Egy gázai templomnál menedéket kereső emberek közül sokan meghaltak, mások pedig megsebesültek, amikor az épületet izraeli támadás érte - közölte csütörtökön a Hamász-kormány belügyminisztériuma.



Fotók: DailyO

A tájékoztatás szerint a Szent Porfíriosz görög ortodox templomot ért támadásnak "nagyszámú mártírja és sebesültje" van.

Az izraeli hadsereg pénteken elismerte, hogy előző nap légitámadást hajtott végre a térségben. "Korábban (csütörtökön) az Izraeli Védelmi Erők vadászgépei megtámadták a Hamász egyik parancsnoki és irányító központját" - mondta az izraeli hadsereg szóvivője. Ezt a központot "Izrael elleni támadások végrehajtására használták" - tette hozzá.



Fotó: Ali Jadallah/Anadolu

Hangsúlyozta viszont, hogy "a Hamász szándékosan civilek által lakott területeken alakít ki állásokat, és a Gázai övezet lakóit élő pajzsként használja", megismételte egyúttal Izrael kérését, hogy ürítsék ki a Gázai övezet északi részét.

Szemtanúk szerint a légitámadás megrongálta a templom homlokzatát, és egy szomszédos épület összeomlott. Elmondásuk szerint a sérültek közül sokakat kórházba szállítottak.



Fotó: Ali Jadallah/Anadolu/Getty Images

A jeruzsálemi ortodox patriarkátus "a lehető leghatározottabban elítéli a gázavárosi templomkomplexumát ért izraeli légicsapást" - olvasható hivatalos egyházi honlapon megjelent közleményében. A patriárkátus hangsúlyozza, hogy olyan támadások, amelyek egyházak és intézményeik, illetve az általuk nyújtott menedékhelyek ellen irányulnak, háborús bűncselekménynek minősülnek, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A Szent Porfíriosz, amely az egyik legrégebbi, még működő templom a palesztin területen, egy minaret mellett, a régi Gáza történelmi negyedében található. A hely nem messze található az al-Ahli kórháztól, ahol kedd este egy robbanás 471 ember halálát okozta a Hamász hatóságai szerint.

A palesztin egészségügyi minisztérium pénteken közölte, hogy 13 ember meghalt, köztük öt gyermek, miután az izraeli erők előző nap rajtaütöttek egy palesztin menekülttáboron a megszállt Ciszjordániában. A támadás a Núr as-Sámsz településen lévő menekülttáborban történt, Túl-Karm város közelében.

(MTI nyomán)

Total Devastation: Images of survivors picking through the rubble of the Saint Porphyrius Church in Gaza, the world's 3rd oldest Christian building.

Four Israeli missiles hit the building tonight.

Church authorities estimate there are already 150 dead. pic.twitter.com/bo42NmpJxA

— Alan MacLeod (@AlanRMacLeod) October 19, 2023

Korábban írtuk:

- Jeruzsálemi érsek: Izrael háromszor figyelmeztetett, majd lebombázták a kórházat - az al-Dzsazíra is cáfolja a zsidó "érveket"

- Az izraeli hadsereg egyik propagandistája azt írta, gázai kórházban rejtőző terroristákat bombáztak le, majd gyorsan törölte