Erős magyar parasztfiú volt, s fényes szemeibe belecsodálkozott a múzsa. Másnak látta a világot, a hajnalt, az eget s a vihart, mint a falubeliek, nyugtalanság verte vándorlásba, s csak a vers békítette meg. A magyar versbe belekiáltotta csodálkozásait, üdén, faluharmatosan, s mikor elszaporodtak a versek, felkövetkezett velük Budapestre. Ezért halt meg Sértő Kálmán ilyen fiatalon...
Kitanult és megromlott mecénásai a lápirodalomnak, degenerált tintabolondok és számitó zsidó ügynökök meglobogtatták a vidéki fiút a fővárosi mocsár fölött. „A mi emberünk” – üvöltözték. Szalonokba hordozták és förtelmes lebujokba, bárónőkhöz vitték és utcasarkokra, itatták, züllesztették, rontották, hogy leégjen róla a védő faluharmat, s olyan legyen ő is, mint a cinkosok – hogy kinevethessék...
Hány magyar ősi tehetség pusztult már el ebben a hazug, eléjszakázott, kártyás, lump, zsidó szomjúságoktól megfertőzött és zsidó pénzen kitartott álirodalmi környezetben, amelynek Budapesten túl nincs párja — más népek szerencséjére — az egész világon.
Nálunk is alkonyodik már végre-valahára ennek a leszerepelt társaságnak, talán még a szalonok is bezárulnak lassan az irodalmi söpredék előtt, s csak a kávéházi asztal marad meg gyöngébb helyeken a számukra.
Azért Sértő Kálmánt még elvitték a halálba.
Fellázadt ellenük szegény, amikor testét s lelkét megvizsgálta, de már késő volt. Lelkében megtisztult, új világra vágyott, erős, tiszta életet hirdetett, de a megviselt test összeomlott a pogány küzdelemben.
A sírásói talán el is mentek néhányan a temetésére, cilinderben, borotváltan s félárbocra engedett irodalmi tekintéllyel — ahogy illik...
Nyugodj békében, Sértő Kálmán.
(Magyar Futár, 1941. június 19. – I. évfolyam, 4. szám)
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:
- Sértő Kálmán: Nem kotródunk! - Nyílt levél Bajcsy-Zsilinszky Endréhez
- Sértő Kálmán levele a Kuruc.info főszerkesztőjéhez
- A magyar nép és a magyar föld költőjére, Sértő Kálmánra emlékeztek
