Ugrás a cikkhez
Reklám

Elfogadta az amerikai szenátus az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítését célzó, kétezer milliárd dollár értékű gazdaságélénkítő csomagtervet helyi idő szerint szerda éjszaka, amely így pénteken majd a képviselőház elé kerül.

A washingtoni törvényhozás felsőháza egyhangúlag, kétpárti egyetértésben, mind a 96 jelen lévő szenátor támogatásával hagyta jóvá a példa nélküli léptékű, máris történelminek minősített tervezetet.

Elemzők arra számítanak, hogy a képviselőházon is gyorsan át fog menni a törvény, amelyet Donald Trump elnök - közlése szerint - azonnal alá is fog írni.

A javaslat nagyvállalatokat, közép- és kisvállalkozókat, továbbá szövetségi államokat és városokat támogató intézkedéseket tartalmaz, s segít az adófizetők napi gondjainak enyhítésében is.

A voksolás előtt a szenátorok heves vitába keveredtek, egyesek azt jósolták, hogy végül el is halasztják a szavazást. Nem rögtön alakult ki ugyanis egyetértés a munkanélkülieknek megállapított javadalmazás megszövegezésében. Három republikánus szenátor amiatt aggodalmaskodott, hogy a megfogalmazás - amely nem munkanélküli segélyt, hanem munkanélküli biztosítást említ - a munkaadókat inkább elbocsátásokra ösztönözné.

Steny Hoyer, a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője bejelentette: pénteken szavaznak a tervezetről. Lesznek képviselők azonban, akik várhatóan nem tudnak majd voksolni, két törvényhozónál ugyanis diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést.

Ha elfogadják, ez lesz már a harmadik nagy gazdasági csomag, amelyet a koronavírus miatt megszavazott az amerikai kongresszus. Ahogyan Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakcióvezetője fogalmazott: "ez nem gazdaságélénkítő csomag, hanem gyorssegély".

A Johns Hopkins Egyetem friss adatai szerint a járvány okozta halálesetek száma szerdán átlépte az ezret az Egyesült Államokban.

Trump közvetve megerősítette, hogy az Iránban fogva tartott CIA-s halott

Donald Trump szerdán közvetve megerősítette, hogy az Iránban fogva tartott amerikai Robert Levinson halott.

Az amerikai elnök az új típusú koronavírussal kapcsolatos sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva tért ki Levinson sorsára. Trump úgy fogalmazott: "a helyzet nem fest jól, de azt nem fogadom el, hogy halott". Hozzáfűzte: "nekünk nem mondták, hogy halott, de nagyon sokan azt gondolják, hogy így van". Elmondta, hogy a kormányzat intenzíven foglalkozott a 13 évvel ezelőtt Iránban eltűnt Levinson ügyével, és tisztában voltak azzal is, hogy már eltűnése előtt rossz egészségi állapotban volt.

Az elnök "nagyszerű úriembernek" nevezte Levinsont, és együttérzését fejezte ki a családnak, amely szerdán nyilatkozatot tett közzé. Ebben azt írták, nemrégiben amerikai tisztségviselőktől értesítést kaptak, amelyből azt a következtetést vonták le, hogy Levinson meghalt az iráni fogságában. "Nem tudjuk, hol és hogyan hunyt el, csak azt, hogy még a Covid-19 járványa előtt" - olvasható a család közleményében.

Az 1949-ben született Robert Levinson a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kábítószerellenes részlegének munkatársa volt, de 2007-es eltűnésekor feltételezhetően a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megbízását teljesítve járt Iránban. Bár azóta valamennyi amerikai kormányzat cáfolta, hogy bármiféle kormányzati megbízásra utazott volna az iszlám köztársaságba, a család kitartott amellett, hogy a férfit a CIA küldte Iránba.

A CIA később 2,5 millió dolláros életjáradékot fizetett Levinson családjának azért, hogy ne indítsanak pert az ügynökség ellen. Szakemberek szerint egy bírósági eljárás során valószínűleg napvilágra kerülhettek volna Levinson esetleges küldetésének részletei is.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az előző héten felszólította Iránt, hogy azonnali hatállyal bocsássa szabadon az ott fogva tartott amerikai állampolgárokat. A tárcavezető humanitárius okokra hivatkozva kérte Morad Tahbaz, Baguer Namazi és Siamak Namazi elengedését, és egyben azt is, hogy a teheráni kormány működjön együtt Washingtonnal annak érdekében, hogy Robert Levinson visszatérhessen az Egyesült Államokba.

Irán múlt héten az új típusú koronavírus-járvány miatt szabadon bocsátotta Michael White amerikai foglyot, akit 13 év börtönre ítéltek, mert állítólag káromolta az ország legfőbb vallási vezetőjét, Ali Hameneit, valamint magánjellegű fotókat tett közzé közösségi portálokon. White azonban nem hagyhatta el Iránt, jelenleg is az Egyesült Államok érdekképviseletét ellátó teheráni svájci nagykövetségen tartózkodik.

Trump: a helyzet messze New York államban a legrosszabb az országban

A New York államban kialakult járványhelyzet "messze a legrosszabb" az Egyesült Államokban - jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házban tartott szokásos napi sajtókonferencián, helyi idő szerint szerdán késő délután.

Donald Trump elmondta, bár korábban bejelentette az úgynevezett védelmi termelési törvény alkalmazását, mégsem látja különösebben fontosnak az igénybe vételét. Ez az 1955-ben született jogszabály lehetőséget ad széles körű polgári védelemre és mozgósításra, valamint jelentős felhatalmazást biztosít a kormányzatnak bizonyos termelési kapacitások és pénzügyi források bővítésére és erőteljesebb ellenőrzésére.

Trump kijelentette, hogy New York után a vírusfertőzés által leginkább sújtott szövetségi államok közé tartozik immáron Kalifornia és Washington mellett Iowa, Michigan, New Jersey, Florida és Louisiana is. Ugyanakkor azt is elmondta: szerinte nem szükséges, hogy az Egyesült Államok teljes, több mint 300 milliós lakosságán elvégezzék a vírustesztet. Megerősítette, hogy a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) által kiadott védelmi előírások hatálya a jövő héten jár le, s majd akkor dönt a kormányzat a következő lépésekről. Hangsúlyozta, hogy bár szívesen látná, ha az országban mielőbb visszatérne az élet a régi kerékvágásba, de a kormány sem elhamarkodott, sem meggondolatlan intézkedéseket nem fog hozni.

Az amerikai elnök dicsérte a tokiói döntést az olimpia elhalasztásáról, és bírálta az Egészségügyi Világszervezetét (WHO), mert szerinte "nagyon elfogult" Kínával szemben.

Mike Pence alelnök, a vírus megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport vezetője leszögezte: ez a csoport tesz majd ajánlásokat az elnöknek arra, hogy mikor kell újraindítani a gazdasági életet.

Deborah Birx, a munkacsoport egyik tagja arról tájékoztatott, hogy országszerte folynak a vírustesztek, az egészségügyi hatóságok lassan behozzák a lemaradást.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, a munkacsoport másik tagja elmondta: az új típusú koronavírus várhatóan ciklikusan feltűnik majd, és erre az Egyesült Államok egészségügyi hatóságainak és szervezeteinek fel kell majd készülniük.

A Pentagon elrendelte a tengerentúli amerikai csapatmozgások leállítását

A Pentagon elrendelte a tengerentúli amerikai csapatok utazásainak és bármilyen mozgásának leállítását - közölte washingtoni idő szerint szerdán Mark Esper védelmi miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy a csapatmozgások, illetve egyszerű utazások leállításáról szóló rendelet egyelőre 60 napig marad érvényben.
Hangsúlyozta, hogy ez az utasítás nem csak a katonákra, hanem az őket segítő polgári munkatársakra és a családtagokra is érvényes. Ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az afganisztáni csapatkivonási műveletek változatlanul folytatódnak.

Mississippi és Texas államok kormányzói szerdán elrendelték, hogy az új típusú koronavírus-járvány idejére zárjanak be valamennyi olyan klinikát, amely abortuszt végez. Mississippi állam kormányzója, a republikánus Tate Reeves a döntést azzal indokolta, hogy a járványra tekintettel az államban minden egyes tervezhető műtétet, nem sürgős orvosi beavatkozást felfüggesztettek. Sajtóértekezletén Reeves hozzáfűzte: "minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy megóvjuk nem csak a meg nem született gyerekek életét, hanem azokét is, akiket ez a veszélyes vírus megfertőzhet".

Texasban Greg Abbott kormányzó - aki szintén republikánus politikus - még vasárnap adott ki rendeletet arról, hogy a nem sürgős műtéteket el kell halasztani a járvány idején, Ken Paxton, a texasi igazságügyi tárca vezetője pedig szerdán elrendelte az úgynevezett abortuszklinikák lezárását. A rendelkezés április közepéig marad érvényben, a megszegőjét 180 napig tartó börtönbüntetéssel sújthatják.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából