Száber Kásúr
Száber Kásúr, a most 31 esztendős kelet-jeruzsálemi férfi még 2008-ban fölcsípett egy nálánál egy-két évvel fiatalabb zsidó lányt, aki néhány perc múlva már kötélnek is állt. Magyarán szólva, szeretkezett vele egy nyugat-jeruzsálemi irodaház emeleti raktárhelyiségében, ám a palesztint börtönre ítélték, mert állítólag zsidónak álcázta magát az aktus előtt.

Jeruzsálemben két fiatal megismerkedett egymással, és néhány perc múlva már egymáséi is lettek. Nincs ebben semmi szokatlan, van ez így akár Budapesten is, csakhogy a tüzes vérű zsidó lány az aktus után felfedezte, hogy a magát Dudunak (a Dávid beceneve – H. J.) kiadó, héberül anyanyelvi szinten beszélő „bika” tulajdonképpen nem is zsidó, hanem palesztin. Persze rejtély, hogy honnan jöhetett rá éppen szeretkezés közben, vagy közvetlenül utána, amikor a neve alapján muszlim vallású palesztin ugyanúgy körül van metélve, mint a zsidó férfiak. Ha egyáltalán igaz, hogy a lány előtte nem tudta.



Száber Kásúr ítéletre várva

Mindenesetre tény az, hogy a zsidó lány az aktus után azonnal elszaladt a legközelebbi rendőrségre, ahol följelentést tett Száber Kásúr ellen „csalással kivitelezett erőszakos nemi közösülés és szemérem elleni vétség bűncselekményének elkövetése miatt”. A palesztin férfit az izraeli bíróság első fokon annak rendje-módja szerint a fentebb említett bűncselekmények vádjával még 2010-ben másfél év ténylegesen letöltendő börtönbüntetésre és tízezer sekel jóvátétel megfizetésére ítélte.

Száber Kásúr fellebbezése nyomán az Izraeli Legfelsőbb Bíróság ma délelőtt a korábbi ítéletet kilenc hónap ténylegesen letöltendő börtönbüntetésre mérsékelte, ám harminc hónap felfüggesztettet is kiszabott, azért, hogy „a vádlott a jövőben meggondolja magát, mielőtt hasonló bűncselekmény elkövetésére vetemedne”. A palesztinnak februárban kell bevonulnia az izraeli börtönbe a büntetés letöltésének elkezdésére. A férfi két hónapot már lehúzott előzetes letartóztatásban, s így „csak” hét hónapot kell ülnie.

Hering József – Kuruc.info