Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok nélkül Európa nem tudja garantálni Ukrajna biztonságát.

Zelenszkij a The Guardian című baloldali brit napilapnak adott, a lap online kiadásán kedden ismertetett interjúban úgy fogalmazott: vannak olyan hangok, amelyek szerint Európa az amerikaiak nélkül is biztonsági garanciákat kínálhat Ukrajnának, "én azonban mindig azt mondom, hogy ez nem így van, a biztonsági garanciák Amerika nélkül nem igazi biztonsági garanciák".

Hangsúlyozta: csak az amerikai Patriot légvédelmi rendszer képes megvédeni Ukrajnát minden rakétatípustól. Vannak más, európai rendszerek is, de azok nem nyújtanak maradéktalan védelmet - tette hozzá.

Zelenszkij szerint ez a példa is mutatja, hogy Amerika nélkül nincs teljes körű biztonsági garancia.

Az államfő kijelentette: készen áll a tárgyalásokra, de azt szeretné, ha Ukrajna "az erő pozíciójából" tudna tárgyalni.

Hozzátette: vonzó újjáépítési szerződéseket és beruházási koncessziókat készül felajánlani amerikai vállalatoknak, abban a reményben, hogy Donald Trump amerikai elnököt ezzel Ukrajna oldalára állíthatja.

Zelenszkij szerint az amerikai támogatás folytatását indokolná az is, hogy Európában Ukrajnának vannak a legnagyobb urániumkészletei, és "nem szolgálná az Egyesült Államok érdekeit", ha ezek orosz kézre kerülnének, és ha Oroszország ezeket a természeti erőforrásokat esetleg megosztaná Észak-Korával, Iránnal vagy Kínával.

Kijelentette: ha rendezési tárgyalások kezdődnek Oroszországgal, ő területcserét ajánlana fel az orosz félnek, feladva a Kurszk körzetében ukrán ellenőrzés alatt tartott térségeket. Hozzátette ugyanakkor: még nem tudja, hogy ennek fejében Ukrajna az orosz megszállás alatt lévő ukrán területek közül melyiket kérné vissza. "Mindegyik térségünk fontos, nincsenek prioritások" - fogalmazott.

Emmanuel Macron francia elnök felvetésére, amely szerint tűzszüneti egyezség esetén európai békefenntartó egységek érkezhetnének Ukrajnába, Zelenszkij azt mondta: ha ez biztonsági garanciavállalás részét képezné, és ha a békefenntartó tevékenységben 100-150 ezer európai katona venne részt, akkor ő igent mondana a kezdeményezésre, bár még egy ekkora békefenntartó erő is kisebb lenne, mint "a velünk szemben álló orosz hadsereg".

(MTI nyomán)