Valamikor a 18. század végén egy Moldvában élő, a haszidi zsidó felekezethez tartozó rabbi áttért az ortodox kereszténységre, és szerzetes lett. 1803-ban Neophytus álnév alatt könyvet is írt moldáv nyelven, melynek a Zsidók vallásának és szokásának cáfolata az Ó- és Újszövetség alapján címet adta. A mű görög nyelvű kiadása 1818-ban jelent meg Jászvásáron. A könyvben szót ejtett a zsidók rituális gyilkosságairól is.
Ez az írás sajnos ma már nem hozzáférhető, ugyanis a megjelent példányokat a zsidók igyekeztek megsemmisíteni. Viszont áttekintést kapunk a benne leírtakról egy Robert Walsh nevű, az isztambuli brit követségen szolgáló ír származású lelkész és történész 1836-ban napvilágot látott művéből (A Residence in Constantinople). Ezen kívül egy 1828-ban kiadott amerikai vallásos magazin – Robert Walsh beszámolójára támaszkodva – szintén bemutatta a rabbi "elveszett" könyvét.
A rabbik egy bizonyos körére korlátozódik a tudás
Robert Walsh könyvében a következőképpen foglalja össze mindazt, amit a keresztény szerzetessé lett rabbi könyvében olvasott:
"A könyv első fejezetének témája a vér, amit a zsidók a keresztényektől szereznek be és használnak fel. A szerző kifejti, hogy a világ előtt időnként lelepleződik a tény, mely szerint a zsidók keresztényeket gyilkolnak meg, és a vérüket veszik. Ugyanakkor egyetlen "szent" könyvben sincsen leírva, miért cselekednek ilyet, és pontosan miféle célokra használják fel a vért.
Ez az egész dolog nagy titok még a zsidók számára is, és sokuknak nincs is tudomása az igazságról. Csupán a rabbik egy bizonyos körére korlátozódik a rituális gyilkosságokkal kapcsolatos tudás, bizonyos írástudókra és farizeusokra, akik magukat haszidiaknak nevezik, és a legnagyobb gondossággal őrzik a titkot. A mű szerzője maga is rabbi volt, és igyekezett minden titkot napvilágra hozni és a világ elé tárni. Csakhogy emiatt bosszút esküdtek ellene korábbi hitsorsosai, akik meg is gyilkolták volna, ha erre lehetőségük adódik. Széltében-hosszában beszélték, hogy a Moldáviában élő zsidók, miután meghallották, hogy a kereszténnyé lett rabbi könyve nyomtatásban is megjelent, komoly összegeket fordítottak arra, hogy a mű terjesztését megakadályozzák. Erőfeszítéseiket siker koronázta, ugyanis a könyv nem került forgalomba, egy példánya azonban megmaradt, amit azután lefordítottak görögre, és 1818-ban meg is jelentettek.
"Istennek tesznek szolgálatot azzal, ha keresztényeket ölnek"
Három oka van annak, amiért a zsidók a keresztények megölésének ezt a borzasztó módszerét alkalmazzák. Az első az, hogy a keresztények iránt érzett mérhetetlen gyűlöletükben úgy hiszik, Istennek tesznek szolgálatot azzal, ha keresztényeket ölnek. A másik, hogy számos babonás szokásból eredő műveletet hajtanak végre a vérrel. A harmadik pedig, hogy mivel még mindig vannak kétségeik azzal kapcsolatban, hogy nem Jézus volt-e ténylegesen az igazi messiás, azt gondolják, megmenthetik magukat abban az esetben, ha keresztény vérrel szórják be testüket."
Budi a keresztény templom, meg kell átkozni a keresztényt
Az első okra való tekintettel a keresztény templomokat az egyszerű zsidók Toomah-nak, azaz bemocskoltnak, a papjaik pedig Mœcak-nak, árnyékszéknek (azaz budinak) nevezik, a keresztényeket Goc-nak, istenteleneknek hívják. Egy keresztény fiú számukra Skeyitz, ami csúszó-mászó hernyót jelent, a keresztény nőt Siskela-ként, "nőnemű" hernyóként emlegetik. A papokra és barátokra a Galech szót használják, ami bálványimádót jelent.
Frissítés: Kikértük szakértőnk, Júszef el-Kudszi véleményét a fenti héber szavak angol fordítását illetően, ő pedig az alábbi pontosításokat tette:
Tum'á (héber szó) = szenny, tisztátalanság. Ebből eredeztethető Pécs jiddisített héber neve: Himes Times, azaz "öt szenny, öt tisztátalanság". Lásd, Fünfkirchen (=öt templom), vagy maga a Pécs (pjáty) jelentése is "öt" a szláv nyelveken.
Mocáá (héber) = árnyékszék. Tehát az a hely, ahová a "coá" vagy "céá", vagyis a "bélsár" kerül.
A "mocáá" (=árnyékszék) eredete az ószövetségi 2 Királyok 10. fejezet 27. versében van: "Szétzúzták a Baal házát (templomát - J. K.), s átalakították azt árnyékszékké".Sekec (héber) - Séjgec (jiddis) = utálat, tisztátalan állat, nem zsidó fiú.
Sikcá (héber) - Sikszele (jiddis) = a sekec - séjgec nőneme.
A "sekec" (irodalmi héber nőneme: "sikcá") ún. gyűjtőszó, amely egyszerre több tisztátalan állatot is jelöl. De a szó jelenti még magyarul: undor, utálat, tisztátalan állat, nem zsidó fiú és zsidó fiú, aki nem tanulja a Tórát. Eredete a Leviticusban van, ahol Mózes meghatározza a zsidóknak, hogy mit szabad megenniük, s egyáltalán megérinteniük, és mit nem szabad: "Minden szárnyas rovar, amely négy lábon jár - tisztátalan állat (sekec) legyen számotokra". (3 Mózes 11, 20.) A "tisztátalan állat" (sekec) jelzőt másodlagos jelentéssel csak később értelmezték a nem zsidó fiatalemberekre is. Sőt, hogy még árnyaltabb legyen a kép, a "sekec" jelzővel azokat a született zsidó fiúkat is illetik, akik nem tanulmányozták rendesen a Tórát...
Gálláh (héber) - Gáleh (jiddis) = borotvált (fejű) férfi, azaz olyan katolikus pap, szerzetes, akinek fején kiborotvált felület (tonzúra) van.
A kikeresztelkedett rabbi továbbá elmeséli, hogy két napon át, amíg a görög egyház Krisztus születését és megkeresztelésére emlékezik, a zsidók félreteszik a könyveiket, és ki sem nyitják azokat az ünnepségek idején, és egész éjszaka kártyáznak, és mindenféle átkot mondanak Krisztusra, Szűz Máriára és a szentekre.
A zsidó gyerekeknek, még mielőtt megtanulnák az ábécét, az alábbi szöveget kell elénekelniük minden alkalommal, amikor elmennek egy keresztény templom előtt: "Saketztesadgine tesavenikecheirim eln", vagyis "Minden létezők leggyalázatosabbika, minden dolgok legtisztátalanabbika, légy átkozott!" A Talmudban benne is van, hogy amikor egy zsidó elmegy egy keresztény templom előtt, és nem mondja el az átkait, akkor, ha még tíz lépés távolságon belül van, akkor vissza kell fordulnia, és el kell mondania az átkot. De ha csak később jut eszébe a mulasztása, akkor az is elegendő, ha ott mondja el az átkait, ahol éppen áll.
Ha egy zsidó meglát egy keresztény holttestet, melyet temetni visznek, köteles kimondani az alábbi szavakat: "Sagound khad temoukhor trye", vagyis "Ma láttam egy hitetlen halottat, holnap talán látok majd kettőt". Ezt a "mondókát" a legkisebb gyerekeknek is meg kell tanulniuk.
Amikor egy keresztény meglátogat egy zsidót, ez utóbbinak a következőt kell mondania az előbbi távozásakor: "Mindenféle betegség, mindenféle baj, és minden elképzelhető ördögi borzalom, amire én és a házam népe csak gondolni tud, érje utol és sújtsa ezt a keresztényt, aki éppen most hagyta el házam küszöbét".
Keresztény vérébe mártott ruha hamuja ebédre
Ami pedig a rituális gyilkosság fent említett második okát illeti, a zsidók úgy hiszik, hogy az ősapáik átka, amit Pilátus jelenlétében mondtak ki – "Vére rajtunk és fiainkon" – továbbra is érvényben van. Hitük szerint ugyanis egy évben négyszer, a téli, tavaszi, nyári és őszi napfordulók alkalmával, az égből kis mennyiségű vér hullik az ételeikre, főleg azokra, amelyek nincsenek bedobozolva vagy csomagolva, így a tejre, vajra, teára, káposztára, uborkára stb. Ez a vér a tekepha. Ha bármelyik zsidó eszik ezekből az ételekből, meghal, de ha egy keresztény eszik belőlük, neki semmi baja nem lesz. A rabbik ezért kitalálták, hogyan lehet védekezni ez ellen, és megakadályozni a vér beszivárgását az ételekbe: keresztény vérrel bedörzsölt vasvillát helyeznek rájuk. A zsidó kalendárium számon tartja azt a napot, amikor a vér az égből hullani kezd, és a vallási elöljárók házról házra járva, legalább egy órával előbb mindenkit figyelmeztetnek is az időpontra.
Zsidók házasságkötésénél szokás, hogy az ifjú pár reggeltől estig ünnepel, majd a rabbi ad nekik egy kis porral meghintett keménytojást. De a por valójában nem más, mint egy keresztény vérébe mártott és elégetett ruha megmaradt hamuja. Miközben az ifjú pár eszi ezzel a hamuval meghintett tojást, a rabbi néhány jó tanáccsal szolgál, és elmondja, hogy ezzel a cselekedettel képesek lesznek a keresztények kegyeibe férkőzni, és félre tudják majd vezetni, sőt meg is rabolhatják őket, és élvezhetik majd az ő verejtékes munkájuk gyümölcseit.
Áldozatok vére a süteményben
A rituális gyilkosságok harmadik okával kapcsolatban pedig a következők olvashatók a volt rabbi könyvében: az őseiket tisztelő rabbik és a tanult emberek, olvasván az Ótestamentumot és a próféciákat, nem tudnak teljesen mentesülni a félelem alól, hogy Jézus tényleg maga volt esetleg az igazi messiás, akit őseik keresztre feszítettek. De hogy ne kelljen szembesülniük a nagy igazsággal, egy még nagyobb hazugságba és gonoszságba menekülnek, és úgy képzelik, hogy ha tényleg Jézus volt a messiás, akkor egy keresztény vére az ő megváltásukhoz szükséges lehet, bármiképpen is használják fel azt.
Amikor körülmetélnek egy gyereket, a pohár borba egy csepp keresztény vért kevernek, és a körülmetélést végző személy a pohárba mártja kisujját, amit aztán a gyerek szájára helyez az Ezékiel könyvéből vett alábbi szavak kíséretében: "Elmentem melletted, és láttam, hogy véredben vergődsz. Ezt mondtam neked, amikor véredben voltál: Maradj életben." (Ezékiel 16.6) De vannak rabbik, akik kételkednek abban, hogy ezek a próféciák egy újszülöttre, egy keresztényre vonatkoznak, ezért vérét veszik a gyermeknek is, és egy Krisztushoz hasonló kínokat elszenvedő keresztény áldozatuknak is, azt gondolván, bármit is jelent a prófécia, a körülmetélt gyermek megváltása biztosítva lesz.
Július 9-én, amikor Jeruzsálemért könyörögnek, a földön ülve homlokukat bedörzsölik a fentebb már említett, keresztény vérébe mártott és porrá égetett ruha hamujával, és megeszik az ugyanezzel a hamuval meghintett kemény tojást, amit ők scida amapschikes-nek neveznek.
Amikor a kovásztalan kenyeret a zsidó húsvétra előkészítik, számos ceremóniát végeznek el, amelyekkel a kereszténység iránti gyűlöletüket juttatják kifejezésre. Készítenek egy darab olyan kenyeret, amelybe belekevernek abból a bizonyos hamuból, mely a keresztény vérbe mártott ruha elégetése nyomán keletkezett. És amikor megkezdődik az ünnep, minden zsidó köteles enni egy darabot a keresztény vért tartalmazó kenyérből.
Amikor egy zsidó meghal, a hahan, az elöljáró egy keresztény gyermek vérébe áztatott tojásfehérjét szór az elhunyt szívére, és a következő szöveget mondja: "És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól." (Ezékiel 36. 25.)
Purim ünnepén, amit február 14-én ünnepelnek, emlékezve arra, hogy Mordeháj és Eszter kiszabadították a zsidókat Hámán kezéből, számos keresztényt ölnek meg Hámán helyett a zsinagógákban, és ugyanezen a napon átkokat mondanak Krisztusra is. A rabbik ilyenkor háromszög alakú süteményeket is készíttetnek, amelybe áldozataik vérét belekeverik, és ezeket a süteményeket ajándékként osztogatják barátaiknak, még a keresztényeknek is. Ezt az ajándékozást nevezik Mestoiach Mounés-nak. Mindezzel hitük szerint beteljesítik Jeremiás (2.34) és Ezékiel (33. 25.) próféciáit.
Ezen az estén a zsidók egymás között vannak, és elrabolnak sok keresztény gyermeket, akiket elhallgattatnak, és rejtegetnek egészen a szabadulás ünnepéig, amely nem sokkal Purim után következik. Mindezt azért teszik, hogy birtokukban legyen a keresztény vér, melyet a kovásztalan kenyérbe kevernek. A keresztény gyerekeket pedig ugyanúgy kínozzák és ölik meg, ahogyan Jézust kínozták és megölték. Ez utóbbi célból kisgyerekekre van szükségük, mert azokat könnyebben meg tudják kínozni…
A háromszög alakú süteményeket pedig azért készítik purim ünnepén, hogy ezzel is kigúnyolják azokat a keresztényeket, akik hisznek a Szentháromságban.
Mindezek a dolgok bizonyítják – írja a szerző –, hogy a zsidókon beteljesedik Izajás próféciája (Izajás 6. 9-10.)
Íme, felfedtem a zsidók le nem írt nagy titkát - olvassuk a könyvben -, vagyis azt, hogy keresztényeket ölnek meg, és vérüket veszik. Mindez nincsen leírva egy könyvben sem, de az apák és a rabbik szájról szájra adják tovább a gyerekeiknek, akiknek súlyos átok terhe mellett lelkükre kötik, hogy amikor megházasodnak, nem fedhetik fel a titkot minden gyermeküknek, sem a keresztényeknek. Ahogyan énnekem tudtomra jutott mindez, úgy tanúskodom minderről, istenfélelemtől eltelve.
Valójában nagy veszélyben vagyok ennek a titoknak a felfedése miatt – írja a kereszténnyé lett rabbi. Majd így folytatja: de Pál apostollal együtt kiáltom: Mi tudna engem Krisztus szeretetétől eltéríteni? Csapások, betegség, üldözés, éhség, erőszak, ínség? Vagy más büntetés? Semmilyen körülmények között nem hagyom el Őt, mert egyedüli reményem az Atya, menedékem a Fiú és véd engem a Szentlélek – Szentháromság, a Tiéd a glória." (Robert Walsh könyve - angolul - itt olvasható, a szóban forgó fejezet a végén található.)
Ugyanerről az "elveszett" könyvről esik szó - Robert Walsh elbeszélése alapján - egy 1828-ban megjelent amerikai vallásos magazinban, ahol is szó szerint olvasható a kereszténnyé lett rabbi beszámolója arról, miképpen okította ki az apja a rituális gyilkosságok titkával kapcsolatban:
"Amikor 13 éves voltam, az apám felfedte nekem a vér titkát, és égre-földre megesketett, hogy senkinek, még a hittestvéreknek sem beszélhetek róla. Sőt ha majd megházasodom, és lesz tíz fiam, nekik sem mondhatok el semmit, hanem csakis az egyiknek, a legokosabbnak és legtanultabbnak, aki egyúttal a legállhatatosabb és a legszilárdabb a hitben. Azonban egyetlen nőnek sem lehet erről beszélni, semmiféle körülmények között sem. Mert ha nekik erről a titokról beszélek, nem fogadja be őket a Föld. Így beszélt nekem az apám." A továbbiakban Robert Walsh "erőszakos és fanatikus szektának" nevezi a Konstantinápolyban élő zsidókat, akiket az "üldözés és a szenvedések sem tanítottak meg mérsékletre, és halállal büntetik mindazokat, akik árulóként megtagadják hitelveiket." (Eredetiben itt olvasható.)
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: