A „professzor” szerint ugyanis „csodálatra méltó akaraterőre van szükségük ahhoz, hogy tartózkodjanak a gyerekekkel való szexeléstől”.

A Reduxx beszámolója szerint Ole Martin Moen az Oslo Metropolitan Egyetemről a pedofilok „destigmatizálására” szólít fel, azt állítva, hogy „a gyermekek szexuálisan vonzónak találásának mentális állapota nagyon gyakori” – adta hírül a Summit News.

Moen, egy buzi transzlobbista, aki „queer”-ként azonosítja magát, azt is állítja, hogy „a középiskolások jelentős százalékának veleszületett pedofil szexuális identitása van”, amit egyenlővé tesz azokkal, akik LMBTQ+-ként azonosítják magukat.

Fotó: Ketil Blom Haugstulen

A „professzor”, Moen még 2015-ben írt egy tanulmányt „A pedofília etikája” címmel, amelyben azt kérdezte, „mennyire rossz” a pedofília, „és milyen módon és milyen okokból rossz?”.

A dolgozat összefoglalója:

Ebben a dolgozatban azzal érvelünk, hogy a pedofília csak azért és csak olyan mértékben rossz, mert és csak olyan mértékben, amennyire kárt okoz a gyermekeknek, és hogy maga a pedofília, valamint a gyermekeknek kárt nem okozó pedofil megnyilvánulások és gyakorlatok morálisan rendben vannak.

Továbbá azt írja:

Azt állítjuk, hogy nem erkölcstelen pedofilnak lenni,

erkölcstelen, ha a pedofilok a gyerekekkel való szexuális kapcsolatot keresik, mert az várhatóan kárt okoz a gyerekeknek, és erkölcsileg megengedett, ha a pedofilok szexuális preferenciáikat olyan módon elégítik ki, amely nem érint valódi gyerekeket.”

A dolgozatban többek között azzal érvel, hogy valójában mindenki pedofil, mert amikor gyerekek voltunk, mindannyian tapasztaltunk szexuális vágyakat más gyerekek iránt. „Sokan közülünk valamikor pedofilok voltak.” – érvel Moen, hozzátéve: „Amikor 11 éves voltál, nem valószínűtlen, hogy szexuálisan vonzódtál a prepubertáskorú gyerekekhez”

Dicsérni kellene a csodálatra méltóakat

Moen azt is javasolja, hogy „A jövő gyermekeinek okozott károk megelőzése érdekében azt is jól tennénk, ha a középiskolásokat nemcsak arra tanítanánk, hogy mit tegyenek, ha szexuális visszaélés áldozatai lesznek, hanem arra is, hogy mit tegyenek, ha ők maguk pedofilok. A középiskolások bizonyos százaléka pedofil vagy az lesz, és jelenleg nem kapnak semmilyen tanácsot arra vonatkozóan, hogyan kezeljék a szexualitásukat.”

Moen továbbá azt javasolja, hogy a pedofilok nézhessenek gyerekpornót, amíg az számítógépen generált és nem valódi, hogy kielégíthessék vágyaikat.

Hozzáteszi, hogy „igazságtalan” elítélni azokat az embereket, akiknek pedofil vágyaik vannak, és hogy

valójában „dicsérni” kellene őket „csodálatra méltó akaraterejükért”,

ha sikerül tartózkodniuk a gyerekekkel való szexeléstől. (Erős dolog a szexuális vágy, de nem vagyunk állatok, tömegek kibírják a hosszabb szexmentes időszakokat nők megerőszakolása nélkül is, és még Japánban sem vesz el emiatt mindenki mesterséges intelligenciát vagy felfújható babát. Manapság különben közhely a pszichológiában és a jogvédőknél is, hogy a szexuális erőszak elsősorban hatalmi kérdés, nem pedig a nemi vágyé, ráaádsul sok pedofil felnőtt partnerekkel is él szexuális életet. Ha a pedofíliára mint tiltott „orientációra” tekintünk, éppen ezért nevetséges előadni óriási hőstettként, ha sokaknak valóban nehéz kereszt is lehet. De ez leginkább arra emlékeztet, mint ahogy a gyakran hőbörgő, akaratlanul cölibátusban élők, az ún. incelek látják magukat felnőtt vonalon, akiket iránt a fősodrat éppen ezért is kevésbé megértő. Hogy ez mennyire az érzékenyítésről szól, azt mutatja az is, hogy eközben a toleráns Moen örömmel látná egy norvég nő leültetését, mert azt meri állítani, hogy férfiak nem lehetnek leszbikusok... - a szerk.)

(Mandiner nyomán)