Ugrás a cikkhez
Reklám

A napokban megjelent egy videó a Facebookon, amelyben a Castello Errante amatőr színésztársulat tagjai Reményik Sándor Egyszer talán majd mégis vége lesz... című versét szavalják.




A videót Szilágyi Zoltán, egy biztonságtechnikai cég tulajdonosa tette ki. Mint a SzeretlekMagyarország.hu-nak elmesélte, a videóban is látható Cristiano Cardint, a társulat egyik tagját régebbről ismeri, ugyanis egyik beszállító cégük tulajdonosa. Szilágyi március 15-én, brazíliai útjáról hazatérve önkéntes karanténba vonult nyaralójába. Onnan hívta fel az akkor már súlyos helyzetben lévő Észak-Olaszországban élő barátját. Cardin elmondta neki, hogy a Castello Errante tagjai komoly műveket tanultak meg, ám a járvány miatt előadásaik sorra elmaradnak.

Ekkor jött Szilágyinak az ötlet, hogy megkérje Cristianoékat, szavaljanak el egy verset magyarul. Ehhez egy régi, az első világháború idején íródott, ma is igen aktuális művet választott.

Reményik Sándor Egyszer talán majd mégis vége lesz... című verse a nagy háború szenvedéseiről és a háború utáni reményekről szól, ám sorai a mai súlyos világjárvány idején is érvényesek. Ahogy Szilágyi Zoltán írja, a olasz társulat rögtön partner volt a tervben. Ekkor lefordította a verset, majd, mivel videómegosztókon nem találta meg, ő maga olvasta fel, lassan és tagolva, hogy könnyítse az előadók dolgát.

Ők ezután jegyzeteket készítettek, felosztották maguk között a művet, majd mindegyikük egyenként felolvasta a rá eső részt saját otthonában. Később a részleteket Szilágyi testvére megvágta, majd feltöltötték a közösségi médiára.




Bár az olasz színészek először találkoztak magyar szépirodalmi szöveggel, igen hamar megtanulták a magyar kiejtést, és mivel a vers tartalmát is ismerték, a nyelvi akadályok ellenére is nagyon jól visszaadják a mű hangulatát.

Kapcsolódó: Reményik-verset szavaltak a vidéki színházigazgatók a költészet napján





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából