Orosz drón csapódott be szombaton az európai uniós és NATO-tagország Lettország területén, a lett hadsereg hétfőn közölte, hogy a pilóta nélküli repülő szerkezet robbanószerekkel megrakott iráni gyártmányú Sahíd volt.

„A robbanófej fél méternyire fúródott a talajba, és a helyszínen hatástalanították” - közölte újságírókkal Leonids Kalnins, a lett fegyveres erők főparancsoka.

A drón az orosz határ közelében fekvő Rezekne várostól nem messze található Gaigalavánál csapódott be.

A folyamatban lévő vizsgálatra tekintettel a tábornok nem közölte, hogy hogyan és mikor hatástalanították a drónt.

A lett katonai vezetők szerint a drón becsapódása nem a konfliktus kiszélesedésének a jele. Viesturs Masulis ezredes, a lett légierő parancsnoka úgy vélte, hogy „a drónt nem katonai célpontra irányították, valahogyan Lettországba tévedt”.

A drónt a légvédelem már akkor észlelte, amikor még Fehéroroszország légterében tartózkodott, így volt idejük reagálni - tette hozzá a parancsnok.

Andris Spruds védelmi miniszter közölte, hogy a lett hadsereg további mobil légvédelmi egységeket vezényelt az ország határövezeteibe. A miniszter szerint a drón célpontja feltehetően Ukrajna volt. A hét végén Ukrajna ismét számos orosz dróntámadásról számolt be, azt is jelentették, hogy több repülő szerkezet behatolt a fehérorosz légtérbe.

Edgars Rinkevics lett elnök vasárnap hangsúlyozta, hogy az elmúlt időben elszaporodtak a légtérsértések a NATO keleti határain.

A román védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy orosz drón maradványaira bukkantak a román hatóságok Románia területén, a Tulcea megyei Periprava település térségében. A drónmaradványokat az ukrán határ közelében találták, abban a térségben, ahol vasárnap becsapódási zónát azonosítottak, miután előző éjjel az orosz hadsereg Duna menti ukrán célpontokat támadott.

Lengyelország legkevesebb két alkalommal számolt be arról, hogy a légterét megsértették az Ukrajnát támadó rakéták, illetve drónok, a legutóbbi eset decemberben történt.

(MTI)