Oroszország mindent megtesz annak érdekében, hogy az isztambuli tárgyalások soron következő találkozója ne járjon eredménnyel - állította Volodimir Zelenszkij pénteken a X-en közzétett üzenetében.

Az ukrajnai elnök pénteki ankarai látogatása során találkozott Hakan Fidan török külügyminiszterrel, akinek megköszönte Törökország és Recep Tayyip Erdogan török elnök erőfeszítéseit az igazságos és tartós béke megteremtése érdekében. Rámutatott, hogy Oroszország továbbra is figyelmen kívül hagyja a tűzszünetre vonatkozó nemzetközi felszólítást, és folytatja az emberéletek kioltását.

Zelenszkij üzenetében kiemelte, hogy az oroszok több mint egy hete képtelenek bemutatni azt az úgynevezett memorandumot, amelynek elkészítését közvetlenül az orosz-ukrán fogolycsere után ígérték. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna - Törökországhoz hasonlóan - semmilyen dokumentumot nem kapott Oroszországtól.

Zelenszkij rámutatott: ahhoz, hogy a találkozónak valódi értelme legyen, először konkrétan meg kell határozni a napirendjét, és a tárgyalásokat megfelelően elő kell készíteni.

Az elnök külön köszönetet mondott Törökországnak az isztambuli találkozó megszervezéséért, amely ezer ukrán hadifogoly kiszabadítását tette lehetővé. Az orosz fogságban levő ukránok hazatérését Zelenszkij országa egyik legfőbb prioritásának nevezte.

Kreml: az orosz fél hétfőn Isztambulban kész lesz megvitatni a tűzszünet feltételeit

Az orosz delegáció kész arra, hogy hétfő reggel Isztambulban a közvetlen tárgyalások második fordulójában megvitassa az ukrán féllel a tűzszünet feltételeit - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságíróknak.

Kifejezte abbéli reményét, hogy a törökországi találkozón a felek meg fogják vitatni a tűzszünetre vonatkozó orosz és ukrán memorandumtervezeteket. A fekete-tengeri hajózás biztonsága része lesz az ideiglenes fegyvernyugvás feltételeinek - tette hozzá.

A Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök közötti közvetlen kapcsolatfelvétel előkészítése csak abban az esetben kerülhet napirendre a hétfői találkozón, ha a delegációk közötti tárgyalások konkrét eredményekkel zárulnak - mondta Peszkov. A felek memorandumtervezetét nem készülnek nyilvánosságra hozni, és Moszkva a saját változatát csak Isztambulban ismerteti az ukrán féllel - szögezte le.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő arról beszélt, hogy az orosz delegáció a memorandumtervezeten kívül a tűzszünetre vonatkozó egyéb javaslatokat is magával visz az isztambuli tárgyalásokra. Ezek tartalmát nem részletezte.

A The New York Times pénteken ismertetett egy szöveget, amelyet állítása szerint Ukrajna kedden átadott az Egyesült Államoknak, szerdán pedig Oroszországnak. Az amerikai lap szerint Kijev egyebek között a harci cselekmények beszüntetéséről és a reménybeli tűzszünet "nemzetközi partnerek" általi ellenőrzéséről is szeretne megállapodni hétfőn.

Peszkov erre reagálva azt mondta: az európai biztonság jövőjét Európával kell megvitatni, és meg is kell vitatni, ez "elkerülhetetlen". Keith Kelloggnak, az orosz és az ukrán ügyekért felelős amerikai elnöki különmegbízottnak a nyilatkozatára reagálva pedig kijelentette: Moszkva örömmel értesült arról, hogy Putyin okfejtése a NATO keleti bővítésének elfogadhatatlanságáról "megértésre talál mások között Washingtonban is". A szóvivő Kellogg állásfoglalását az Oroszország és az Egyesült Államok közötti zárt tárgyalások egyik fontos eredményének nevezte. Peszkov hangsúlyozta, hogy Moszkva nem osztja meg a médiával a NATO keleti bővítésének elkerüléséről szóló zárt tárgyalások részleteit.

A több mint három éven át szünetelő közvetlen orosz-ukrán tárgyalásokat idén május 16-án újították fel Isztambulban. A tárgyalás eredményeképpen a szemben álló felek május 23. és 25. között három részletben ezer-ezer foglyot cseréltek ki, túlnyomórészt katonákat.

(MTI nyomán)