Lengyelország eddig 26 ezer ukrán katonát képzett ki saját területén, ami az összes, hazáján kívül kiképzett ukrán katonák egyharmada - közölte szerdán Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
A TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak adott, több témára kitérő interjúban afelől is kérdezték a politikust, hogy Volodimir Zelenszkij november elején bírálta Lengyelországot, amiért nem szállított Kijevnek saját készleteiből újabb MiG-29-es típusú, szovjet gyártmányú vadászgépeket.
Egyrészt Zelenszkij kijelentése óta megváltozott a légkör, ugyanis Donald Tusk miniszterelnöknek közben "volt egy konstruktív beszélgetése az ukrán elnökkel" - válaszolt Kosiniak-Kamysz. Másrészt Lengyelország kiképzett 26 ezer ukrán katonát, harmadrészt pedig a háború első szakaszában Lengyelország jelentős mennyiségű fegyvert szállított Ukrajnának, de még most is átad neki minden lehetséges fegyvert és hadfelszerelést".
Lengyelországban novemberben megkezdődött az első ukrán önkéntesek kiképzése is. A kelet-lengyelországi Lublinban az ukrán fél kezdeményezésére egy úgynevezett ukrán légiót kezdtek el toborozni, és ebbe november közepéig több mint hatszáz külföldön élő ukrán állampolgár jelentkezett - közölte a lublini ukrán főkonzulátus. Az ukrán légió létrehozásának szándékát Volodimir Zelenszkij és Donald Tusk jelentették be júliusban.
Kosiniak-Kamyszt az előző napi dél-koreai eseményekkel kapcsolatban, miszerint az államfő kihirdette, majd visszavonta a szükségállapotot, azt mondta: "A destabilizációs forgatókönyv még egy ideig eltarthat", amivel arra utalt, hogy a dél-koreai kormánypárt és az ellenzék szerint is felelősségre kell vonni Jun Szogjol államfőt. Kosiniak-Kamysz szerint a történtek "az észak-koreai szomszédnak" kedveznek.
A Lengyelországnak szállítandó dél-koreai hadfelszerelésről Kosiniak-Kamysz elmondta: a szükségállapot hírére azonnal felvette a kapcsolatot szöuli partnereivel, akik megerősítették az együttműködés fenntartását és a szerződéses határidők betartását. Lengyelország a többi között K9 önjáró lövegek és K2 harckocsik megvásárlásáról írt alá szerződéseket Dél-Koreával.
(MTI nyomán)