Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a német Der Spiegelnek adott interjút. A városvezető kijelentette: attól fél, hogy Ukrajna autoriter állammá válhat a jövőben.




„Egy bizonyos ponton nem leszünk különbek Oroszországnál, ahol minden egyetlen személy kényétől és kedvétől függ. Jelenleg egyetlen független intézmény maradt, de az is nagy nyomás alatt áll: az önkormányzatiság” – fogalmazott Klicsko, aki egyben az ukrán Városszövetséget is vezeti.

Klicsko arra is kitért, hogy

a háború első hónapjaiban az ország vezetés nélkül maradt, és őszintén szólva teljes volt a káosz.

Megjegyezte, hogy ebben az időszakban kulcsfontosságú szerepük volt azoknak a polgármestereknek, akik segítettek egy-egy város megvédésében.

Majd azt is szóvá tette, hogy azóta több választott polgármestert rendeleti úton távolított el a központi kormányzat. Mint ismert, Csernyihiv polgármesterét például azért, mert „nem megfelelően használta” a szolgálati autóját.

Az interjúból egy megdöbbentő részlet is kiderült: Vitalij Klicsko a háború kezdete óta egyetlen alkalommal sem beszélt személyesen vagy telefonon Volodimir Zelenszkij elnökkel, pedig a hivataluk alig pár száz méterre található egymástól az ukrán fővárosban.

Frissítés: második menet

Volodimir Zelenszkij „megfizet az általa elkövetett hibákért”, az ukrán nép pedig csodálkozik, hogy miért nem készült fel jobban az ország – mondta Kijev polgármestere különböző hírügynökségeknek adott interjúkban, írja a Sky News.

Vitalij Klicsko szerint az ukránok elvesztették a bizalmukat a háborús vezető válságkezelésében.

„Az emberek azon tűnődnek, hogy miért nem voltunk jobban felkészülve erre a háborúra, miért tagadta Zelenszkij a végsőkig, hogy idáig jutunk” – mondta az egykori bokszoló. Hozzátette:

Az emberek látják, hogy ki hatékony és ki nem. Rengeteg elvárás volt és van is. Zelenszkij most fizet az elkövetett hibáiért.

Arra a kérdésre, hogy milyen hibákat követett el Zelenszkij, a polgármester így válaszolt: „Az emberek csodálkoznak, miért nem voltunk jobban felkészülve erre a háborúra. Miért volt lehetséges, hogy az oroszok ilyen gyorsan el tudták érni Kijevet.”

Hangsúlyozta: „Ennek a háborúnak a végén minden politikus meg fog fizetni a sikereiért vagy kudarcaiért.”

(Mandiner nyomán)