Egy Harry Ostrer nevű orvosgenetikus professzor könyvet jelentetett meg néhány hónappal ezelőtt Legacy: A Genetic History of the Jewish People (Örökség: a zsidó nép genetikai története) címmel. A New Yorkban élő professzor tanulmányában amellett érvel, hogy a zsidóság igenis faj, és a zsidók minden más néptől különböző genetikai állománnyal rendelkeznek.

A könyv megállapításai szerint a zsidók okosabbak, ügyesebbek, tehetségesebbek minden más néphez, sőt, mondhatjuk, minden más fajhoz tartozó emberekhez képest. Az éppen a saját hittestvérei által sulykolt (de persze mindig csak másoknak, nem "belső körben") liberalizmus elméletére nézve lesújtó, de a könyvből az derül ki, hogy nem lehet a népek és a fajok közötti minden eltérést a vallással, a kultúrával és az éghajlattal magyarázni – legalábbis ha hihetünk Harry Ostrer professzor fejtegetéseinek. Aki kimutatja például, hogy vannak olyan betegségek, melyek a zsidókat sokkal gyakrabban sújtják, mint a más népekhez, fajokhoz tartozó egyéneket. (Ilyen betegség lenne például a mell-és a méhnyakrák, a Tay-Sachs-szindróma, Gaucher-kór, a Niemann-Pick-, a Mucolipidosis IV-betegség, stb.)

“Egyrészről a zsidó genetika tanulmányozása elitista jellegű törekvésnek látszik, amely a zsidó felsőbbrendűség eszméjét táplálja. Másfelől az antiszemitáknak is érveket szolgáltatunk ezzel, akik mondhatják, számos zsidó valóban rendelkezik bizonyos nem kívánatos tulajdonságokkal” – fogalmazta meg dilemmáját könyvében a genetikus professzor. Aki le merte vonni azt a következtetést is, melyet a gaz „antiszemiták” már régóta hangoztatnak: „Mindezek a kérdések kihívást jelentenek a liberális nézetekre vonatkozóan, melyek szerint az emberiség egységesnek teremtődött, csupán jelentéktelen genetikai különbségek léteznek”.

A szerző rámutat arra a jól ismert tényre is, mely szerint a zsidók azért voltak képesek több ezer éven át megőrizni sajátos jellemvonásaikat, mert egymás között házasodtak, és nem voltak hajlandók keveredni más népekkel. Ugyanakkor viszont – főleg az utóbbi száz évben – történt azért némi vérkeveredés, amit az is bizonyít, hogy sok zsidó külsőre a környezetében élő népek jellemvonásait mutatja. Így tehát a zsidó sem teljesen „tiszta faj”, azonban más népek hozzájuk képest alighanem jóval kevertebbek: Ostrer kutatásai szerint a zsidó férfiak 80%-a, a nőknek pedig 50%-a családfáját egészen biztosan vissza lehetne vezetni a Közel-Keleten élt zsidó ősökig. A többiek áttérés vagy beházasodás útján lettek a zsidóvá. Mindkettőre jó példa a bibliai Rút, aki moábita létére megtért a judaizmushoz, majd később a zsidó Boáz felesége lett. Az ő dédunokájuk pedig nem más, mint Dávid király.

Természetesen hangsúlyosan esik szó a könyvben a zsidók "átlagon felüli intelligenciájáról" is, melyről a szerző szintén azt állítja, hogy az nem kulturális, hanem genetikai eredetű. Amerikában például a zsidók létszáma a lakosság 3%-át sem éri el, 1950 óta mégis a Nobel-díjjal kitüntetett tudósok között arányuk a 25%-ot is meghaladja. Amerikában a vállalati igazgatók 20%-a zsidó, és a nyolc amerikai elitegyetem (az Ivy League) diákjainak pedig 22%-a tartozik a „választottakhoz”. Nálunk ugyan elképzelhetetlen lenne, de Amerikában megvizsgálták a zsidóság átlagos IQ-szintjét is, amely a 107.5 és a 115-ös értékek között található. Azonban a verbális kommunikációs készségük intelligencia-szintjüknél is jelentősebb: eléri a 120-as átlagértéket, holott a nem zsidó, de európai gyökerekkel rendelkező amerikaiak körében az átlag 100 körül van. Így tehát a „zsidó siker” titka nem csupán kulturális tényezőkben, hanem a genetikai sajátosságokban – faji jellegzetességekben – is keresendő – derül ki Harry Ostrer könyvéből.

A témával kapcsolatban számos mű született az utóbbi időben. (pl. Jon Entine: Abraham’s Children: Race, Identity, and the DNA of the Chosen People, valamint David Goldstein: Jacob’s Legacy: A Genetic View of Jewish History), a legnagyobb vitát azonban alighanem az ausztriai születésű izraeli történész, Shlomo Sand: The invention of the Jewish People (A zsidó nép feltalálása) című, 2008-ban megjelent könyve váltotta ki. Sand véleménye az, hogy a cionisták céljaik elérése érdekében meghamisították a történelmet, ugyanis szerinte az askenázi zsidók legnagyobb részének semmi köze Ábrahám népéhez, hanem valójában ők a kazárok leszármazottai. Mint ismert, a mai Ukrajna és Nyugat-Oroszország területén létezett kora-középkori Kazár Birodalom előkelői hivatalosan valóban felvették a zsidó vallást. A mai askenázi zsidók jelentős része pedig a kazárok kései utóda – véli Shlomo Sand. Nincsen szó persze valami újdonságról, ugyanis Arthur Koestler 1976-ban megjelent A tizenharmadik törzs című könyvében ugyancsak a mai zsidóság egy részének kazár eredete mellett érvelt. Harry Ostrer most megjelent tanulmányában azonban homlokegyenest az ellenkező álláspontra helyezkedik. Sajnos azonban a történelmi források szűkössége nem teszi lehetővé a kérdés eldöntését – habár Ostrer professzor nem történelmi, hanem genetikai érveket vetett be a vitában.

A „faj” szó használata a második világháború óta már-már nácizmusnak és rasszizmusnak minősül a zsidóság szemében, de most éppen egy zsidó genetikus az, aki a zsidóságról mint fajról beszél. Úgy hiszem azonban, a tömegeknek szóló propagandában továbbra sem emlegetik majd a „fajokat”, mivel a nyugati világot irányító cionisták célja nem csupán a faji, de a nemzeti öntudat teljes megszüntetése. A cionista „új világrendben” egy olyan fajilag kevert népesség jönne létre Amerikában és Európában, amelynek nincsenek hosszú évszázadokra visszanyúló hagyományai, és ennek megfelelően identitása is gyenge alapokon áll. Egy ilyen gyökereitől elszakított „lakosságot” sokkal könnyebben lehet irányítani és uralni, mint múltjukra, hagyományaikra büszke, faji és nemzeti identitással rendelkező népeket.

Perge Ottó - Háárec nyomán