Ugrás a cikkhez
Reklám

A Szarvas TV nemrég meginterjúvolta a város polgármesterét, amelyben Babák Mihály meredek kijelentésre ragadtatta magát, írja az Index.



Fotó: MTI/Rosta Tibor

"Aztán hogyha kiderül, hogy valaki covidos lett, mert megvan a tesztje, vagy karanténban van, akkor úgy kell kezelni, mint a leprást! Bocsássanak meg a kifejezésért..." – mondta.

A lap emlékeztet: Babák nem először tesz kifogásolható megjegyzéseket önkormányzati testületi ülésen. Februárban egy szexista megjegyzéssel hívta fel magára a figyelmet, amikor az egyik ellenzéki képviselőnő szóvá tette, hogy nem hallani rendesen, amit mond, majd megkérte, hogy hajoljon közelebb a mikrofonhoz.

Erre a polgármester visszaszólt az azóta elhíresült mondataival:

Maga engem nem hall?! Hát, ne haragudjon meg, de nem rakom a számba. Ez nőnek jobban áll, mint nekem, úgyhogy nem csinálom.

Babák Mihály utólag az ATV-nek adott interjújában az eset után elnézést kért mindenkitől, akit esetlegesen megbántott, és nagyon ostoba beszólásnak nevezte később megjegyzését. Azt is elmondta, ez nem az ő stílusa, és azóta megnyugtató módon új mikrofonokat is beszereztek.

A cikk megjelenése után lefotózott A4-es papírra nyomtatott közleményt juttatott el Babák az Indexhez, íme a megszólítás nélküli levél:








Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából