Izrael újabb légicsapásokkal megsemmisítette a jemeni légitársaság utolsó működő repülőgépét a húszi lázadók kezén lévő szanaai repülőtéren - jelentették be szerdán izraeli kormánytisztviselők. A hírt a húszik ellenőrzése alatt álló Saba hírügynökség és az El-Masszira TV is megerősítette, amikor arról számolt be, hogy Izrael négy rakétával támadta a kifutópályát és a repülőgépet.
A repülőtér igazgatója, Haled es-Sajef által az X-en közzétett videofelvételen látható, amint sűrű fekete füst árad a Yemenia légitársaság kifutópályán parkoló gépéből. Az igazgató szerint ez volt ott az utolsó működőképes gép.
Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter a légitámadást azzal indokolta, hogy a jemeni repülőgépeket "Izrael Állam ellen támadó műveleteket végrehajtó terroristák szállítására" használták.
Az izraeli támadás előzménye, hogy az iráni támogatású jemeni húszi felkelők kedden két rakétával támadták Izrael területét, amivel kapcsolatban az izraeli hadsereg azt közölte, hogy mindkettőt lelőtték.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint a szerdai rakétacsapások "azt az egyszerű elvet követték, hogy aki árt nekünk, annak mi is ártunk", majd ismét azzal vádolta Iránt, hogy ő áll a húszik támadásai mögött.
Hans Grundberg, az ENSZ jemeni ügyekben illetékes különmegbízottja elítélte a húszik és Izrael között folytatódó katonai szembenállást, mert indoklása szerint az súlyosbítja a Jemenben és a régióban kialakult nagyon ingatag helyzetet". Hozzátette, hogy a szanaai repülőtér elleni támadás és egy jemeni polgári repülőgép megsemmisítése sok jemenit fosztott meg attól a lehetőségtől, hogy elhagyhassa az országot".
A szanaai repülőtér 2022-ben a húszi lázadók és a jemeni kormány között létrejött fegyverszünet után, korlátozott mértékben indította újra működését úgy, hogy csak a jemeni nemzeti légitársaság Ammánba tartó járatait, valamint az ENSZ által üzemeltetett humanitárius járatokat szolgálja ki.
(MTI nyomán)