A német külügyminiszter szerint országa és az Egyesült Államok "vállt vállnak vetve" áll annak érdekében, hogy az ukrajnai háború lezáródhasson, ugyanakkor a német fél jelenleg minden katonai támogatás megadását szükségesnek tartja Ukrajna számára. Johann Wadephul erről Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel tartott megbeszélése után beszélt szerdán.
A német politikus, aki hivatalba lépése óta az első hivatalos látogatását tette Washingtonban, a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban kijelentette, hogy Németország támogatja az Egyesült Államok törekvéseit az ukrajnai rendezés érdekében, ugyanakkor jelezte: nyomásgyakorlásra van szükség Oroszországra, hogy "Putyint arra kényszerítsék, ugyanúgy készen álljon a tárgyalásra, ahogy Zelenszkij".
A német kancellár által bejelentett döntéssel kapcsolatban, miszerint a jövőben Németország nem korlátozza az Ukrajna rendelkezésére bocsátott fegyverek hatótávolságát, így azokkal akár orosz területeket is elérhetnek, Johann Wadephul úgy fogalmazott: "ebben a kifejezett helyzetben, nekünk, európaiaknak mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Ukrajnát ellássuk a saját területe védelméhez szükséges eszközökkel".
Hozzátette, hogy Oroszország nem áll készen a békére, így ameddig nem fejezi be a háborút "ki kell állni Ukrajna mellett, és igazán átadni neki a fegyvereket".
(MTI)