Ugrás a cikkhez
Reklám

Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán - írja a honvedelem.hu.




Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában beszélt arról, hogy a katonák a kórház udvarán segítettek egy egészségügyi létesítményt felépíteni. A honvedelem.hu cikkében azt írták: a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel hétfőn és kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve - a kórház megsegítése céljából - telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert.




A cikk szerint Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke hangsúlyozta, hogy olyan modern sátorrendszert állítottak fel, amely rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. Kiemelte, hogy a járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható betegek előosztályozására. Lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre.




A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket.

"A Magyar Honvédség egészségügyi állománya a Honvédkórház, valamint az alakulatoknál szolgálatot teljesítő szakemberek munkájával jelentős szerepet vállal a járványügyi feladatrendszerből" - fogalmaztak.

(MTI, további képek a galériában)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából