A jelenkori román történetírás kritikusan viszonyul ugyan a kommunista időszakhoz, de a fanatikus etnocentrizmusból két évtized után sem enged – véli Gabriel Catalan román történész a Népszabadságnak adott interjúban. Nehezen képzelhető el, hogy francia–német mintára román–magyar történelemkönyv készüljön.

Romulus és Remus-szobrok Erdély-szerte<br>(kép: Devecsery László, szombathely.hu)

A 42 éves, jelenleg Peruban élő Gabriel Catalan korábban azzal szerzett magának hírnevet, hogy az egykori titkosszolgálat, a Securitate levéltárát vizsgáló szerv, majd a Román Állami Levéltár kutatójaként bizonyítékokat tett közzé arról, hogy az ortodox egyház volt feje, Teoctist pátriárka részt vett egy bukaresti zsinagóga szétverésében, majd együttműködött a kommunista rendszerrel. Nemrégiben cikksorozatot közölt, amelyben a rendszerváltás utáni tankönyveket hasonlította össze. – Az utóbbi öt évben történtek bizonyos változások, de ezek inkább a tananyag szerkezetét és a módszertant érintik, a tanulók elé kerülő tartalom jóformán érintetlen – állítja.

Románia a 9-13. században - az ismeretlen nagyhatalom<br>(Erdély történetével foglalkozó 1984-es román könyv melléklete)

A történelemhamisító mítoszok elsősorban a román nemzet kialakulását, a magyarokkal szembeni elsőbbségét és Erdélyt érintik. A tankönyvek összemossák a mai Románia területén élők történetét a románok történetével. Például abból, hogy a történelmi források szerint Nagyszebenben már 1373-tól volt ágyúöntő, azt a következtetést vonják le, hogy „a mi harcosaink az elsők között voltak Európában, akik ilyen fegyvert használtak”. „Mi” alatt természetesen a románokat kell érteni.

2008-ban megjelent ugyan egy kisebbségi történelemkönyv, amelyből kiderül, hogy „a helyi történelmet a múltban nem egy nacionalista beállítottságú kutató a románok történelmeként mutatta be”, viszont a kisebbségek történelme opcionális tantárgy, miközben a történelemoktatás kihat a mindennapokra. A románság körében uralkodó vélemény például, hogy a magyarok „mostanában” telepedtek be Erdélybe, így akár „haza is mehetnek”, ha nem tetszik nekik, ahogy a románok bánnak velük.

Románia a 16. században. Egyre nagyobb...<br>(Erdély történetével foglalkozó 1984-es román könyv melléklete)

Catalan értékelése szerint csak a jelenkori történelemmel kapcsolatban vannak újdonságok a tananyagban – például a kommunista időszak kritikai elemzése –, de „szakításról a marxista, materialista történelemfelfogással semmiképpen sem beszélhetünk”. Megmaradtak a nacionalista, xenofób, sovén hangsúlyok is, ezeket pedig csak fokozzák a politikusok és a sajtó által terjesztett előítéletek és sztereotípiák. Catalan nem ért egyet a nagyhírű Lucian Boia professzorral a történelmi mítoszok szerepének értékelésében. – Szerintem téved, amikor azt állítja, hogy a mítoszokat mindössze elemeznünk kell, anélkül, hogy megpróbálnánk „kiiktatni” vagy helyettesíteni őket. Persze nem minden mítosz egyformán veszélyes, de a politika által támogatott mítoszok például súlyos és hosszú távú kárt okozhatnak – mutatott rá.

Romániában éppen zajlik az iskolai tantervek és tananyag revíziója. Arra a kérdésre, hogy mely mítoszokat száműzne a történelemkönyvekből, Gabriel Catalan azt válaszolta, hogy rengeteg ilyen van: a dákoromán (dák–római) kontinuitáselmélettől a román keletkezéselméleten át azokig, amelyek a középkori, úgynevezett román államokról és a románság elsőbbségéről szólnak. Azonban úgy véli, a felsoroltak közül egy sem fog eltűnni a történelemkönyvekből, mert a politikai, tudományos és tanügyi elit nem hajlandó semmisnek nyilvánítani a múltját, esetenként az életművét. – Legalább egy generációnak le kell cserélődnie ahhoz, hogy le tudjunk számolni a mítoszokkal – véli Catalan. – De szükség van még valamire: mindkét ország politikusainak le kellene mondaniuk a nemzetieskedő diskurzusról. Természetesen a civil szférának sem kell karba tett kézzel várnia: a két népet egymás ellen fordító mítoszokat bírálni kell, „kivesézni” vagy legalább helyettesíteni olyanokkal, amelyek jobban illenek a XXI. századhoz.

Ilyen körülmények között nehezen képzelhető el egy, a francia–német kísérlethez hasonló, román–magyar történelemkönyv létrehozása. – Nem szabad elfelejteni, hogy ők is kihagyták az első világháború utáni időszakot, azaz elkerülték a XX. század magvas problémáit. Ami Magyarországot és Romániát illeti, nem látok lehetőséget ennyire sem, hiszen nincs olyan kor, amelynek az értelmezésében ne volnának nézeteltérések – mondta a történész.

Szőcs Levente, Bukarest

(Történelemportál.hu)

Kapcsolódó: Debretin, Macau, Solnoc és Seghedin - a tervezett Nagy-Románia nyugati részének '15-ös térképe