Helyi lakosoktól származó információk szerint eddig már több mint háromezer észak-koreai katonát vezényeltek képzésre az oroszországi kurszki területre - közölte hétfőn az ukrán különleges erők égisze alatt működő Nemzeti Ellenállási Központ (CNSZ).

A közlemény szerint az észak-koreai katonákat különböző gyakorlótereken képezik tovább, főleg az éjszakai órákban. Velük együtt érkeztek a gyakorlóterekre a kommunista ország nagykövetségének munkatársai, akik fordítóként dolgoznak, illetve figyelik a katonák viselkedését - írta honlapján a CNSZ.

"Egyelőre nem tudni pontosan, mikor küldik a KNDK-ból érkezett katonákat közvetlenül a harci övezetbe, azaz meddig tart képzésük a kurszki régióban. A katonák tartózkodási helye azonban ismert" – fűzte hozzá a központ.

Vadim Misznik, a Sziverszk ukrán műveleti csapatcsoport szóvivője egy hétfői tévéműsorban közölte, hogy az ukrán katonák egyelőre nem találkoztak észak-koreaiakkal.

A CNSZ egy másik közleményében arról adott hírt, hogy az orosz erők több mint 300 tonna napraforgótermést készülnek kivinni az "ideiglenesen" megszállt luhanszki régióból előbb Oroszországba, majd onnan Afrikába. A közlés szerint az oroszok nyomott áron vásárolták fel a termést a helyi gazdáktól. "Hasonló rendszer Ukrajna ideiglenesen megszállt területein az orosz agresszió kezdete óta másutt is működik. A megszálló adminisztráció arra kényszeríti a gazdákat, hogy terményeiket meghatározott cégeknek fix áron adják el" - írta a központ.

Hangsúlyozta, hogy az ukrán termények ilyen formában történő kivitele nemcsak gazdasági bűncselekmény Ukrajna ellen, hanem a térség gazdasági stabilitásának aláásását célzó szélesebb stratégia része is. Oroszország ukrán forrásokat használ fel arra, hogy megerősítse pozícióját a nemzetközi színtéren. Az ilyen tetteket a nemzetközi közösségnek el kell ítélnie, az elkövetőket pedig a törvény előtt felelősségre kell vonni – szögezte le a CNSZ.

(MTI)