Irán a hírszerzéshez és a hadsereghez köthető létesítmények ellen intézett támadást Izrael déli részén csütörtökön - jelentette az IRNA iráni állami hírügynökség.
Az izraeli mentőszolgálat azt közölte, az iráni ballisztikus rakéták a többi között egy kórházat is eltaláltak a térségben, az IRNA tájékoztatása szerint viszont a támadás célpontja az izraeli hadsereg távközlési alakulata volt, és "a szóban forgó kórház a robbanás okozta lökéshullámban sérült meg".
Mindeközben Izrael a többi között támadást intézett az északnyugat-iráni Arak városánál lévő atomerőmű ellen; az iráni állam televízió az iszlám köztársaság atomenergetikai ügynökségére hivatkozva azt közölte, a létesítményt még a művelet előtt sikerült evakuálni, és nincs szivárgásveszély.
Izrael korábban figyelmeztetett, hogy az araki létesítményt is célba veheti: a haderő szóvivője előzőleg felszólította az iráni Arak város és a közeli Kondab falu lakóit, hogy hagyják el otthonaikat, mivel izraeli légicsapás várható a térségben található iráni katonai létesítmények ellen.
(MTI)