Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli túszok kiszabadításáról, a Hamásszal folytatott tárgyalásokról beszélt telefonon Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel vasárnap este telefonon - közölte az izraeli kormány.

A közvetítők segítségével zajló tárgyalásokon a még fogságban lévő mintegy száz izraeli túsz kiszabadításáról, illetve az elhunytak maradványainak átadásáról és az ennek fejében kihirdetendő tűzszünetről egyeztetnek.

Az izraeli kormányfő szerint a Trumppal folytatott telefonbeszélgetésén azt hangsúlyozta, hogy "ki kell teljesíteni Izrael győzelmét". "Éjt nappallá téve azon dolgozunk, hogy hazahozzuk a túszokat, az élőket és az elesetteket" - mondta a miniszterelnök, de hozzátette: "minél kevesebbet beszélünk róla, annál jobb - így Isten segedelmével sikerülni fog."

Netanjahu vasárnap összehívta a kabinet ülését, amelyen a jelentések szerint szintén elhangzott, hogy a tárgyalások legnehezebb pontja a kiszabadítandó foglyok száma. A Moszad, Izrael külföldi hírszerző szolgálata és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat vezetője a megbeszélésen ugyanakkor azt mondta a minisztereknek, hogy a Hamász hajlandóságot mutat a megegyezésre - jelentette a ynet hétfőn.

A ynet értesülése szerint Donald Trump túszügyekkel foglalkozó különmegbízottja, Adam Boehler Izraelbe látogat a héten, ahol a túszok ügyében várhatóan izraeli tisztviselőkkel egyeztet.

Izrael úgy véli, hogy a 2023. október 7-én elrabolt 251 túsz közül 96 továbbra is az övezetben található, közülük legkevesebb harmincnégyen meghaltak. Mellettük két önszántából a háború előtt Gázába ment izraeli, valamint az Erős Szikla hadműveletben, 2014-ben elkapott két katona holttestének visszaadásáról is tárgyalnak.

(MTI nyomán)