Bár több mint két nap eltelt, még mindig vannak megválaszolatlan kérdések a gázai al-Ahli kórház ügyében. A nyugati sajtó természetesen az izraeli verziót igyekszik alátámasztani (főleg miután antiszemita-gyanúba keveredtek, amiért nem ezt írták azonnal, a gázai egészségügyi minisztérium közlése ellenére), de persze nem csak ők dolgoznak a témán.

Itt van például a török Anadolu Agency, mely idézi a kórházat fenntartó Anglikán Egyház jeruzsálemi érsekét, aki azt mondta, az izraeli hadsereg háromszor is figyelmeztette őket, hogy ki kell üríteni az intézményt.



Fotó: Mustafa Hassona / Anadolu Agency

– Három evakuációs parancsot is kaptunk: szombaton, vasárnap és hétfőn. A kórházat kedden lebombázták – mondta Hoszam Naum érsek. Hozzátette, hogy „a legtöbb esetben” telefonon kapták ezeket a figyelmeztetéseket.

Az egyházi tisztviselő mészárlásnak és bűncselekménynek nevezte a történteket, de felelőst nem nevezett meg. „Csak annyit tudunk, amit a televízióban láttunk, de nem vagyunk katonai szakértők” – mondta, hozzátéve azt is: mindig is figyelmeztettek arra, hogy az izraeliek és palesztinok közti konfliktusokból csak baj lehet. Megjegyezte még, hogy Gázában sok épületet, lakóépületet izraeli csapás ért az utóbbi időben.

Az al-Dzsazíra állítja: Izrael hazudik

Az al-Dzsazíra pánarab televízió – amelynek élő adását korábban Izrael szintén bizonyítékként közölte – egy videós anyagban közölte, hogy nem bizonyítható Izrael állítása arról, hogy az Iszlám Dzsihád rakétája robbant fel.

Rámutatnak, hogy a kórháznál történt robbanás előtt bő negyedórával Izrael négy légicsapást is végrehajtott a kórház közelében fekvő területeken. Azt elismerték, hogy a robbanás előtt valóban indultak rakéták a Gázai övezetből is, de ezeket a rakétákat az izraeli vaskupola légvédelmi rendszer rakétái mind elfogták, megsemmisítették a levegőben (ezt más felvételek bizonyítják, mutatják azokat is).

A videórészleten, amire Izrael hivatkozott, az utolsó gázai rakéta elfogása látható a levegőben (Izrael ugyanezt a rakéta meghibásodásaként magyarázta), és állításuk szerint a videót alaposan elemezve az is látható, hogy ez a rakéta megsemmisült, darabjaira hullott szét.

Továbbá ezután az utolsó rakéta után öt és hét másodperccel két robbanás is látható volt a Gázai övezetben, és ez volt az, amikor a csapás történhetett. Leszögezik: Izrael tévesen értelmezte az ő videórészletüket a kérdéses rakétáról, és semmi sem bizonyítja a meghibásodott rakéta narratíváját.

An Al Jazeera digital investigation found no grounds for the Israeli army's claim that the strike on the al-Ahli Arab hospital in Gaza was caused by a failed rocket launch. pic.twitter.com/DQsrBXfwmL

— Al Jazeera English (@AJEnglish) October 19, 2023

Izraeli ellentmondás

A BBC kitért arra a hangfelvételre, amelyet az izraeli hadsereg nyilvánosságra hozott szerdán, és amely a zsidók szerint bizonyítja, hogy az Iszlám Dzsihád hibája a tragédia. Mint írták, független forrásból nem erősíthető meg egyelőre, hogy ez a felvétel hiteles-e.

Megjegyezték továbbá azt is, hogy Izrael egy ponton ellentmondott magának. Állításuk szerint a hadsereg egyik szóvivője azt mondta, hogy a kórház közelében lévő temetőből lőtték ki a rakétát (ez hallható még a felvételen is), és tényleg van is temető a kórház mellett. Viszont a szóvivő egy térképet is mutatott ezzel kapcsolatban, ahol megjelölték a rakéta indításának konkrét helyét is, és ott viszont nem a kórház melletti temető az indítási helyszín, hanem egy jóval, kilométerekkel távolabbi hely – ahol viszont semmilyen temető nincs.

I've circled the cemetery & hospital. Doesn't match the radar map released by the IDF. https://t.co/CvtaY2wpfQ pic.twitter.com/ziLwfeVZnf

— Sam Parker 🇺🇲 (@SamParkerSenate) October 18, 2023

(Index nyomán)

Korábban írtuk: Az izraeli hadsereg egyik propagandistája azt írta, gázai kórházban rejtőző terroristákat bombáztak le, majd gyorsan törölte