A hadiadó megemeléséről döntött a kijevi parlament csütörtökön. A törvény szerint a lakosságot érintő, már 2014-ben bevezetett hadiadót 1,5 százalékról 5 százalékra emelik. Kivételt képeznek a katonák, számukra továbbra is 1,5 százalék lesz az adó mértéke.
Magasabb lesz az egyéni vállalkozók és kisvállalkozások adója, 50 százalékos nyereségadót vetnek ki a bankokra, és 25 százalékos adót a pénzügyi cégek nyereségére.
Jaroszlav Zseleznyak képviselő elmondta, hogy a törvényt a 450 tagú parlament jelen lévő képviselői közül 247-en szavazták meg.
A törvényerőre emelkedéséhez a jogszabályt még Volodimir Zelenszkij elnöknek is alá kell írnia.
Az adóemelés visszamenőleg, október 1-jétől lép hatályba. Az adóbevételekből finanszírozzák majd részben a közelmúltban elfogadott több mint tízmilliárd eurónyi pótköltségvetést.
Az új adókon kívül a kormány megemelte a belföldi piacon történő hitelfelvételt, és átalakította Ukrajna külföldi adósságát, amivel a következő három évben 11,4 milliárd dollárt (4177 milliárd forintot) takarít meg az ország.
Az orosz offenzíva kezdete óta Ukrajna csaknem 100 milliárd dollár nyugati segélyt kapott, amellyel a többi között a nyugdíjaknak, a közszférában dolgozók bérének és más szociális kiadásoknak a finanszírozását oldották meg.
Az ukrán állami költségvetés több mint felét külföldi hitelekből és segélyekből finanszírozzák. Ukrajna már a 2022. februári orosz támadás előtt is Európa legszegényebb országa volt az egy főre jutó jövedelem tekintetében.
Frissítés: külföldiek is lehetnek tisztek az "ukrán" hadseregben
Az ukrán parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy külföldiek és hontalanok tiszti rangban is szolgálhassanak az ukrán hadseregben - tájékoztatott Zseleznyak a Telegramon. A képviselő közlése szerint az előterjesztést 276 képviselő támogatta.
Rusztem Umerov védelmi miniszter a Telegramon közzétett bejegyzésében rámutatott arra, hogy a szerződéssel az ukrán fegyveres erőknél szolgáló külföldiek eddig legfeljebb altisztek lehettek, azaz maximum az őrmesteri rendfokozatig vihették.
"Az orosz agresszió elleni két és féléves háború során sok külföldit láthattunk, akik csatlakoztak a védelmi erőkhöz, és bizonyították, hogy képesek hatékonyan végrehajtani komplex feladatokat is a harctéren" - hangsúlyozta a miniszter. Kiemelte, hogy a tárcája által kidolgozott új törvény - meggyőződése szerint - erősíteni fogja az ukrán hadsereg harcképességét.
(MTI nyomán)