Németország segíteni fog Ukrajnának abban, hogy nagy hatótávolságú fegyvereket tudjon előállítani a saját területén - jelentette be szerdán Friedrich Merz német kancellár Berlinben, Volodimir Zelenszkij elnökkel folytatott megbeszélése után.
Merz tájékoztatása szerint a két ország védelmi minisztere szándéknyilatkozatot fog aláírni "nagy hatótávolságú, ukrán gyártású fegyverrendszerek beszerzéséről". A német kancellár sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ez a lépés "a két ország közötti, nagy potenciált rejtő, új katonai-ipari együttműködés kezdete", aminek köszönhetően Ukrajna "képes lesz teljesen megvédeni magát, akár a határain kívüli katonai célpontokkal szemben is, ami jó hír".
Hozzátette: ez az új együttműködés ukrán és német területen fog megvalósulni, de több részletet nem közölt.
"Arról van szó, hogy most tényleg következményei vannak annak, hogy az orosz fél nem hajlandó tárgyalni és nem hajlandó tűzszünetet hirdetni" - jelentette ki Merz.
Zelenszkij a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Ukrajnának továbbra is szüksége van Taurus manőverező robotrepülőgépekre, és erről a kérdésről is tárgyalni fognak.
Az előző német kormány következetesen ellenezte azt, hogy Németország Taurus rakétákat szállítson Ukrajnának. Merz a szerdai sajtótájékoztatón erre az ügyre nem tért ki.
Merz hétfőn egy berlini rendezvényen úgy fogalmazott, nem fogják korlátozni a jövőben azt, hogy milyen hatótávolságú fegyvereket szállítanak Kijevnek. "Nincsenek már hatótávolságbeli korlátozások az Ukrajnának adott fegyverekre vonatkozóan, sem a britek, sem a franciák, sem az amerikaiak részéről, sem a mi részünkről" - fogalmazott a kancellár a WDR Europaforum 2025 nevű konferencián.
(MTI nyomán)