Israel Katz izraeli külügyminiszter közlése szerint nemsokára dönthetnek egy Hezbollah elleni totális háborúról, azután, hogy izraeli tábornokok kedden késő este bejelentették, hogy aláírták a libanoni offenzíva terveit – írja a The Guardian nyomán a 24.



Fotó: Robert Hegedus/EPA

Az offenzíva tervezését azután kezdték meg, hogy a libanoni Hezbollah olyan drónfelvételeket közölt, amelyeken az egyik megfigyelő drónjuk átrepült Haifa fölött, felvételt készítve érzékeny helyszínekről, például repülőterekről és polgári lakónegyedekről. A felvételek nyilvánosságra hozását széles körben úgy értelmezték, mint az izraeli város elleni nyílt fenyegetést.

A cikk megjegyzi, nemrég a Hezbollah vezetője, Szajjed Haszan Naszrallah a főleg kínai és indiai cégek által üzemeltetett haifai kikötőket fenyegette. Erre Katz az X-en írt arról, hogy „nagyon közel vagyunk ahhoz a pillanathoz, amikor dönteni kell a Hezbollah és a Libanon elleni játékszabályok megváltoztatásáról”. Egyben így hencegett:

egy totális háborúban a Hezbollah megsemmisül, Libanon pedig súlyos vereséget szenved.

Korábban írtuk:

- Blinken már úgy látja, megsemmisítés helyett csak még jobban megerősíti Izrael a Hamászt

- Annyira jól halad a gázai "nácimentesítés", hogy újra erőre kapott a Hamász északon

- Bibi nem így képzelte - "a Hamász visszatért a Gázai övezet északi részére, és új offenzívát készít elő"