Németország új kezdeményezést indít Ukrajna légvédelmének erősítésére, ennek érdekében Annalena Baerbock külügyminiszter és Boris Pistorius védelmi tárcavezető a NATO- és uniós partnerekhez, de harmadik államokhoz is segítségért fordultak - ismertették szerdán a minisztériumok szóvivői Berlinben.

A tájékoztatás szerint Berlin "továbbra is Ukrajna légvédelmének tartós támogatására helyezi a hangsúlyt". Felidézték, hogy Németország egy harmadik Patriot légvédelmi rendszert is Ukrajna rendelkezésére bocsájt.

A német külügyminisztérium illetékese kiemelte, hogy a kérdést G7-országok külügyminisztereinek találkozóján is megvitatják csütörtökön, illetve pénteken Capriban, de az uniós külügyminiszterek hétfői tanácskozásán is erről lesz szó.

Baerbock még mielőtt elindult a G7-ek találkozójára, arról beszélt, hogy jelen helyzetben fokozott erőfeszítéseket kell tenni a partnerekkel "a levegőből érkező orosz terror elhárítása érdekében".

"Az erősebb légvédelem létkérdés az ukrajnaiak ezrei számára, és a legjobb védelem a saját biztonságunk érdekében" - fogalmazott a német diplomácia vezetője.

A német kezdeményezés támogatását eddig Hollandia, Dánia és Csehország jelezte azzal, hogy még vizsgálják, mivel tudnak hozzájárulni - közölte Mark Rutte holland miniszterelnök hivatali partnereivel tartott találkozóját követően.

(MTI)