Megrázó dokumentum 25 millió hazátlanról, 6 millió elhurcoltról és Nürnbergről

A canterbury érsek 1945. november 29-én szózatot intézett a német néphez. Ebben többek között kijelentette, hogy a Szovjet-Unio egy demokratikus állam, ahol a kereszténységet nem üldözik, továbbá, hogy a németekkel öt éven belül nem szabad békét kötni.

Öt éven át figyelte Hans Grimm, a németek nagy költője, hogy mi történik hazájában, a demokrácia, humanizmus ürügyén, és most az angolbarát német keserüségével, de hüvös, szenvedélytelen européer nyugalmával 231 oldalas könyvben válaszol az érseknek. Az „Antwort eines Deutschen” ma bestseller Németországban és hinni kell, hogy az lesz az egész szabad világon. Némely lapok azt írják, hogy ez az új „Mein Kampf”, amiböl annyi igaz, hogy ez – a kimondott igazság. Semmiféleképpen nem hasonlítható össze az elsö számú landsbergi fogoly propagandaírásával. Hans Grimm könyve – Európa. A kultúrember ritkán hallható hangja, egyben az öt éves európai passió kisértetiesen igaz, szenvedélytelen bemutatása.

Borzalmas ellenszámla ez, háborús felelösség, az emberi jogok, a megcsúfolt keresztény ideálok és demokratikus eszmények kérdésében.

Kisérteties, amint bemutatja, hogy az a kisebbség, amely sírba vitte a weimari demokráciát, miként kompromittált Európában mindent 1945 után, ami demokrácia, tisztesség, emberség. Még megdöbbentöbb, amint feltárja, hogy Európa és a nagy világ hogyan fogadta 1933 után a német nemzeti megújhodást, amelyet Hans Grimm élesen elkülönít a háború alatti „hitlerizmustól”. Noha 1938-ban még Churchill mondta az alsóházban:

„Mindig mondtam, hogy ha Anglia vereséget szenved valamely háborúban, akkor remélem mi is fogunk magunknak találni egy Hitlert, aki visszavezet a nemzetek között minket megilletö helyre.”

„VÁGJ LE MINDEN FINEMÜT”?

És 1945-ben Európára rászabadult az idegen bosszú, úgy ahogy azt Hans Grimm idézi Mozes nacionalista Führerbefehlje szerint:

„És, ha az Úr a te kezedbe adja azt, vágja le abban minden finemüt a fegyver élével. De az asszonyokat, a kis gyermekeket, a barmokat és mindazt, ami lesz a városban, az egész zsákmányolni valót magadnak prédáljad.”

A tengerentúlról átküldött ötödik hadoszlop teljesítette a mózesi parancsot. Huszonöt millió európai embert tettek hazátlanná, hadifogoly milliókat hagytak a Szovjet kezén, 200.000 német találmány patentjét vitték Amerikába, s ezáltal évente 2-3 milliárd dollárt takarít meg az amerikai gazdálkodás bizonyos része. Milliókat fosztottak meg a demokrácia nevében a magántulajdontól, és Victor Gollancz a zsidó származású nagy angol emberbarát szavait idézi a világ fejére most a német költö, mikor a yaltai és potsdami megegyezésröl beszél:

– „Négy szóban lehet kifejezni ezeknek a határozatoknak tartalmát: – írja Gollancz – Földrablás, kényszerkitelepítés, kifosztás és gazdasági rabszolgaság. Nürnbergben mégis a németek ellen emelték ugyanezeket a vádakat.

A kitelepítések, a kollektív-büntetés alapján folytatott vagyonrablások, a szellemi elit üldözése, a tengerentúli, de amerikai az „átnevelök” garázdálkodása mellett ott volt a véres nürnbergi komédia. Valóságos rémregény, amint dr. Max Mandellaub, egy pronoszirozott bolseviki vádjai alapján apja helyett 12 évi fegyházra ítélték Alfred Kruppot.

Késöbb a New York Herald Tribuneban Caroll, hires amerikai ügyvéd írta meg, hogy

a nürnbergi per kigunyolása volt az amerikai igazságszolgáltatásnak.

A fövádló, az amerikai Birith kiküldötte dr. R. M. W. Kempner volt, – aki jellemzöen ma az emberi jogok biztosítása körül nyüzsög Frankfurtban, s akinek két bátor német püspök bebizonyította, hogy a halállal végzödött nürnbergi ítéleteket

bünös módszerek, szégyenletes kínzások közepette létrejött vallomások alapján hozták

McCarthy szenátor a szenátus nyilvánossága elött mondotta el, hogy a hírhedt Malmedy-perben „Gestapo és G.P.U. módszerek szerint” folytatták a vallatásokat (a GPU a szovjet államrendőrség 1922-23-ban, az NKVD alá tartozott - a szerk.). – Beteg agyvelök szadisztikusan kínozták a vádlottakat, látszat-kivégzéseket rendeztek és családtagjaik halálra éheztetésével fenyegették az áldozatokat.”

AZ ELTÖMEGESEDÉS VESZÉLYE

Hans Grimm elmondja, hogy még mindig 200 nöi fogolytábor van a Szovjetunióban, ahol 25.000 nö szenved. A kapituláció óta 6 millió ember tünt el Németországból és a szovjet-zóna koncentrációs táboraiban 130.000 német halt éhen. Két millió hadifogoly még mindig hiányzik, a gyárdemontálások folynak és a híres német óragyártás termékeit kidobálták az erdöbe, nehogy konkurenciát csináljanak egyes nagyhatalmak iparának.

A legnagyobb pusztulás azonban szellemi téren uralkodik. Az idegen átnevelök, bosszúszomjas emigránsok tudatosan termelik a cinizmust, a nihilizmust színházban, irodalomban. Ennek eszköze az eltömegesítés.

Mert az igazi veszély nem a bolsevizmus, hanem az eltömegesítés, elproletárizálódás, a szellemi lefelé szintezés.

És ebben a vonatkozásban már nem Németországról van szó, hanem egész Európáról, az egész európai kultúráról, mert az idegen kisebbség bosszúja és a nyereségvágy anyagilag és szellemileg tömeget csinál a kultúr-Európa népeiböl, a keleti tömegember lerohanása ellen már csak a volt német katonáknak Oroszországban szerzett tapasztalatai védik – lelkileg – a nyugati civilizációt.

RÉSZEG MATRÓZOK A LŐSZERKAMARÁBAN

Jules Romain szavait idézi a szerzö.
„Az európai emberiség ma körülbelül ez: egy hatalmas páncélos hajó, felszerelve a technika legújabb vívmányaival, de a parancsnoki hídon nincsenek tisztek s így az egész hajó a viharos tenger játékszere. Lent a hajótérben pedig részeg matrózok azon fáradoznak, hogy minél nagyobb tüzet gyújtsanak a lőszerraktár mellé.”

Hans Grimm szerint a menekvés az igazságtalanságok eltörlése, egy szoros angol-német együttmüködés, a társadalomfenntartó energiák élresegítése és egy új európai elit képzése, olyan szellemi vezetöréteggé, mely még az európai humanumot hordozza és amelyet tudatosan megsemmisítettek öt év alatt.

Van-e még erre idö? Megindulhat-e még a kultúr-ellenforradalom, arra nem tud felelni a szerzö, de azt hisszük, még kevésbbé a nyugati világ.

Marschalkó Lajos

(Magyarok Útja, Buenos Aires, 1950 karácsony)