Parázs vita zajlott le az egykori Fox-műsorvezető, mostanra youtuberré vált Tucker Carlson és a texasi republikánus szenátor, Ted Cruz között – írja a Hill nyomán a Telex. A téma Irán, az izraeliekkel való háború és Amerika esetleges katonai beavatkozása volt. A lap idézi a párbeszéd egyik, kissé alázó hangulatú részét:
Carlson: Hány ember él Iránban mellesleg?
Cruz: Nem tudom a népességet.
Carlson: Egyáltalán?
Cruz: Nem, nem tudom a népességet.
Carlson: Nem ismeri a népességét annak az országnak, amit meg akar dönteni?
Később Carlson elárulta, 92 millióan laknak Iránban – bár az amerikai hírszerzés, a CIA országadatlapja 88,387 millióra becsli a lakosság 2024-es számát. Mindenesetre a megfeddésre Cruz azt felelte, nem memorizálgatja országok lakosságát. A feleltetés nem ért véget ezzel, Cruz azt mondta, nem számít, hány milliós Irán, mire Carlson az etnikai megoszlások százalékos adatairól kezdte felkérdezni Cruzt. Ettől a ponttól már emelt hangon beszéltek egymással, Carlson azt ismételte meg, hogy Cruz semmit sem tud az országról, aminek rezsimjét meg akarja dönteni.
A vita egyre felfokozottabb lett, Cruz is elkezdett visszatámadni többek közt azzal, hogy Carlson nem hiszi el, hogy Irán meg akarta öletni Donald Trump elnököt. Cruz véletlen elejtett még egy olyan mondatot, miszerint „katonai csapásokat hajtunk végre ma” Irán ellen, mire a műsorvezető lecsapott. Cruz javította magát, miszerint Izrael teszi ezt, de Carlson nem hagyta annyiban: „Most azt mondta, 'mi' voltunk. Ezek magas tétek. Maga egy szenátor. Ha azt mondta, hogy az Egyesült Államok kormánya háborúban áll Iránnal ebben a pillanatban, az emberek figyelnek.”
Carlson már a háború elején is szembekerült Trumppal az iráni helyzet miatt, dacára annak, hogy régi támogatója. Az elnököt bűnrészesnek nevezte a mostani háborúban, és figyelmeztetett, Trump öröksége forog most kockán. Carlson egyébként évek óta a közel-keleti be nem avatkozás elkötelezett híve, a háborús héjákat sűrűn kritizálja. Trump is reagált, először azt mondta, adjanak Carlsonnak egy tévécsatornát, hadd mondja ott, amit akar, majd később „fura Carlsonnak” nevezte a műsorvezetőt.
Ted Cruz on Iran. Full interview tomorrow. pic.twitter.com/hJNwAHAnxZ
— Tucker Carlson (@TuckerCarlson) June 18, 2025