Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete a CNN-nek azt mondta, az iráni rakétatámadásra adandó izraeli válaszcsapás hamarosan bekövetkezik, és a Közel-Keleten bárhol támadhatnak.



Fotó: Evan Schneider/UN

– Ami tegnap este történt, az példátlan válasz volt, és ahogyan ma a Biztonsági Tanácsban is mondtam, nagyon erős, fájdalmas válasz várható rá. Hamarosan bekövetkezik – mondta Danon szerda este.

– Szerintem tudják, hogy képesek vagyunk elérni a Közel-Kelet bármely célpontját, és rajtunk múlik, hogyan és mit célozzunk meg – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Joe Biden azt az üzenetet küldte Izraelnek, nukleáris létesítményeket nem támadhatnak, Danon azt felelte:

Az USA és más nyugati demokráciák felelőssége kellene hogy legyen, hogy megakadályozzák Iránt abban, hogy nukleáris képességeket szerezzen, különben már túl késő lesz.

A nagykövet azt állította, Izrael nem akar eszkalációt vagy háborút, de meg kell torolniuk a keddi iráni csapást.

– De ezt a válaszlépést megfontoltan kell megtennünk, mert nem akarunk teljeskörű háborút látni Iránnal. És higgyék el nekem, ők sem akarnak ilyet látni. Megmutattuk képességeinket, amikor a Hamász ellen harcoltunk Gázában, és most a Hezbollah ellen harcolunk Libanonban. Jobb, ha megnézik, mi történt Bejrútban és Gázában, mielőtt háborút kezdenének velünk – fenyegetőzött Danon.

Frissítés: a "közel-keleti stabilitás záloga" készen áll a háborúra - amerikai segítséggel, természetesen

A The New York Timesnak nyilatkozó elemzők szerint úgy tűnik, Izrael készen áll a megtorló válaszcsapásra, és arra, hogy sokkal erőteljesebben sújtson le Iránra, mint eddig bármikor, írja az Index.

A lap azt írja, hogy Izrael és Irán évekig kerülte a közvetlen konfrontációt, mivel a zsidó állam titokban szabotálta Teherán érdekeit, és meggyilkolta annak tisztviselőit anélkül, hogy vállalta volna a felelősséget, Irán pedig arra bátorította szövetségeseit, hogy támadják meg Izraelt, miközben maga ritkán tette ezt.

Most úgy tűnik, a két ország kész megkockáztatni egy közvetlen, elhúzódó és rendkívül költséges konfliktust.

Joel Guzansky, egy korábbi magas rangú biztonsági tisztviselő, aki az izraeli Nemzetbiztonsági Tanácsban az Irán-stratégiát felügyelte, elmondta, hogy egyetértés van Izraelben a katonák, a védelmi szakértők, az elemzők és a politikusok között, hogy Izraelnek erővel kell válaszolnia Irán támadására. Irán a Tel-Aviv körüli városok elleni támadással olyan küszöböt lépett át, amelyet Teherán korábban soha, még a korábbi, áprilisi rakétatámadása alatt sem, amely légi támaszpontokat célzott, de polgári területeket nem.

Izraeli és amerikai tisztviselők elmondták, hogy Izrael még nem döntött arról, hogy pontosan hogyan reagáljon, mivel ezt befolyásolja majd az Egyesült Államok által nyújtott támogatás mértéke. Azt is hozzátették, hogy mindez a rós há-sána, a zsidó újév ünnepe után válhat világossá, amely pénteken napnyugtáig tart.

Izrael ellentámadása várhatóan sokkal erőteljesebb lesz, mint az iráni ballisztikus rakéták első, áprilisi sorozatára adott válasza.

A médiaspekulációk ellenére Izrael jelenleg nem tervezi, hogy csapást mér Irán nukleáris létesítményeire, többek közt azért is, mert ezek közül sok mélyen a föld alatt van, és nehéz lenne amerikai támogatás nélkül támadásba venni őket.

Andreas Krieg, a londoni King’s College hadviseléssel foglalkozó szakértője elmondta, Izrael mindig is azt vallotta, hogy „az ellenséget keményebben kell ütni, mint ahogyan azok téged ütnek”, ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte ez nem működik egy olyan rezsim esetében, mint Irán.

(CNN - Portfólió nyomán)

Kapcsolódó:

- LGBT-propaganda iráni módra: Lets’s Go Bomb Tel-Aviv!

- Ellenőrzött videók: így hullottak Izraelre az iráni rakéták