Ugrás a cikkhez

„Az lenne a jó hír, ha kiderülne, hogy a vírus terjedőképesebb, mint a korábbi változatok, viszont a megbetegítőképessége jóval alatta marad az eddigi változatoknak” – ezt mondta az ATV Híradónak Rusvai Miklós az új koronavírus-mutációról, az omikronról. A virológus szerint ez lenne a legkedvezőbb forgatókönyv, ugyanis ez azt jelentené, hogy a vírus megszelídült, mint a korábbi négy emberi koronavírus, amik már csak náthát okoznak.

Rusvai azt mondta, minden virológus ezt szeretné, ennek következtében ugyanis gyorsabban kialakulna a nyájimmunitás. „És, ha az így kialakuló védettség a korábbi változatok ellen is és az új változat ellen is védelmet szolgáltat, akkor mondhatjuk azt, hogy ez számunkra kedvező változás lenne az omikron esetében” – tette hozzá.

A virológus ugyanakkor leszögezte: arra vonatkozóan, hogy a vírus megbetegítőképessége hogyan változott, egyelőre nincsenek érdemi információk, mert az eddigi klinikai adatok Dél-Afrikából származnak, ahol a lakosság összetétele más, mint Európában. „Többnyire fiatal, egészséges szervezetekben okozott eddig fertőzést a vírus, és úgy tűnik, hogy bennük súlyos károsodást nem idézett elő” – mondta Rusvai, ezért óva intett attól, hogy biztosan kijelentsük: a vírus megbetegítőképessége csökkent, hiszen Európában korosabb és számos társbetegséggel sújtott korosztályok vannak, akik esetleg jobban megszenvedhetik majd a vírusfertőzést.

(atv)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából