A német kormány felhatalmazta Ukrajnát, hogy Németország által szállított fegyvereket vessen be oroszországi katonai célpontok ellen - jelentette be pénteken Berlinben Steffen Hebestreit kormányszóvivő.




Az utóbbi hetekben az orosz erők főleg Harkiv térségében indítottak támadásokat a szomszédos orosz területekről Ukrajna ellen - emlékeztetett a szóvivő, és hangsúlyozta, hogy Ukrajnának joga van megvédeni magát ezektől a támadásoktól.

Hebestreit hozzáfűzte, hogy a nemzetközi joggal összhangban Ukrajna felhasználhatja a támadások elleni védekezésre neki szállított fegyvereket, köztük a Németországból kapottakat is. A dpa német hírügynökség szerint egyebek közt a Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackok és Mars-II típusú rakétavető rendszerek jöhetnek szóba oroszországi célpontok elleni támadásokra.

Ukrajna az utóbbi hetekben nyomást gyakorolt támogatóira, hogy engedélyezzék a Nyugat által biztosított fegyverek oroszországi katonai célpontok elleni bevetését. Korábban számos nyugati ország kikötötte, hogy Ukrajna ezeket a fegyvereket csak ukrán területen használhatja, hogy elkerüljék a háború eszkalációját és országuknak a konfliktusba való közvetlen bevonását.

Biden titokban engedélyezte az oroszországi célpontok támadását

A Biden-adminisztráció titokban megadta az engedélyt Ukrajnának, hogy oroszországi célpontok ellen is használhassák az amerikai fegyvereket, igaz, szigorúan csak a Harkivval határos területeknél – írja a Politico összesen öt forrására hivatkozva.



Korábbi fotók

Az ukránok régóta kérték ezt, különösen, mióta pár hete az oroszok Harkiv térségében új frontot nyitottak, és közvetlenül az orosz államhatárt átlépve indultak meg a második legnagyobb ukrán város felé, az ukránok viszont nem támadhatták a határ túloldalán felsorakozó tüzérségi egységeket és egyéb csapatokat.

A Politicónak a források hangsúlyozták, hogy Oroszország területére irányuló nagy hatótávolságú csapásokra továbbra sem adott engedélyt az amerikai elnök.

Zelenszkij eközben északon folytatja a tarhálást

Volodimir Zelenszkij bejelentette pénteken, hogy Svédországban tartózkodik, hogy több fegyvert kérjen öt észak-európai szövetségesétől az orosz támadás ellensúlyozására.

🇸🇪🇺🇦Zelensky and Prime Minister of Sweden Kristersson signed a 10-year security cooperation agreement

▪️Military aid to Ukraine from Sweden during 2024-2026 will amount to almost €6.5 billion. The amount of aid will grow during the ten-year term of the document.

▪️A unique… pic.twitter.com/EoTGKqbM3Z

— Jürgen Nauditt 🇩🇪🇺🇦 (@jurgen_nauditt) May 31, 2024

Közösségi oldalán azt írta: "Fő prioritásaink közé tartozik, hogy több légvédelmi rendszert biztosítsunk Ukrajna számára, közös projekteket a védelmi iparban és fegyvereket katonáink számára, valamint globális erőfeszítéseket, hogy Oroszországot békére kényszerítsük".

Zelenszkij a harmadik Ukrajna-Észak-Európa csúcstalálkozón tárgyal Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország és Izland állam-, illetve kormányfőivel, és - mint közölte - kétoldalú biztonsági megállapodást ír alá Svédországgal, Norvégiával és Izlanddal. Hozzátette: Ukrajna "erősebb lesz a szövetségeseink támogatásának (...), valamint az új biztonsági megállapodásoknak köszönhetően".

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök azt mondta, hogy a találkozó országai "fontos lépéseket tesznek együttműködésük megerősítése érdekében, Ukrajna támogatásának részeként".

Az ukrajnai elnök két nappal azt követően látogatott Stockholmba, hogy bejelentették: Svédország 1,16 milliárd dollár (több mint 462 milliárd forint) értékű katonai támogatást küld Ukrajnának. Ez a legnagyobb segélycsomag az orosz támadás 2022. februári kezdete óta.

A háború kezdete óta az észak-európai országok több mint 17 milliárd euróval támogatták Ukrajnát - közölte Mette Frederiksen dán miniszterelnök nyilatkozatában. "Fel kell gyorsítanunk a fegyvergyártást", de "segítenünk kell (Ukrajnának) abban is, hogy előállítsa azt, amire szüksége van önmaga megvédéséhez" - mondta.

Frissítés: megerősítés Kijevből

Volodimir Zelenszkij sajtótitkára, Szerhij Nyikiforov megerősítette pénteken: az Egyesült Államok megengedte Ukrajnának, hogy a tőle kapott fegyverekkel, bizonyos korlátozás mellett, csapásokat mérjen Oroszország területére.

Az engedély abban korlátozza az ukrán felet, hogy csupán a harkivi régóval határos orosz területet támadhatja - emlékeztetett a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál.

"Ez jelentősen megerősíti azt a képességünket, hogy szembeszálljunk az orosz határon túli előrenyomulási kísérletekkel" - jelentette ki Nyikiforov. Az ukrán hírportál szerint Zelenszkij pedig a The Guardian brit lapnak adott interjújában világossá tette, hogy Ukrajnának szüksége van olyan erős, nagy hatótávolságú fegyverek használatának lehetőségére, amelyek képesek eltalálni Oroszország belsejében lévő célpontokat. Az államfő megjegyezte, ha erre Washington nem adott volna zöld jelzést, akkor más szövetségesek, például Nagy-Britannia is megakadályozhatnák Ukrajnát abban, hogy bevesse a tőlük kapott nagy hatótávolságú fegyvereket. "Higgyék el, válaszolnunk kell ezekre az orosz támadásokra. Nem értenek másból, csak az erő alkalmazásából. Nem mi vagyunk az első célpont, és nem mi leszünk az utolsó sem" - tette hozzá.

Kreml: már próbáltak amerikai fegyverrel csapást mérni orosz területre

A Kremlnek tudomása van arról, hogy amerikai fegyverrel már megkíséreltek csapást mérni orosz területre az ukrajnai háború során - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.

"Ez több mint ékes bizonyítéka annak, hogy az Egyesült Államok milyen mértékben érintett ebben a konfliktusban" - mondta.

Arra az újságírói kérdésre, hogy egyetért-e a Kreml Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentésével, miszerint minél több nagy hatótávolságú fegyvert ad a Nyugat Kijevnek, annál jobban fog előrenyomulni az orosz hadsereg, Peszkov így felelt: "Egyetértünk. Abszolút indulatfokozás folyik ott, a háborúpárti érzelmek fokozása, szándékosan szítják a háború előtti hisztériát. És mindez természetesen nem okozhat mást, mint azt, hogy a legrosszabb módon befolyásolja az általános helyzetet. A feszültség tovább fokozódik."

Az Ukrajnáról Svájcban tartandó fórum kérdésére kitérve Peszkov megismételte, hogy Oroszország osztja Kína megközelítését az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban. "Kína már a kezdetektől fogva azt hangoztatta, hogy teljesen értelmetlen ilyen formátumokat tartani anélkül, hogy Oroszország részt venne a meghirdetett napirendben" - mondta, hozzátéve, hogy az ilyen rendezési kísérlet "valójában üres időtöltés".

Azzal kapcsolatban, hogy az esküdtszék New Yorkban bűnösnek találta Donald Trump volt amerikai államfőt és jelenlegi republikánus elnökjelölt-aspiránst, azt mondta, hogy az Egyesült Államokban a jelenlegi hatalom "valójában a politikai riválisok kiiktatását folytatja minden lehetséges legális és illegális eszközzel".

"Nekünk nagyon nem tetszik, ha kívülről mondanak valamit a bíróságaink döntéséről. És mi a magunk részéről igyekszünk nem kommentálni semmilyen más döntést sem harmadik országokban, ebben a Trump-történetben sem. Tudjuk, hogy a bírósági döntés még bejelentésre vár, még nem tették közzé" - nyilatkozott.

A szövetségesek normandiai partraszállásának 80. évfordulójával kapcsolatban azt hangoztatta, hogy Oroszország nem tervezi a részvételt a megemlékezéseken. "Ami azt illeti, különösebben semmilyen kapcsolataink sincsenek" - mondta a Kreml szóvivője.

(MTI - 24 nyomán)

Kapcsolódó: Orosz védelmi miniszter: Ukrajna ATACMS rakétákkal támadta a Krími hidat