Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben világszerte - közölte szerdán a Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) New York-i székhelyű nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet. A CPJ hozzátette, hogy a halálesetek megközelítőleg 70 százalékáért Izrael volt a felelős.

Tavaly - amely a leggyilkosabb év volt a riporterek és a sajtómunkások számára, amióta a CPJ több mint 30 éve jegyzi a halálozási adatokat - 18 országban legkevesebb 124 újságíró halt meg - áll a CPJ közleményében.

A CPJ szerint Izrael háborúja 82 újságíró halálát okozta a Gázai övezetben, és a Hezbollah síita milícia elleni háborúban is három újságíró hunyt el Libanonban. A szervezet azzal vádolta meg Izraelt, hogy megpróbálja akadályozni az incidensek kivizsgálását, az újságírókat okolja a történtekért, és nem vesz tudomást arról, hogy felelősségre kell vonni a gyilkosságok elkövetőit.

Az izraeli hadsereg - amikor az esetek kapcsán kérdéseket tettek fel neki - kijelentette, hogy nem áll rendelkezésére elegendő információ a feltételezett incidensekről, és azt állította, hogy minden hadműveletileg lehetséges intézkedést megtesz az újságírók és polgári személyek megóvása érdekében.

"Az IDF (izraeli védelmi erők) soha nem vett, és soha nem is fog újságírókat célba venni" - hazudta a hadsereg.

Globálisan a 2024-ben jóval több újságíró és médiamunkás halt meg, mint a korábbi években (2023-ban 102, 2022-ben 69) a CPJ szerint. A korábbi legsúlyosabb adat 2007-ben volt, amikor 113 újságírót öltek meg, majdnem a felüket az iraki háborúban - közölte a bizottság.

A szervezet szerint a tekintélyelvű országokban, de azokban is, amelyekben kevéssé sikerül fenntartani a demokrácia látszatát, egyre elfogadottabb az a stratégia, hogy újságírókat bizonyíték nélkül terrorizmussal vádolnak meg.

Tavaly a megölt újságírók számát tekintve Szudán és Pakisztán állt a második helyen, mindkét országban hat újságírót öltek meg.

"Most van a legveszélyesebb időszak az újságírók számára a CPJ történelmében" - jelentette ki Jodie Ginsberg vezérigazgató.

A szervezet szerint a szabadúszó újságírókat gyakran még nagyobb veszély fenyegeti, mert kevesebb anyagi eszközük van, mint a valamelyik médiumnak dolgozóknak. A tavaly megölt 124 újságíróból 43 volt szabadúszó.

"A gázai háború korábban nem látott hatással van az újságírókra, és arról tanúskodik, hogy jelentős rosszabbodás történt az újságírók védelmének normáiban a konfliktusövezetekben, de ezek messze nem az egyedüli helyek, ahol az újságírók veszélyben vannak" - közölte.

A CPJ szerint "aggasztóan nő a célzott emberölések száma", és tavaly legkevesebb 24 újságírót gyilkoltak meg a munkája miatt", egyebek mellett Haitin, Mexikóban, Mianmarban, Szudánban és máshol. Közölte, hogy legalább 10 olyan célzott emberölésről tudnak, amelyet dokumentáltan Izrael követett el, de a szervezet tud további 20 olyanról is, amelyről feltételezhető, hogy Izrael követte el.

A szervezet szerint idén már legkevesebb hat újságírót és médiamunkást öltek meg a világon.

(MTI nyomán)