Nagy visszhangot váltott ki a "szabadosra és elfogadóra" vett párizsi olimpiai megnyitó. A hivatalos videóját pedig törölték az olimpia fiókjából, mivel a nézők reakciói egyre durvábbak lettek.



Fotó: Shutterstock

Sokan azzal vádolták a szervezőket, hogy az utolsó vacsora – Leonardo da Vinci festménye, amely Jézus utolsó vacsoráját ábrázolja a tanítványaival – "woke" paródiáját alkották meg. Ráadásul a megnyitót több baklövés is tarkította, többek között az országnevekkel kapcsolatos problémák és a véletlenül fejjel lefelé felhúzott olimpiai zászló.

Most a témával kapcsolatban megszólalt Párizs polgármestere, Anne Hidalgo, akit érdemes szó szerint idézni:

Basszák meg a reakciósok, basszák meg a szélsőjobboldaliak, basszák meg mindazok, akik be akarnak zárni minket egy mindenki mindenki elleni háborúba!

Ezt a Le Monde-nak adott, kedden megjelent interjújában sikerült megfogalmaznia, az eredeti angol nyelvű káromkodást használva.

A megnyitóval kapcsolatban keresztény csoportok és konzervatív vezetők világszerte – itt a Politico név szerint megemlíti Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és Donald Trump volt amerikai elnök is, mint akik – ízléstelennek és istenkáromlónak minősítették a megnyitó ünnepséget.

Azonban most Párizs polgármestere elmondta, büszke arra, ahogyan a megnyitóünnepség bemutatta a francia fővárost a világnak.

"Párizs minden szabadság városa, az LMBTQI+-emberek menedékvárosa, a város, ahol az emberek együtt élnek." Hidalgo egyébként a megnyitóünnepséget és a játékokat egyaránt hihetetlenül sikeresnek nevezte, és szerinte reményt keltett a Franciaországban és Európában tapasztalható "szélsőjobboldali térnyerés" fényében.

"A szélsőjobboldal üzeneteit összezúzták a játékok és a megnyitóünnepség" – majd úgy folytatta a szocialista nőszemély, aki 2014 óta vezeti a francia fővárost, hogy "valami hihetetlenül pozitív dolog történik". Szerinte örömteli hangulat terjedt el a városban.

"Egyszerre van csodálat e hihetetlen város iránt, amit nem sokan értenek meg, és Párizs elleni gyűlölet-hangszerelés" – mondta Anne Hidalgo, aki a Politico beszámolója szerint egy árva szót sem szólt a Szajna állapotáról.

(Politico - Index nyomán)