A Phenjan és Moszkva közötti katonai együttműködés elmélyülésének legújabb jeleként Észak-Korea feltehetően beveti Ukrajnában reguláris hadseregének egy részét az orosz erők oldalán - közölte kedden Kim Jonghjon dél-koreai védelmi miniszter.
Parlamenti meghallgatásán a tárcavezető azt mondta, az Oroszország és Észak-Korea között a nyáron aláírt stratégiai megállapodás katonai szövetség létrejöttére utal, amely alapján "nagyon valószínűnek" tartja az észak-koreai katonai egységek ukrajnai bevetését.
A kijelentés előzménye a Kyiv Post című angol nyelvű ukrán internetes újság múlt heti, hírszerzési forrásokra hivatkozva közölt beszámolója, amely szerint hat észak-koreai tiszt meghalt, három másik pedig megsebesült egy október 3-i ukrán rakétacsapásban az orosz erők által megszállt kelet-ukrajnai területen, Donyeck közelében.
Phenjan az utóbbi egy évben jelentősen fejlesztette kapcsolatait Moszkvával. A kétoldalú kapcsolatok alakulásáról legutóbb szeptember közepén folytak tárgyalások, akkor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter fogadta észak-koreai kollégáját, Csve Szonhit az orosz fővárosban. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongün észak-koreai vezető pedig júniusban írt alá átfogó stratégiai és partnerségi megállapodást Phenjanban. Az egyezmény rendelkezik arról is, hogy katonai segítséget nyújtanak egymásnak, ha országaik közül valamelyiket támadás éri, vagy hadiállapotot hirdet. Kim Dzsongun az egyeztetésen teljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz.
Dél-Korea, Ukrajna és az Egyesült Államok is azzal vádolja Észak-Koreát, hogy tüzérségi lőszerekkel és rakétákkal látja el Oroszországot.
(MTI nyomán)