A Jobbik EP-képviselője ugyancsak Facebookon reagált a párt alelnökének tegnapi bejegyzésére:




Engedjétek meg, hogy kifejezzem mérhetetlen elkeseredésemet, hogy Előd facebook bejegyzésére nyilvánosan kell válaszolnom. Sokkal jobban örültem volna, ha egy képviselőtársammal, egykori alelnöktársammal először személyesen tudtam volna konzultálni erről az újabb támadásról. De úgy látszik, hogy ez a modern, felgyorsult világunk átka, és itt a facebookon kell reagálnom.

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy sem Novák Elődre, sem a jelenlegi kritizálóimra nem haragszok. Azért nem haragszok, mert nagyon sokan információhiányban vannak és lehet, hogy az adott helyzetben én is hasonlóképpen ítélkeznék, mint ahogyan sokan teszik. Elődre azért sem tudok haragudni, mert nem először fordul elő, hogy hamarabb mond ki dolgokat, minthogy átgondolná az összefüggéseket és meggyőződésem, hogy a Jobbik szétverésén dolgozók most Előd elhamarkodott lépései miatt dörzsölik a tenyerüket. Elődnek a mentalitása egyben az előnye és a hátránya is, szerencsére több előnyét látjuk.

A kialakult helyzetben az országos elnökséget semmilyen felelősség nem terheli, ugyanis az elnökségi ülések időpontjai előre meg vannak határozva egész nyárra, és a kikerült hangfelvétellel kapcsolatban be lettem idézve a következő elnökségi ülésre, ahova természetesen el fogok menni.

Előd nagyon durván, egyszerűen hazugnak nevez írásában és sok helyen rám nézve sértő szavakat használ, azonban tudom, hogy nem akart megsérteni, csupán erős érzelmeinek kifejezésére erős szavakat használt. Ezért arra kérek mindenkit, hogy ne haragudjon Elődre a nyers stílusa miatt.

A Jobbik ellenségei hosszú évek óta dolgoznak azon, hogy ellentétet generáljanak a Jobbik vezetői, meghatározó politikusai között. Ideáig kevés sikerrel, és remélem, hogy ez az ügy sem teremt elég jogalapot ahhoz, hogy a balliberális oldal tartósan éket tudjon verni a Jobbik vezetői közé!

A hangfelvétel története:

2010 nyarán egy Ambrus Zoltán nevezetű, többszörösen büntetett előéletű és többszörösen vádalkugyanúsan szabadult és ebből kifolyólag joggal feltételezhető módon beszervezett titkosszolgálati ügynök aktivizálta magát a borsodi Jobbik szétverése érdekében. Megpróbálta a saját embereit megyei pozíciókba juttatni, de mivel én ezt megakadályoztam, mindenféle rágalmakat kezdett el rólam terjeszteni. Ezért én felkerestem otthonában, amely egy tanya Szikszó városától nem messze. Azért kerestem fel, hogy utánajárjak, ki ez az ember valójában. Összesen két alkalommal jártam Ambrus Zoltánnál, mind a két alkalom 2010 őszén volt. Első alkalom október közepe körül volt, ekkor láttam először Ambrus Zoltánt és rendkívül meglepett, hogy egy ilyen gesztikulációjában, mimikájában is zavarodott ember hogyan tud olyan emberekre hatással lenni, mint Kisgergely András (megyei önkormányzati képviselője volt a Jobbiknak) vagy éppen a sokat emlegetett Endrésik Zsolt. Endrésik mellesleg vélhetően pont Ambrussal való kapcsolattartása miatt és annak fegyverügyletei okán nem ment át a C-típusú vizsgálaton. Ezért Endrésik pár hónapig nem kapott a parlamenti bizottság után juttatást, amin annyira felháborodott, hogy már jóval Pősze előtt ki akart lépni a Jobbik országgyűlési frakciójából, tehát Endrésik a képviselői mandátum megszerzése után már 3-4 hónappal faképnél akarta hagyni a Jobbikot. De ez csupán egy mellékszála a történetnek. Szóval október közepén elmentem Ambrushoz és az volt a célom, hogy megértsem ezt az embert és azt, hogy mit is akar. Ekkor rögzítette az ominózus hangfelvételt. Hosszasan beszélgettünk a tanyasi életmódjáról, egyszerű emberi dolgokról. Aztán feltettem a kérdést, hogy mit is akar tulajdonképpen azzal, hogy mindenfélének elhord a hátam mögött. Azt felelte, hogy húzzak el B-A-Z megyéből, örüljek az EP-képviselőségnek, ne akarjak beleszólni a megye ügyeibe és ne zavarjam az ő köreit. Ezzel kapcsolatban hozta elő a zsidó származásomat, amely már a rövidített, vágott hangfelvételen is hallható. Erre én azt feleltem, hogy erről nincsen tudomásom és nem tartom elképzelhetőnek. Erre azt felelte, hogy bizonyítékai vannak és a szomszéd szobában őrzi azokat. Megkértem, hogy mutassa meg a bizonyítékokat, de ezt nem tette meg. Innentől fogva az egészet blöffnek tekintettem és nem vettem komolyan, hiszen abban az időben Posta Imre zsidózós előadásaitól volt hangos az ország és ezzel kapcsolatban a jobbikos politikusok ingerküszöbe, köztük az enyém is elég magasan volt. Elmondta, hogy nagymamám még Auschwitzban is járt, de a felvételen is hangzik, hogy ennek nem adtam hitelt, sőt magamban ezt már költői túlzásnak éreztem. A vágott felvétel végén elhangzik, hogy EU-s pályázatról és pénzekről beszélek. Ezzel azt szerették volna sugallni, hogy én megijedek Ambrustól és le akarom fizetni, finomabb kifejezéssel meg akarom vásárolni a hallgatását. Csakhogy ez csúsztatás, ugyanis a felvételen sem hallatszik olyan, hogy én ezért vagy azért bármilyen előnyt biztosítanék. Egyszerűen arról érdeklődtem, hogy mi az, amivel foglalkoznak megélhetésszerűen, és mivel akkor éppen volt egy nyerésre álló EU-s pályázata Ambrusnak, arról is beszéltünk. Azt próbáltam feltérképezni, hogy milyen anyagi háttér áll a rendelkezésükre a szervezkedéshez, arra voltam kíváncsi, hogy ráharap e egy ilyen meglebegtetett támogatási lehetőségre. Ugyanis gondoljunk bele, hogy B-A-Z megye kellős közepén egy lerobbant tanyán él egy család, akik elvileg őstermelők és baromfit tartanak a kertben, láthatóan nem veti fel őket a jólét. Abban az esetben, ha nem csillan fel a szeme egy ilyen belebegtetett támogatási lehetőség miatt, akkor valahonnan fizetik őket, hogy bomlasszák a Jobbikot, vagy nem teheti meg, hogy elfogadjon semmilyen felajánlást. Mindkét esetben megerősíti azt a feltételezésemet, hogy nem tiszta a háttere. Hozzáteszem, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követtem el és morálisan is csak akkor elitélendő, ha az ember nincs tisztában a háttérrel. Mind a két megbeszélésünkön voltak Ambrusnak konkrét kérései irányomba azért cserébe, hogy engem ne támadjanak, és ne indítsanak lejáratókampányt ellenem, de egyiket sem teljesítettem. Nem emlékszem tisztán a beszélgetésünk minden részletére, de nem tartom kizártnak, hogy hamarabb teszteltem az anyagi hátterének a természetét, mint ő felhozta volna a zsidó felmenőket. Magyarul Ambrusék felcserélhették a hanganyag megvágásánál a sorrendet, és két szorosan össze nem tartozó témát kötöttek össze. Ezért nem tartom ezt a felvételt eredetinek, hanem vágottnak, manipulatívnak. Novák Előd azt is rosszul értelmezte, hogy innentől fogva én tudtam a zsidó felmenőimről és ezt elhallgattam. Ez azért is fura értelmezés az Ő részéről, mert pont Ő volt az első, akit nem telefonon, hanem az Ambrussal való találkozó után 2 nappal elsőként személyesen tájékoztattam. Elődnek a lakásomon egy munkatársam jelenlétében számoltam be a részletekről, a zsidó felmenők emlegetését is beleértve. Röviden Előd már 2010 őszétől tudott erről az egészről csak éppen azt felejtette el, hogy ezen az egészen jót nevettünk, mint anno Vona hamisított bármicvó papírján, mind a ketten meg voltunk győződve, hogy kacsa ez az egész. Ezért az Ő részéről nem tartom indokoltnak az ezt érintő számonkérést. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért nem kerestem meg a nagymamámat rögtön és bizonyosodtam meg Ambrus felvetésének az igazságtartalmáról. Az első ok, hogy az egész abszurdnak tűnt nekem és mindenkinek, akinek ezt elmeséltem. A második ok, hogy nagymamám akkor 92 éves volt, a sok elfoglaltságom miatt már több hónapja nem találkoztunk személyesen és nem akartam azzal rárontani, hogy „zsidó vagy nagyi”? Az is közrejátszik, hogy nem éreztem át igazán ennek a fontosságát, hiszen, ha nagymamám zsidó származású, akkor sem viszonyulok sem Hozzá másként, sem a magyarság ügyéhez. A legfőbb ok azonban egy végtelenül egyszerű emberi körülmény. 2010 őszén voltam túl életem eddigi három legnagyobb választási kampányán. Két éven át szinte éjjel-nappal jártam az országot, hogy Lentitől Sátoraljaújhelyig mindenhol meg tudjak jelenni a kampányrendezvényeken. Mindemellett az EP-képviselőséggel járó feladatokat is el kellett látnom. A családommal 2010 őszén költöztünk ki Brüsszelbe. Egy szó, mint száz kisebb gondom is nagyobb volt, mint különböző abszurdnak tűnő vádakat leellenőrizgetni. A hangfelvételen azért rezignált a hangom, mert rendkívül fáradt voltam a sok utazás és munka miatt. Magyarul szó sincs arról, hogy én bárkinek bármilyen előnyt biztosítottam volna azért, hogy tegyen, vagy ne tegyen valamit és erre utalást sem tettem.

Valóban idén jutottam el odáig, hogy nagymamámmal hosszas beszélgetések alkalmával tisztázni tudtam minden felmerült kérdést. Ezzel kapcsolatban már elmondtam mindent. Vállalom a félig zsidó származásomat és büszke vagyok nagymamámra, aki családi tragédiája ellenére hozzájárult ahhoz, hogy magyar hazafit neveljenek belőlem a szüleim. Ha újra születhetnék, ugyanebbe a családba születnék újra és ugyanúgy nagymamámat választanám nagymamámnak. Könnyű lenne letenni a lantot és élni a mindennapi emberek nyugodt életét, de az ellenségeinknek pont ez a célja. Azt is tudom, hogy nem ez volt az utolsó támadás ellenem és ne higgye azt senki, hogyha velem végeznek, nem találnak azonnal más levadásznivaló jobbikost. A hatalom minden eszközt be fog vetni, hogy a Jobbikot szétzilálja és minél több belső feszültséget gerjesszen. Pár nap múlva országos elnökségi ülés lesz, ahol meggyőződésem, hogy bölcs döntés fog születni. Én természetesen készen állok, hogy ha kell, visszalépek kettőt, a céltábla szerepe, amúgy sem a legkellemesebb, bár az elmúlt években megegyeződtem már annyira, hogy tudjam állni az ütéseket. Győzzön a Jobbik!

 

 

Kapcsolódó: Egy hangfelvétel szerint "pénzt, pályázatot, újságcikket" ígért Szegedi Csanád származása elhallgatásáért 2010-ben