A Húsdaráló című, Usztics Mátyás jegyezte filmből jelen pillanatban egy huszonöt perces részlet, egy előzetes áll rendelkezésre. Pedig a kész játékfilm, azon túl, hogy komoly nemzetközi sikertörténetet írhatna, klasszikus módon, „kosztümös mozi” keretein belül mutathatná be a kommunista elnyomás korszakát, annak filozófiai hátterét is megvilágítva. Ez pedig pótolhatatlan szolgálat lenne, hiszen ugyanazok az erők működtek a magyarság ellenében akkor, mint napjainkban. A neves színész-rendezővel a hazai filmgyártás bajaira is megoldást kerestünk.
- Miért nincs készen a mű?
- Egyértelműen az anyagiak hiánya miatt: amíg az értéktelen „kortárs” filmekre valahogyan mindig jut pénz, akár állami alapból, akár pályázati forrásból, addig valahol nagyon ügyelnek arra, hogy a történelem szemétdombját hitelesen bemutató nagyjátékfilm ne készülhessen el. Pedig az ilyen alkotások nélkül nem lehet oktatni-nevelni. A Húsdaráló emellett mégiscsak a közelmúlt történéseit dolgozza fel, ami mégiscsak történelem! Jelesül hogy mi történt a korai ’50-es években, hogyan lehetett kiirtani a nemzeti ellenállás magját. Ám furcsamód hamarabb készülhetett el a korról szóló A tanú című „paródia”, amelynek rendezője köztudottan maga is ávós volt… Azt szabadott nézni. A Stasi piszkos dolgairól lehetett filmet készíteni. A hazai „nem paródia”, az éles valóság oldaláról azonban soha nem született filmalkotás! Az általam ismert művek jobbára csak borzolgatják a témát, a mélyére azonban nem merészkednek. Miről van szó? A Húsdaráló cím megtévesztő, hiszen nem egy konyhai eszközről van szó - arról nem készítenék nagyjátékfilmet. Itt arról a gépezetről van szó, amelynek a megépítését, működtetését az ÁVO utódja, az ÁVH szorgalmazta, s amit azért hoztak létre, hogy a politikai ellenzéket, az agyonvert embereket nyom nélkül eltüntethessék, szó szerint ledarálják. Nincs rá bizonyíték, hogy ezt élő embereken is alkalmazták volna. Erre nincs, a történet többi részére viszont van. Korábban, a ’90-es évek elején Pincék címmel jelent meg a Duna TV-n egy alkotás, amely a Belgrád rakpart alatt lévő pincét, börtönt mutatja be, s számos más helyszínnel kapcsolatban is forognak az értesülések. Erről ugyanakkor mindig is tilos volt a nyilvánosság előtt diskurálni, legalábbis beszédes, hogy a fenti film rendezője az alkotók sorából később eltűnt, ha az élők sorából nem is…
- Hogyan jutott birtokába a rémisztő, az egész korszakot jellemző történet?
- A Nemzeti Kamara Színház irodájában megjelent vitéz Molnár József építészmérnök, aki kiegészítette szóban is a hozott, írott anyagot. Azt gondoltam, hogy koromnál fogva én már nem lepődök meg semmin, de nem csak néhány rajzot hozott. Kiderült, hogy ő volt a talapzat tervezője, aki tizenkét évet ült börtönben (akkori életkorának egyharmadát), ötöt azért, mert nem törték meg, nem vett részt a megépítésben. Pedig elvették mindenét, tönkretették a családját is. ’56-ban kiszabadították, de visszakerült, és kapott hét évet Kádáréktól, mert beszélni mert a Húsdarálóról.
- Milyen esélyekkel törhetne be a Húsdaráló a nemzetközi filmpiacra?
- A történet maga kuriózum, nem áll be a sorba, ráadásul kosztümös alkotásokat sem nagyon csinálnak már. Kitörhetnénk abból a körből is, hogy a filmek jobbára csak gúnyolják vagy csúfolják a magyar közembert. Lenne rá hazai és külföldi forgalmazó is, ilyen lehetne például A mások élete című, e kategóriába illő, végül Oscar-díjig jutó filmet terjesztő német cég is. A mi alkotásunk befejezéséhez mindössze 150 millió forint kellene. Az összehasonlítás végett: az Üvegtigris harmadik része szinte teljes mértékben állami támogatásból, ennek több mint duplájából készült el. És hány értéktelen mű került a piacra évente! Pedig azt a kort kéne bemutatni, amikor a Deretskey ezredesek kezében volt a világ, a sosemvolt „igazságot” pedig spanyolcsizmával és korbáccsal kényszerítették ki. Ebből ered a megfélemlített, letaposott, anyagilag és erkölcsileg is reszkető társadalom. Ha ezt belátjuk, az ébredés megállíthatatlan lesz. Akinek van feje, és nem csak azért, hogy sapkát hordjon rajta, rájöhet, hogy ugyanazok a titkos erők munkálkodtak akkor is, mint manapság. Hogy ezt mindenki láthassa, ezeknek az alkotásoknak el kell készülniük. Nem lehet rendet tenni annak belátása nélkül, hogy az utóbbi hatvan év több kárt okozott a magyarság lelkében, mint az előtte lévő ezer, a földesuraival, a mesterségesen meggyűlöltetett nemességével és minden mással együtt. Felbillen a mérleg tehát, amikor ítéletet kellene hozni erről a korszakról. Az elmúlt hatvan év még mindig ki van fehérítve.
- Hogyan adhatja vissza a film az ÁVO embertelenségét?
(A választ a standokon megtalálható februári Karpatiában találja – kérjük, támogassa a nemzeti sajtó fennmaradását! www.karpatiamuhely.hu)
