Svédország elővigyázatosságból felfüggeszti az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának a használatát - jelentette be kedden a svéd egészségügyi hivatal.

A közlemény szerint az oltóanyag alkalmazásának szüneteltetése addig tart, amíg az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) a vakcina esetleges mellékhatásaival kapcsolatos vizsgálata le nem zárul.

Hétfőn a svéd egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy 10 AstraZeneca-vakcinával oltott embernél vérrögképződést, egy esetben pedig alacsony trombocitaszámot észleltek.

Az elmúlt napokban több ország - köztük Norvégia, Bulgária, Dánia, Izland, Írország, majd Olaszország és Németország is - az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett vakcina alkalmazásának felfüggesztéséről döntött, miután vérrögképződéses esetekről érkezett bejelentés az e vakcinával beoltott néhány páciens esetében.

Az oltóanyag biztonságosságát Luxemburgban is vizsgálják, és erre az időre szintén felfüggesztették a használatát.

(MTI)