"Az egyházi vezetők nyilatkozata sajnos megmutatta, hogy nem nemzeti érdekeket szolgálnak. Ezzel arcul csapták a saját ezeréves múltjukat, hiszen éppen a kereszténység őrizte meg legjobban a régi táltos hagyományokat, hiszen azok beépültek a keresztény hagyományok és ünnepek közé." Tarnóczy Szabolcs interjúja.

- Kedves Borbála, kérlek, mondd el néhány mondatban, mi késztetett rá, hogy a történészi pályát válaszd, mikor kezdted érezni, hogy ennek élethivatásoddá kell válnia! Ezen túlmenően, mikor kezdett komolyabban foglalkoztatni a magyar őstörténet, az eredetkutatás és a hun-magyar rokonság kérdésköre?

- Már kiskoromban érdeklődtem a régmúlt iránt. Kisded koromban már az ősemberekről faggattam a szüleimet, majd óvoda helyett Afrikába akartam menni. A régmúlt iránti lelkesedés azóta is végigköveti pályámat, és amióta tudok olvasni, a múltunk feltárása felé vonzódtam. Már iskolás voltam, amikor elkezdtem olvasgatni a különböző népek regéit. Érdekesnek találtam a görögöt, az indiait, de a legjobban a Komjáthy István által szerkesztett Magyar mondák keltették fel az érdeklődésem, és már akkor megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne megfigyelni a távoli-keleten, hogyan éltek őseink. Mintha tisztában lettem volna vele, hogy élnek még hasonlóan, lótartással foglalkozó népek. Miután a történelem volt a kedvenc tantárgyam, nem volt kétséges, hogy ezen a pályán haladok tovább. Az egyetemen e mellé választottam a mongol nyelvet, és Belső-Ázsiába eljutva végre megvalósult gyermekkori álmom: kipróbálhattam azt a békés, háborítatlan életmódot, melyet talán őseink is ismerhettek.

- Milyen negatív, gátló tapasztalatokat szereztél a hagyományos, akadémiai iskola vagy a finnugristák részéről? Szerinted mi az oka annak, hogy továbbra is arrogáns makacssággal veszik semmibe a szakmailag korrekt módon feltárt tényeket és a bizonyítékokat, melyeket a nemzeti érzelmű kutatók sorra mutatnak be?

- Csak rossz tapasztalatokat gyűjtöttem, a régi dogmák még mindig gúzsba kötik a tudományos műhelyeket, és senki sem akar kitörni ebből. A butaságból fakadóan utasítanak el minden újat, mert félnek, hogy mit hoz a jövő.

Keleti tanulmányaim után annyi adatot gyűjtöttem össze, hogy azokba már nem lehetett bepréselni a hazai dogmákat. A tudásom miatt eleve „nem kívánatos” személy lettem, hiszen nálunk nem a művelt, az adott szakterületen járatos embereket keresik, hanem éppen az ellenkezőjét, aki harsogja a dogmákat, és nem érdeklődik a források iránt. Mivel tényekkel nem tudják alátámasztani állításaikat, megpróbálják olyan emberekkel körülbástyázni magukat, akik nem tudnak semmit. Ám akik a tényekkel jönnek, azokat gyorsan kizárják a „tudományos” életből, és gyorsan ráfogják, hogy ő csak dilettáns. Ezzel a módszerrel lehet máig fenntartani a hazugságokkal teli rendszert. Azon pedig minden jóravaló, magyar érzelmű ember felháborodhat, hogy mi folyik nálunk tudományos kutatás címén: a 21. században, a „nemzeti kormány” idején a magyarság ősi műveltségének feltárásán senki sem dolgozik, ehelyett csak őseink folyamatos gyalázását végzik a kommunizmusból itt maradt pártkatona-akadémikusok.

- Mint hívő keresztény, mi a véleményed arról, hogy az egyházak egyes képviselői oly gyakran támadják az ősvallásunkkal foglalkozókat, mondván, hogy ezáltal veszélyezteti hitünket egyfajta új-pogányság?

- Az egyházi vezetők nyilatkozata sajnos megmutatta, hogy nem nemzeti érdekeket szolgálnak. Ezzel arcul csapták a saját ezeréves múltjukat, hiszen éppen a kereszténység őrizte meg legjobban a régi táltos hagyományokat, hiszen azok beépültek a keresztény hagyományok és ünnepek közé. Még Theotmár írta le a 11. századi magyar királyi udvarról, hogy ott a pogánysággal fertőzött keresztény hit terjedt el! Egyébként elmondanék egy jó példát, hogy az igazi hazafias gondolkozású egyházfők hogyan vélekednek az ősi táltos hitről. Mongóliában még a nyáron beszéltem Erdenebat lámával. Megkérdeztem tőlük, hogy ők, buddhisták mit gondolnak a régi táltos hitről. A válasz megdöbbentő volt: ők nagy tisztelettel viseltetnek az ősi táltos hittel szemben, hiszen az is a mongol szellemi örökség része.

- Mit gondolsz, hol a határ a szakmailag megalapozott kutatás és a jó szándékú, de tévelygő amatőrök által felállított, olykor már „ezoterikus” jelleget öltő elméletek közt? (Ha jól tudom, Téged is értek támadások, mert nem támogattad azokat, akik szerint a magyar őshaza a Kárpát-medence.)

- A határt ott lehet meghúzni, hogy melyek azok a művek és elméletek, melyek forrásokon alapulnak, és kik találnak ki bizonyítékok nélküli elméleteket. Míg a rendszerváltás körüli időben elég magas színvonalú amatőr dolgozatok születtek, ma már ennek alig látjuk nyomát, annyira elharapóztak a sci-fi-nek beillő „őstörténeti” elméletek, amelyeknek nincs semmilyen komoly alapjuk, de egyesek jól el tudják adni ezeket a csodákat váró közönségnek. Sajnos az alapvető műveltségi színvonal annyira lezuhant hazánkban, hogy a hazai közönség jó része nem tud kritikusan gondolkozni, és inkább elhiszi a mesét, mert azt könnyű olvasni. Úgy látszik, hogy ma már divatosabb indiánnak lenni, mint dicső szkítának és hunnak. Ez nagy arcul csapást jelent őseink számára, olyan, mintha napról napra meggyaláznánk sírjaikat!

Talán a következő évek feladata közé tartozna az is, hogy rendbe tegyük őstörténetünket, leszámoljunk a csalókkal, és visszatereljük a kutatást igazi őseink irányába.

- A komoly történészi szakmaisághoz még milyen más szakterületek interdiszciplináris kiegészítő közreműködése szükséges? Említenél erre is konkrét példákat?

- A történettudományt nagyon jól kiegészíti a régészet és a néprajz. Fontos a nyelvészet is, de az elmúlt százötven év legnagyobb tévedése az volt, hogy ez az ág határozott meg mindent, és ezért hamis alapokon nyugvó elméletek születtek. A klasszikus hármast ma már az „objektív tudományokkal” is (antropológia, genetika) ki lehet egészíteni, és ezekből lehet kiszűrni az igazságot. Ha így nézzük a magyar őstörténetet, akkor kiderül, hogy semmi sem támasztja alá a finnugor elméletet, hanem minden bizonyíték a magyarság szkíta-hun kapcsolatai mellett szól. Ebbe beletartozik a sumér vagy mezopotámiai kapcsolat, az etruszk kérdés, és a Kárpát-medence ősiségét is e keretek között érdemes kutatni.

- Vannak-e olyan hasonló szellemű kollégáid, barátaid, akikkel közösen tudtok dolgozni egy-egy kutatási területen? Nem lenne célszerű intézményes, szervezeti keretek közt is biztosítani a nemzeti elkötelezettségű, valamint a külföldi szakemberek együttműködésének feltételeit?

- Nagy szükség lenne egy kutatócsoportot felállítására, de úgy látszik, hogy egy komoly intézet alapítása még várat magára. Ugyanis mindenki milliárdokból akar egy ilyet megvalósítani, nem pedig úgy gondolkozik, hogy kezdjünk bele, és majd megteremtődnek a feltételek. Nagyon sok fiatalt lehetne mozgósítani és kutatótársaim is szívesen közreműködnének. Szerencsére nagyon sok kutatóval lehet konzultálni, ami rendkívül fontos, hiszen közösen kevesebb hibát ejtünk, mintha egyedül dolgoznánk.

- Kérlek, sorold fel röviden a hun-magyar rokonság mellett szóló legdöntőbb szakmai érveket!

- Először is azzal kezdeném: nincs egyetlenegy bizonyíték sem a magyar-hun elmélet ellen! Több szálon is lehet bizonyítani ezt: a hunok nem tűntek el a Kárpát-medencéből, hanem itt éltek részben kis közösségekben, részben idegen fennhatóság alatt. A Kaukázus előterében nem volt 463-ban mindent elsöprő népvándorlás, nem jöttek oda bolgár-török ogur népek, tehát a területen hunok maradtak. A bolgár-töröknek vélt több száz „jövevényszó” ezért hun lehet!

A magyarság onogur (hungár) néven szerepel a forrásokban az 5. század óta, ami azt jelenti, hogy együtt éltünk a hunokkal. Az onogur, vagyis a hungár szó sohasem jelölte a bolgárokat, csak bennünket. Egy rövid ideig a bolgárokat is úgy hívták, hogy onogundur-bolgárok, azért, mert a mi fennhatóságunk alatt álltak. Vannak még apróbb észrevételek, de talán ezek a legfontosabb tételek.

- Végül arra kérlek, szólj néhány szót jövőbeni terveidről.

- Szeretném folytatni magyar őstörténeti kutatásaimat, és kutatótársaimmal feltárni a még fehér foltokat. Nagyon jó lenne az eddig eredményeket egy nagy internetes lexikonba rendezni, hogy azzal felváltsuk a régi elavult szószedeteket. Az idei év legnagyobb célkitűzése, hogy a külföldi konferenciákon ismertessem a magyar őstörténet igazi szálait és leromboljam a régi, finnugrista dogmákat.

További kitartó, lelkes munkát kívánok küldetésedben és köszönöm a beszélgetést!