Az ukrán hadsereg az amerikai katonai támogatás felfüggesztése esetén is képes helytállni a harctéren az orosz csapatok elleni küzdelemben - jelentette ki kedden Denisz Smihal ukrajnai kormányfő, hozzátéve, hogy reményei szerint folytatódik a Kijev és Washington közötti hivatalos együttműködés.
"Hadseregünknek és a kormánynak megvannak az eszközei és képességei, hogy fenntartsák a helyzetet a frontvonalon. Ezekről természetesen nem lehet kiadni részletes információkat" - mondta a kormányfő. Az Egyesült Államoktól eddig kapott támogatást megköszönve kiemelte: Kijev továbbra is kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik az amerikai vezetéssel.
"Továbbra is törekszünk az Egyesült Államokkal történő zavartalan együttműködésre minden rendelkezésünkre álló csatornán" - mutatott rá a miniszterelnök egy sajtótájékoztatón, ugyanakkor kiemelte, hogy az amerikai katonai támogatás létfontosságú Ukrajna számára, és eddig is több ezer élet megmentéséhez járult hozzá.
Hangsúlyozta: fennáll a veszélye annak, hogy a jövőben nehézségekbe fog ütközni az amerikai Patriot légvédelmi rendszerek javítása, karbantartása és ellátása. Ezeket a rendszereket az egyetlen olyan védelmi megoldásnak nevezte, amely képes az orosz ballisztikus rakétacsapások visszaverésére.
Hozzátette: Ukrajna a Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök között múlt pénteken lezajlott, feszült hangulatban végződő elnöki találkozó után is készen áll az ásványkincsekről szóló megállapodás aláírására az Egyesült Államokkal.
Denisz Smihal mindemellett leszögezte: Ukrajna nem hajlandó területveszteséget elfogadni, ha az Egyesült Államok ezt követelné tőle a békés rendezés fejében. Hozzáfűzte, hogy ismeretei szerint ilyen tárgyalások nem folytak, csak a nyilvánosságban hangzanak el olyan nyilatkozatok, hogy Ukrajna bizonyos területi engedményekre kényszerülhet. Szavai szerint területek átadásáról nem lehet tárgyalni, ilyen felhatalmazása nincs a kormánynak, erről csak "Ukrajna népe" dönthet.
Tusk: a jasionkai légi csomópontról érkező információk megerősítik az amerikai bejelentést a fegyverszállítmányok felfüggesztéséről
A délkelet-lengyelországi Rzeszów-Jasionka repülőtérnél működő légi teherszállítási csomópontról érkező információk megerősítik, hogy Washington életbe lépteti az ukrajnai fegyverszállítmányok felfüggesztését - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden a varsói kormányülés előtt.
Utalva az ukrajnai katonai szállítmányok felfüggesztéséről szóló bejelentésre, amelyet egy névtelen fehér házi forrás közölt a CBS News hírcsatornával, Tusk komolynak nevezte a helyzetet. Aláhúzta: a lengyel kormánynak ezentúl "bizonyos értelemben rendkívüli döntéshozatali módban" kell működnie, ezért fell kell függeszteni a kormánykoalíción belüli "meddő vitákat" egyéb témákról.
Úgy látta: nincs ok arra, hogy az amerikai bejelentést "puszta szavaknak" tekintsék. A jasionkai csomópontról érkező jelentések "megerősítik az amerikai fél bejelentését" - számolt be.
Lengyelország stratégiája továbbra is az, hogy Európában intenzívebbé kell tenni a védelmi képességek növelését, egyúttal "minden körülmény dacára gondoskodni kell minél jobb transzatlanti kapcsolatokról, és a legfontosabb szövetségessel, az Egyesült Álamokkal folytatott együttműködésről" - jelentette ki Tusk.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter keddi vidéki sajtóértekezletén úgy vélte: Lengyelország stratégiai érdeke, hogy "minél távolabb tartsák Oroszországot", ezért katonailag továbbra is támogatni kell Ukrajnát.
"Zelenszkij magatartása legalábbis helytelen volt"
A fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság nevében Mateusz Morawiecki volt kormányfő, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) pártcsalád elnöke kedden a Radio Wnet konzervatív rádióban reményének adott hangot, hogy Donald Trump amerikai elnök nyitva hagyja az Ukrajnával kötendő megállapodás lehetőségét. A fegyverszállítások felfüggesztése "szüneteltetési intézkedés, amelyet azért kell foganatosítani, hogy az ukránok megértsék: hálásaknak kell lenniük Amerikának" - fogalmazott Morawiecki.
Úgy látta: Volodimir Zelenszkij múlt pénteki magatartása a Fehér Házban "legalábbis helytelen volt", Trumpnak "joga van ahhoz, hogy önvizsgálatra intse" az elnököt.
Az európai fővárosokból érkező "szép, biztató szavak ellenére" az Egyesült Államok nélkül Ukrajna "nehezen fogja tudni megvédeni szuverenitását" - jelentette ki Morawiecki. Az adott helyzetben fontosabb Ukrajna szuverenitásának megőrzése az ország területi integritásánál, a 2014 előtti határok visszaállításánál - mondta.
Az ukrán védelmi kiadásoknak a befagyasztott orosz vagyonból történő finanszírozását illető negatív magyar és szlovák álláspontra vonatkozó kérdésre válaszolva Morawiecki leszögezte: nem tudja, hogy a magyar álláspont elutasító lesz-e. "Mielőtt a magyarokat vádolnánk, nézzük meg a fejleményeket" - folytatta. Sokszor hallotta - mondta -, hogy a magyarok "akadályoznak valamit" Ukrajna ügyében, miközben az uniós fórumokon kormányfőként "saját szemével látta", hogy elsősorban Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök akadályozták Ukrajna támogatását, az orosz vagyon befagyasztását "a háború hosszú hónapjain, negyedévein át". "Ők a felelősök azért, ami ma történik" - jelentette ki Mateusz Morawiecki.
Párizs: az amerikai támogatás felfüggesztése távolabb visz a békétől
Donald Trump amerikai elnök döntése, miszerint szünetelteti az Oroszországgal háborúban álló Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segélyt, egyre távolabb visz a két ország közötti békétől - mondta Benjamin Haddad francia Európa-ügyi miniszter kedden a France 2 köztelevíziónak, mielőtt Emmanuel Macron államfő válságtanácskozást hívott össze hivatalában az illetékes kormánytagokkal.
"Az Ukrajnának szánt fegyverszállítások felfüggesztéséről szóló döntés a békét erősíti, vagy távolabb viszi tőle?" - tette fel a kérdést a francia kormánytag. Eltávolítja, mert csak megerősítené az agresszort a helyszínen, Oroszországot - mondta.
"Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a háborúban van egy agresszor, Oroszország, és Ukrajna három éve bátran védekezik" - hangsúlyozta Benjamin Haddad.
"Ha véget akarunk vetni ennek a háborúnak (...) azzal a céllal, hogy szilárd biztonsági garanciákkal rendelkező tartós békét érjünk el, akkor nyomást kell gyakorolnunk az agresszorra, vagyis Oroszországra, és nem Ukrajnára, ahogyan az néhány hete látszik" - utalt Benjamin Haddad az amerikai elnök és ukrán kollégája közötti pénteki szóváltásra a Fehér Házban.
Az Európa-ügy miniszter úgy vélte, azzal, hogy az Egyesült Államok elveszíti érdeklődését Ukrajna iránt, "eljött az európaiak felelősségének pillanata".
"Csütörtökön Brüsszelben az Európai Tanács ülése történelmi és döntő lesz" - hívta fel a miniszter.
Ez a találkozó "lehetővé teszi számunkra, hogy pénzügyi intézkedéseket jelentsünk be az európai védelem megerősítésére", és "természetesen továbbra is támogatni fogjuk az ukránokat, hogy a lehető legkedvezőbb helyzetbe hozzuk őket a tárgyalások megkezdéséhez és egy tartós béke eléréséhez" - mondta.
Marine Le Pen elítélte az amerikai katonai támogatás felfüggesztését
Brutálisnak és kegyetlennek tartja Marine Le Pen az amerikai döntést az Oroszországgal háborúban álló Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segély szüneteltéséről. A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Nemzeti Tömörülés (RN) korábbi elnökjelöltje és jelenlegi nemzetgyűlési frakcióvezetője ugyanakkor megerősítette, hogy nem támogatja francia csapatok küldését Ukrajnába.
"Elítélendőnek tartom a döntés brutalitását" - mondta Marine Le Pen a Le Figaro című napilap internetes oldalán kedden megjelent interjúban.
Az ellenzéki vezető megerősítette, hogy továbbra is támogatja a Volodimir Zelenszkij által vezetett Ukrajnát és az Oroszország ellen harcoló katonákat, valamint elítéli Donald Trump amerikai elnök döntését.
"Rendkívül kritikus, hogy nem hagynak Ukrajnának megfelelő időt a fordulatra (...) Ez nagyon kegyetlen a hazájuk patrióta védelmében elkötelezett ukrán katonák számára" - mondta Le Pen, hozzátéve ugyanakkor, hogy "senki sem kényszerítheti az Egyesült Államokat a támogatás fenntartására, ha az adott ország ezt már nem szeretné".
Marine Le Pen szerint "a fegyverszállítás leállítása kevésbé problémás -, mert az pótolható -, mint a Washington által Kijevnek nyújtott hírszerzési, technológiai és digitális támogatás leállítása".
"Most látjuk, hogy milyen következményei vannak annak, hogy Európa digitálisan alávetette magát az Egyesült Államoknak" - vélte Le Pen, mielőtt megerősítette, hogy ellenzi az európai védelem ötletét, valamint francia csapatok küldését Ukrajnába.
(MTI nyomán)