Izraeli repülőgépek légicsapásokat mértek a jemeni húszik által irányított Szanaa repülőterére kedden.
Az izraeli hadsereg (IDF) bejelentette, hogy a támadások "teljesen működésképtelenné tették" a húszik által irányított főváros, Szanaa nemzetközi repülőterét, és más célpontokat is eltaláltak.
A reptér mellett az izraeli vadászgépek erőműveket és egy cementgyárat is célba vettek két nappal azután, hogy az Irán által támogatott csoport rakétája eltalálta a Ben Gurion repülőteret. Izrael a második egymást követő napon hajtott végre csapást válaszul a húszik rakéta- és dróntámadásaira.
A keddi jemeni légicsapásokban az izraeli légierő gépeinek tucatjai vettek részt, köztük vadászgépek, légi utántöltők és felderítő repülőgépek. A hadsereg közlése szerint Szanaa nemzetközi repülőterén kifutópályákat, repülőgépeket és más célpontokat támadtak.
Az IDF szerint a húszik a repülőteret fegyverek és harcosok szállítására, valamint "terrortevékenységekre" használják.
Korábban írtuk: Izrael felszólította a jemenieket a szanaai nemzetközi repülőtér elhagyására
Aviháj Edri, az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivője az X közösségi médiában kedden felszólította a jemenieket a szanaai nemzetközi repülőtér elhagyására.
A katonai szóvivő sürgős figyelmeztetést tett közzé mindenkinek, aki az üzenethez mellékelt térképen látható térségben, a repülőtér területén tartózkodik.
Edri a repülőtér és környékének azonnal kiürítésére is felszólított a várható újabb izraeli légicsapások előtt.
Az izraeli hadsereg hétfőn már légicsapásokat hajtott végre a Jemen nyugati részén lévő Hodeida tartományban, az Egyesült Államok támogatásával. A hadsereg akkori közlése szerint a műveletet válasznak szánták az Irán támogatását élvező húszik légitámadására, amely előző nap a Tel-Avivhoz közeli Ben Gurion repülőtér melletti térséget érte. A jemeni lázadók egészségügyi minisztériuma szerint az izraeli műveletben legkevesebb négyen meghaltak, és 39-en megsebesültek.
(MTI)