Az emberi társadalomról, vagy éppen társadalmi kísérletekről szóló filmek mindig is kiemelt helyen szerepeltek az ízlésvilágomban. Tipikusan olyan alkotások ezek, amelyeket szomorú vagy éppen depressziós hangulatban egyáltalán nem érdemes megnézni, mert sötét atmoszférájuk mellé rendszerint a kiábrándító valóságot mutatják meg, ami az ember és ember közötti kapcsolatokat illeti. A műfaj egyik zászlóshajója az 1997-es A kocka című film (a folytatásokat inkább hagyjuk), amely többek számára talán ismerősen cseng, és amely közelebbi-távolabbi rokonságban áll a mai alanyunkkal is. Mivel a jó filmeket lassan nagyítóval kell keresni (az idei filmgyártást pedig amúgy is visszaveti a járvány), úgy gondoltam, hogy A platform című alkotás megérdemli, hogy "papírra" vessem a gondolataim vele kapcsolatban. 2020-ban már önmagában az is nagy szó, ha egy frissen készült filmről egyáltalán lehet akármit is mondani az agyatlan baromságok helyett, úgyhogy A platform már önmagában is képez egyfajta értéket. Érdekesség, hogy A platform Netflixen jelent meg, amely finoman szólva sem a konzervativizmus bástyája (sokkal inkább a politikai korrektségé), ám még itt is találunk olyan címeket, amelyekre érdemes odafigyelni. Az összegzésem során igyekeztem minél kevesebbet elárulni a film konkrét történetéből (tehát kerültem a nagyobb spoilereket), ám egyszer-egyszer – hogy érthető legyen egyáltalán, miről beszélek – mégis jobban bele kellett mennem a részletekbe e célból. Nem vesz el vagy nem ad hozzá semmit a film megtekintése során, ám akiket ez mégis zavar, azoknak most időben szóltam. Lássuk hát!

A spanyol film plakátja (képek fottása: imdb.com)

A Föld túlnépesedése a harmadik világnak (polkorrekt néven: fejlődő országoknak) köszönhetően rendkívül aktuális kérdés, amellyel kapcsolatban elsődleges faktor a jövőbeli embertömegek energiafelhasználásának mértéke, valamint az élelmezés problémája. A környezetszennyezés mértékének tükrében főként aggasztó kérdések ezek, hiszen a víz- és élelemszükséglet a legalapvetőbb (emberi) szükségletek közé tartoznak. Utóbbira épül fel A platform című film, mely az élelemszerzésen keresztül mutatja be, hogyan épül (vagy nem épül) fel az emberi hierarchia egy Gödör nevű helyen. A Gödör emeletekből, úgynevezett platformokból áll, amelyeket mind elláttak egy-egy számmal (1-től haladunk lefelé). A Gödör (amely kvázi egyetlen helyszínként maga a társadalmi kísérlet helyszíne is) rendkívül mély, még a filmben is találgatják, milyen mély lehet, erre aztán a film végén kapunk majd egyenes választ. Minden egymásra épülő platform egyfajta cellaként működik, minden ilyen cellába két ember kerül. Mindegy egyes platform közepén egy lyuk tátong, amelyen napi egyszer leküldenek egy ételektől roskadozó asztalt. Az asztal liftként funkcionál, minden platformon (1-től kezdődően) nagyjából fél percet időzik, ezalatt tömhetik tele hasukat a Gödörben raboskodó emberek. Gondolom nem kell hozzá sok fantázia, hogy kitaláljuk: ahogy haladunk lefelé, az élelem elfogy, így az alsóbb szinteken már csak az összecsócsált maradék jut, aztán egy idő után már az sem. Ezzel párhuzamosan minél inkább leereszkedünk, annál inkább hatalmasodik el a részben éhség okozta őrület, egymás legyilkolása (aztán megevése) "mindennapossá" válik.

A platform a brutalitás mellett erős társadalomkritika is. Pénzzel itt már semmit sem érsz...

A csavar azonban abban van, hogy a platformok lakói havonta változnak (az utolsó napon elgázosítják, majd álmukban átköltöztetik őket), tehát aki az előző hónapban az első szinten volt, az legközelebb könnyen kerülhet a 130.-ra. A rabok egyébként rövidebb-hosszabb ideig tartózkodnak a létesítményben, ahová egy személyes tárgyukat is elhozhatták.

Mondanom sem kell, hogy a "társadalmi eredmény" kiábrándító. A film során kevés kivételtől eltekintve a határtalan önzés és az emberi lélek sötét oldala az, ami elsősorban elénk tárul. Ha mindenki csak annyi porciót enne naponta, ami az életben maradáshoz szükséges, akkor még a legalsó szintre is jutna némi élelem, ám ez a megoldás soha egy percig fel sem merül. A platform egyfajta hierarchiát mutat be, ahol a felsőbb szintek (néha szó szerint is) szarnak az alsóbbakra, az alsóbb pedig a még alsóbbra. Mindig is érdekes kérdés volt, egy-egy rendszeren belül hogyan és miképpen épül fel a hierarchia, a magukra valamit adó politikai pártoknak is van erről elképzelése, terve (jelen sorok írója a teljesítményalapú, meritokratikus berendezkedésben hisz). Amiben A platform különleges, az az, hogy a Gödörben nincsen egy állandó alá- és fölérendeltségi viszony, hiszen a felállás havonta változik. Akikre előző hónapban magasról tettél, azok könnyen lehet, hogy legközelebb egyel feletted lesznek, és pokollá teszik az életedet. Ez (plusz az éhség és a bezártság) egy olyan destabilizált légkört alkot, ahol az ember napok alatt átváltozik a legsötétebb ember alatti lénnyé, csak azért, hogy egyen néhány falatot és túléljen. A film pedig a főszereplőn mutatja be, milyen változásokon megy keresztül egy frissen (és önszántából) bekerült férfi ebben a tébolydában.

A szépen, ízlésesen megrakott asztal előbb gusztustalan maradékok szállása lesz, majd pedig az üres tányéroké és poharaké

A platform működtetőit a filmben Adminisztráció néven emlegetik és A kockához hasonlóan itt sem derül fény a kilétükre. Ennélfogva logikus, hogy a szándékaik is ismeretlenek, kezdve azzal, hogy milyen célból alkották meg a komplexumot. Számomra a legfőbb kérdés mégsem az Adminisztráció kilétével kapcsolatos. Sokkal inkább az furdal, hogyha ez a valóságban történne, vajon ugyanígy viselkednének a bentlakók, még abban a tudatban is, hogy legközelebb akár ők is lehetnek "annak a bizonyosnak" a rossz végén? A válasz számomra – minden optimizmusom ellenére is – egy borítékolható igen. A szuperbörtön falai között történtek pedig nyugodtan kivetíthetőek a "való világra" is, amennyiben az étel a Földön elosztott javakat szimbolizálja. Mondanunk sem kell, hogy világunkban "kik azok", akik a felső szinteken lebzselnek és akik ezen javak fölött kedvükre rendelkeznek. Már csak az a kérdés, ha ezt a globális elitet kvázi lecserélnénk, változna-e a helyzet? A film szerint nem. Ennek ellenére mindennemű hasonló párhuzammal óvatosan kell bánni, hiszen a Gödörben mindenféle keretváltoztatás nélkül cserélődik a hierarchia, magyarul nem szabják át a "játékszabályokat". Egy valóságban történő váltás esetén azonban nyilván magát a "játszóteret" is át kellene alakítani.

A platform szinte egyetlen helyszíne maga a börtön, így akinek egy film mozgalmassága az állandó "pörgést" és a helyszínek változatosságát jelenti, az nem ezt az alkotást keresi. Aki pedig azt várja, hogy a rabok kitörnek a komplexumból, és megdöntik a "hatalmat", az is csalódni fog. Számtalan film közben felvetülő kérdésre még csak érdemi választ sem kapunk, amely bizonyos szinten engem frusztrált ugyan, de ismerve a hasonló filmeket, ez is borítékolható volt számomra.

A platform nem szűkölködik a brutalitásban sem, amely abszolút beleillik ebbe a fenyegetett, elkeseredett, sötét és fojtogató légkörbe. Akik szeretnek egy-egy film megtekintése után még órákig gondolkodni vagy beszélgetni a látottakról, azoknak bátran ajánlom, még azzal együtt is, hogy konkrét és egyenes válaszokat szinte alig kapunk...

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Eddig megjelent filmelemzéseim:

- Állóháború - gondolatok az 1917 című filmről

- Alacsonyan repülnek a klisébombák? - gondolatok a Midway című filmről

- Légy üdvözölve, magyar testvér! - Észak felé!

- Rend és körforgás: Az oroszlánkirály

Frissítés: Olvasónk értelmezése

(Figyelem, az alábbi írás a film cselekményének részleteit tartalmazza!)

Tisztelt szerkesztőség,

szeretnék néhány gondolatot fűzni A platform című film elemzéséhez, mely Ábrahám Barnabás tollából született.

A filmet megtekintve a következő gondolatok jutottak az eszembe:

A gondolatvilága a keleti reinkarnációs tanok, a gnoszticizmus illetve a marxista tanok sajátságos egyvelege. Hibás kiindulópontot felvéve a mondanivaló végkövetkeztetése is valószínűleg hibás lesz: a helyszín egy börtönnek tekinthető képződmény. A szereplők jórészt önként vállalt penitenciaként töltik idejüket a börtönben. A börtön maga az isteni igazgatást is jelképezi, hiszen az üzemeltetők maguk felette állanak a börtönben érvényes szabályoknak.

A szereplők előre meghatározott módon vihetnek eszközt és meghatározhatják az ellátás mikéntjét is a kedvenc ételük felvételével az étlapra. A konyhán a szakácsok és segítőik (istenek) a tudásuk legjavát adva készítik a menüt nap mint nap, szándékuk a tökéletességre azonban csorbát szenved, mert a tálalásba hiba csúszik, amiért a konyhafőnk nyomozást rendel el, szándékai szerint megbüntetni a hibát vétőt.

Az isteni dehonesztálás itt kezdetét veszi, hiszen ha az istenek maguk képesek hibát véteni, akkor mit is várhatunk az emberektől, akik munkájuk gyümölcseit élvezik? A másik pont ami dehonesztáló szándékú, a létrehozott világ nem tökéletes, hiszen az ember számára nem hoz nyugodt életet, soha nem pihenhet nyugodtan, mert nem tudhatja mit hoznak a közeli, illetve távoli jövő pillanatai.

Az istenek által létrehozott helyszín szintekre oszlik, ahol a szint maga határozza meg a létformát, ami ott lehetséges, annak ellenére, hogy a környezet minden esetben ugyanaz. Az anyagi javakhoz (étel) való hozzáférés szabályozza a szereplők egymáshoz, illetve a többi, szomszédos szinttel való viszonyát. Az üzenet: bármi is a hozott eszközöd (talentum), csak a szintedet tudod vele befolyásolni a többi réteg tőled függetlenül fog létezni, hiszen nem fogják az igényeidet figyelembe venni se fent, sem lent. A marxista filozófia itt ölt testet, hiszen senki nem tehet a társadalmi osztályról, amiben született. A tetteidért csak korlátozottan vagy felelős (megélhetési bűnözés).

A szereplők ébredése a szinteken a társadalmi osztályba születést hivatott jelképezni, ahonnét nincs kiút, csak az „újjászületés” által. A test börtön, minek fogságából, csak annak halálával szabadulhatunk és onnéttól szabadon közölhetjük a hátramaradottakkal magvas gondolatainkat (a gnosztikus szál egy része). A szinteken átutazó hölgy, aki a gyermekét keresi, keleti származású, ugyanakkor őrültnek van nyilvánítva a szintek lakói által. A buddhista gondolat az útkeresésről és célkeresésről jelenik itt meg, bár a nyugati ember számára is elfogadható célként jelenik meg. Lényegét veszítve (kultúrkörből kiragadva) azonban semmit sem mond az átlagember számára, ami előremutató lehetne. A tettek, miket közben elkövet az ismert cél tükrében elfogadhatónak látszanak.

A lét konfliktusainak felismerése után a főhős célját keresi jelenlétének, amit egy néger bölcs ember határoz meg számára és szintén színes segítője számára (a fehér segítője volt a néger - a szerk.). A cél: üzenet az isteneknek. Ennek érdekében akciótervet készítenek, minek végrehajtása során a felületes szemlélő számára elfogadhatónak tűnik egy sor, egyébként fehér kultúrkörben elfogadhatatlan dolog: néger filozófus (oximoron) által meghatározott elvek mentén, néger a fehér segítővel átírja a szabályokat és a fajáruló segítségével fehéreket büntet.

A fentebb vázoltak nyilvánvalóan az egyébként elfogadott értékek relativizálásából fakadnak. Ez a relativizálási folyamat „filozófusok” és pszichológusok segítségével hazánkban is jelen van régóta, gondoljunk csak a múlhatatlan érdemű ászokra, mint Müller-, Popper- és napjainkban futtatott Vekerdy-félékre gondolnunk. A cél: a fehérek által épített társadalmak és azok eszményeinek rombolása. Az érdeklődés a keleti tanok iránt társadalmunkban is jelentős. Ezek elferdített közvetítése a közöttünk élő idegenek által egyenes úton vezet a filmben sarkalatosan megjelenő események elfogadásához és végrehajtásához is.

A szellemi egyveleg, amit fent vázoltam biztosítja a közvetítők számára a sikert, hiszen ritka az az ember, aki veszi a fáradtságot a filozófiai rendszerek megismerésére és helyén kezelésére. Valljuk be, nem mindenki életvitele teszi lehetővé az időtöltést az efféle információgyűjtéssel és hiányoznak a társadalomból az iránymutató tekintélyek, akik útmutatása alapján a kérdéseinkre megbízható válaszokat kaphatnánk.

Sok rétegben lehetne fejtegetni fel a filmben megjelenő szálakat, de röviden és tömören analizálva arra a következtetésre juthatunk, hogy csak egy újabb lehetőség értékeink felülírására, gondolkodásmódunk megváltoztatására. Az újdonság erejeként hathat ránk a nem deklarált filozófiai háttér, ugyanakkor a történet az új világ új szeleként szeretne befolyásolni, szándékai szerint észrevehetetlen módon.

Tisztelettel

Rglvs Gy