Ugrás a cikkhez
Reklám

Továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, újabb rekordot döntött meg az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma, meghaladva a 1300-at, harminc feletti lett a halálos áldozat, ezen felül a fővárosban, Kijevben is kiugróan magas lett a növekedés - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által csütörtökön közzétett adatokból, és az egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatójából.

Az elmúlt napban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma 1318 új esettel 76 808-ra, az elhunytaké pedig 31 újabb halálos áldozattal 1 819-re nőtt, miközben eddig 42 524-en gyógyultak meg, közülük előző nap 997-en. Jelenleg 32 465 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel. Az új betegek számában a mostanit megelőzően az eddigi legmagasabb napi növekményt, 1271-et egy nappal korábban, azaz kedden regisztrálták.

A legtöbb új beteget ismét az ország két legfertőzöttebb régiójából jelentették: 197-et a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből és 180-at a fővárosból, Kijevből. A legtöbb halálos áldozatot, nyolcat, úgyszintén Lviv megyében jegyezték fel, és a dél-ukrajnai Odessza megyében is nyolc haláleset történt előző nap.

Lviv megyében az azonosított betegek száma már elérte a 10 420-at, az elhunytaké 283-ra nőtt, miközben eddig csak 2735-en gyógyultak meg.
A fővárosban, Kijevben eddig 8992 fertőzöttet jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma újabb hárommal 142-re nőtt, a gyógyultaké 3137. Az országban jelenleg a legtöbb aktív beteg is ebben a két régióban van.

Kárpátalján 77 új esettel 5539-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké kettővel 212-re emelkedett, miközben eddig 2298-an győzték le a kórt. A megyében van a negyedik legtöbb aktív beteg az országban.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter Lvivben (Lembergben) tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy míg eddig csak a nyugati országrészre és a fővárosra volt jellemző a magas napi növekmény, az utóbbi napokban már felgyorsult a fertőzés terjedése a kelet-ukrajnai Harkiv megyében és a déli Odessza megyében is.

Tájékoztatott arról, hogy az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 67 kapta el a vírust, közülük már 8985 fertőződött meg a járvány kitörése óta. Az elmúlt napon 262 Covid-19-beteget kellett kórházba szállítani.

Előző nap 37 489 tesztet végeztek el az országban, ebből 17 976 PCR-tesztet és 19 513 antitestszűrést.

Az ukrán fegyveres erők egészségügyi illetékeseinek csütörtöki közleménye szerint a hadseregben jelenleg 265 Covid-19-beteg van, eddig öten haltak bele a betegségbe, és 661-en gyógyultak meg.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából