Ugrás a cikkhez
Reklám

Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter visszavonta a világelső szerb Novak Djokovics ausztráliai vízumát, ami azt jelenti, hogy a 34 éves teniszezőt kiutasíthatják az országból, és címvédőként nem indulhat el a jövő hétfőn kezdődő Australian Openen.



Fotó: Daniel Pockett / Getty Images

Alex Hawke pénteken azzal indokolta a döntését, hogy az „egészségügyi és közrendi okokból” született, valamint a „közérdek ezt kívánja”.

A Morrison-kormány határozottan elkötelezett Ausztrália határainak védelme mellett, különösen a koronavírus-járvánnyal összefüggésben – jelentette ki a miniszter.

A 20-szoros Grand Slam-torna-győztes Djokovics múlt szerdán érkezett Melbourne-be, de megtagadták tőle a belépést, napokat karanténszállóban töltött, majd hétfőn az ausztrál szövetségi bíróság határozata nyomán szabadon engedték.

A döntés ellen fellebbezhet Djokovics, de ehhez megalapozott indokra van szükség.

A BBC úgy tudja, a vízum törlése miatt elképzelhető, hogy Djokovics a következő három évben be sem utazhat az országba.

Djokovics szerdán közleményében ismerte be, hogy ügynöke hibázott a vízum kitöltésekor, mert "véletlenül egy rossz rubrikát ikszelt be". A kilencszeres Australian Open-győztes címvédő korábban azzal a kijelentésével kavart nagy port, hogy bár nincs beoltva a koronavírus ellen, mégis elindul az idei év első Grand Slam-tornáján.

A világelső szerb beismerte azt is, hogy pozitív PCR-tesztje birtokában adott interjút a francia L'équipe sportlapnak. Állítása szerint azonban ügyelt a távolságtartásra és maszkot viselt, amit csak a fotózás idejére vett le.

A teniszező hazájában, Szerbiában iskomoly indulatokat váltott ki, hogy a nemzeti hősként tisztelt Novak Djokovicsot oltatlansága miatt nem engedik elindulni az Australian Openen.

(Index nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából