Ugrás a cikkhez
Reklám

A hágai illetékes bíróság a koronavírus-járvány megfékezésére januárban bevezetett éjszakai kijárási tilalom azonnali feloldására szólította fel a holland kormányt. A bíróság ugyanis keddi határozatában úgy ítélte meg, hogy a vonatkozó törvény értelmében nem volt vészhelyzet a tilalom bevezetésekor.



Karhatalommal tartották fenn a törvénytelen tilalmat

Egy civil szervezet által benyújtott kereset ügyében született bírósági határozat szerint a holland kormány a kijárási tilalmat a polgári hatóságok rendkívüli hatásköréről szóló törvény alapján vezette be.



További fotók: Rob Eengelaar/ANP/AFP/Getty Images

A törvény lehetővé teszi a kormány számára, hogy rendkívüli állapot okozta kivételes helyzetben a klasszikus jogalkotási folyamat mellőzése mellett léptessen hatályba intézkedéseket. A bíróság ítéletében azonban azt állapította meg, hogy a törvény értelmében nem áll fenn vészhelyzet Hollandiában, ezért a kormánykoalíció nem jogosult a rendkívüli hatáskörök alkalmazására a szóban forgó korlátozó intézkedés végrehajtását illetően.




A bíróság határozatában a kijárási tilalmat "a mozgás és a magánélet szabadságához való jog messzemenő megsértésének" nevezte, amely véleménye szerint közvetett módon korlátozza a gyülekezés és a tüntetés szabadságának jogát is. Egy ilyen intézkedés meghozatala "nagyon körültekintő döntéshozatali folyamatot igényel" - állapította meg a bíróság.

Hollandia január végén léptetett életbe március elejéig tartó éjszakai kijárási tilalmat. A korlátozó intézkedés 21 óra és reggel fél öt közötti időszakra érvényes.

Frissítés: a miniszterelnököt nem érdekli a bírósági döntés

Mark Rutte holland miniszterelnök kedd délután adott sajtónyilatkozatában arra kérte az ország lakosságát, hogy a bírósági döntés ellenére ne tartózkodjanak közterületen éjszaka. Azt mondta, noha a kijárási tilalom népszerűtlen intézkedés, szükség van rá a koronavírus, illetve fertőzőbb mutációi terjedésének megállításához.

"A jelenlegi járványhelyzetben nem lenne bölcs feloldani a kijárási tilalmat. Nagyon fontos, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozzuk fizikai kapcsolattartást" - fogalmazott.

Rutte azt is közölte, a kormány megtámadja a bírósági határozatot. Továbbá arra kérte a bíróságot, a fellebbezés elbírálásának idejéig függessze fel a határozat érvényességét. Hozzátette, kormánya új rendkívüli törvény kidolgozásán fáradozik, hogy a kijárási tilalom elrendelése erősebb jogi alapokkal rendelkezzen.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából