Brüsszelben gyűltek össze az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői, hogy rendkívüli EU-csúcs keretében tárgyalják meg az európai védelem, valamint ezzel szorosan összefüggően Ukrajna jövőjét.

A csúcs előtt általában a különböző európai pártcsaládok állam- és kormányfői is összeülnek, hogy egyeztessenek előtte, így az Európai Tanácsban legtöbb taggal rendelkező Európai Néppárt (EPP) is így tett, ami után a pártcsalád elnöke – egyben az Európai Parlamentben a képviselőcsoportnak az elnöke –, a bajor Manfred Weber rövid nyilatkozatot tett a sajtónak.

– Nekünk, az EPP-ben elegünk van abból, hogy Orbán Viktor éppen blokkolja a közös megértést és a józan észt az Európai Unióban. El kell gondolkodnia azon, hogy valóban része akar-e lenni egy szélesebb európai családnak – fogalmazott Weber az újságíróknak a Politico tudósítása szerint.

Weber azután kritizálta a magyar kormányfőt, hogy Orbán Viktor a csúcs előtt arra kérte az Európai Tanács elnökét, António Costát, hogy a csúcson semmilyen írásbeli konklúziót ne fogadjanak el Ukrajnáról, így többek között ne állapodjanak meg Kijev további támogatásában vagy az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításában.

Egyébként nem csak Weber fogalmazott meg éles kritikát a magyar miniszterelnökről. A liberális Renew EU-pártcsalád-elnök, a francia Valérie Hayer arról beszélt, az Európai Tanács egy új formátuma lehet a megoldás, hogy a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő intézmény hatékonyabban működhessen.

A jelenlegi rendszerben ugyanis egyhangúság szükséges ahhoz, hogy valamit elfogadhassanak, így azt akár egy tagállam is megakadályozhatja a vétóval – Hayer szerint egy új formátummal meg lehetne kerülni Orbán Viktor, valamint Robert Fico vétóit.

A liberális EP-képviselő elmondta, reméli, hogy az Európai Tanács ma döntésekre jut, de tisztában van azzal, hogy a magyar és a szlovák kormányfő már korábban belebegtette, hogy megvétóznák a közös döntést.

– Ha inkább Putyin játékát akarják játszani, akkor csináljuk nélkülük. Megtehetjük 25 vagy kevesebb tagállammal, mert gyorsan kell lépnünk – fogalmazott Hayer.

Zelenszkij megtanult köszönetet mondani

A csúcsra António Costa Európai Tanács-elnök meghívta Volodimir Zelenszkijt is, akivel a tagállamok állam- és kormányfői munkaebédet folytatnak.

A csúcs előtt Ursula von der Leyen Európai Bizottság-elnökkel kiegészülve hárman tettek rövid nyilatkozatot a sajtónak. Costa először diplomatikusan megköszönte, hogy Zelenszkij elfogadta a meghívást, majd arról beszélt, mindig szívesen látják Brüsszelben az "ukrán" államfőt.

Az Európai Tanács elnöke szerint a mai csúcs azért is fontos, mert Európának többet kell tennie saját védelméért, "egy erős Ukrajna pedig erős európai védelmet is jelent" – szerinte emiatt fontos, hogy továbbra is támogassák Kijevet.

Costát követően von der Leyen a kötelező diplomatikus szófordulatok után leginkább arról beszélt, hogy vízválasztó időket élünk Európában, valamint Ukrajnában is, mivel Ukrajna is része az európai családnak. Szerinte ezért is fontos a héten bemutatott javaslatcsomagja, a ReArm EU, amivel szerinte összesen akár 800 milliárd eurónyi forrást is meg tudna mozdítani a tagállamok védelmi kiadásának növelésében.

Utánuk Zelenszkij következett, aki röviden megköszönte a meghívást, azt mondta, várja a találkozót, majd pedig megköszönte a mai és az eddigi segítséget. Mint fogalmazott, az ukránok nem érzik egyedül magukat, a nők, a katonák és az orvosok is érzik Európa segítségét. Ezután kérdések megválaszolása nélkül távoztak az EU-csúcsnak helyet adó terembe.

(Index nyomán)