A zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából nyújt hitelt Ukrajnának hadianyagok beszerzésére a brit kormány.

A londoni pénzügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint az ebből a forrásból származó 2,26 milliárd font (1100 milliárd forint) kölcsönt Ukrajna teljes egészében katonai célokra fordíthatja.

A hitelmegállapodást Rachel Reeves brit és Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter írta alá a brit kormány által az ukrajnai rendezés ügyében összehívott vasárnapi londoni csúcsértekezleten.

A tárca ismertetése szerint a hitelcsomagot a szankciók alapján nyugaton - mindenekelőtt az Európai Unióban - zárolt orosz szuverén vagyoneszközök hozamából törlesztik, így Ukrajnát a kölcsön után nem terheli visszafizetési kötelezettség.

A nemzetközi jog egyértelműen kötelezi Oroszországot az általa Ukrajnának okozott károk megtérítésére - áll a brit pénzügyminisztérium vasárnapi tájékoztatásában.

A tárca szerint a hitelcsomagot három, egyenként 752 millió fontos részletben folyósítják, és az első részletet a jövő héten utalják át Ukrajnának.

A tárca hangsúlyozza, hogy a hitelt a brit kormány az Ukrajnának jóváhagyott, évi 3 milliárd font összegű brit katonai támogatáson felül nyújtja.

Nagy-Britannia a háború kezdete óta 12,8 milliárd font (6210 milliárd forint) katonai, gazdasági és humanitárius támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára, és ígéretet tett arra, hogy évente 3 milliárd font értékben támogatja az ukrán fegyveres erőket, amíg erre Ukrajnának szüksége van.

Az orosz állami vagyoneszközök hozamából finanszírozott, hadfelszerelés beszerzésére szolgáló ukrajnai hitelcsomag tervét London már tavaly bejelentette, és a vasárnapi londoni csúcstalálkozón aláírt szerződés rögzíti a részleteket.

A brit pénzügyminisztérium a terv tavalyi bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: az orosz szuverén vagyoneszközök zárolása nélkül Oroszországnak több mint 400 milliárd dolláros forrás állna rendelkezésére hadigépezete működtetésére, és ebből az összegből további négy évig finanszírozhatná az ukrajnai hadműveleteket.

Rachel Reeves a 2,26 milliárd fontos hitelcsomagot bejelentő nyilatkozatában leszögezte, hogy a kölcsön nem a zárolt orosz vagyoneszközök elkobzását jelenti, ilyen módon a tranzakciót a megfelelő jogi kereteken belül lehet lebonyolítani.

(MTI)