Ugrás a cikkhez
Reklám

Már reggel dübörgött a zene szombaton az öcsödi Vietnám kocsmában, úgyhogy a környék lakói könnyen tudomást szereztek egy fiatal cigány pár egybekeléséről - jelezte egy helyi lakos a Blikknek.



Fotó: Blikk

Megjegyezte, hogy "megértették a násznép örömét", de kiakasztotta a lakosokat, hogy a násznép a járvány miatti szigorú rendelkezéseket nem tartotta be. A vendégek ugyanis jóval többen voltak a rendezvények megtartásánál engedélyezett maximum tíz főnél, és senki nem viselt maszkot.

A bulit több lakos bejelentette a rendőrségre, de semmi nem történt, ami miatt mások is kilátásba helyezték, hogy betelefonálnak. Az olvasó hozzátette, nem értették a hatóság hozzáállását, hogy miért nem mentek ki a rendőrök és intézkedtek a járványügyi szabályokat be nem tartók ellen.

A lap részéről is érdeklődtek a megyei rendőrségen, hogy mi a helyzet Öcsödön. Háromnegyed óra múlva talán ennek hatására is megjelentek a rendőrök, majd további egyenruhások érkeztek a helyszínre.

A vendégek - a helyiek beszámolója alapján - egy része vitázni kezdett a rendőrökkel. A helyzetet végül úgy sikerült rendezni, hogy a násznép egyik ismerőse megjelent a kocsmánál, és közvetített a mulatozók és az egyenruhások között. (!!!) A lagzinak aztán délután öt órakor vége lett.

Ezt követően úgy egy óra múlva a rendőrségtől a Blikk is választ kapott a megkeresésre. Abban az áll, hogy valóban érkezett hozzájuk bejelentés, ami miatt a járőrök kimentek Öcsödre. Mint írták, a rendőrök azt tapasztalták, hogy a védelmi intézkedéseket többen megszegték, ezért egy fő ellen szabálysértési eljárást indítottak, 23 főt pedig figyelmeztettek. Közölték, hogy az intézkedés után a magánrendezvényt beszüntették.

A rendőrségi válasz azt nem tartalmazta, hogy az egyenruhások miért csak a buli kezdete után több órával értek ki a helyszínre...





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából