Carlo Mattogno, napjaink egyik legkiválóbb revizionista holokauszt-történésze, a napokban megjelentette új könyvét, melynek témája: a chelmnói „haláltábor”. A holokausztozók előtt most két lehetőség áll: vagy hangosan ajvékolni kezdenek, és börtönbe vetik az eretneket, könyvét betiltják és elégetik, vagy pedig teljes hallgatással igyekeznek úgy tenni, mintha Mattogno könyve nem is létezne. Más lehetőségük nincs, ugyanis a terjedelmes és alapos tanulmányban felsorakoztatott bizonyítékok és állítások megcáfolására a hivatalos holotörténészek alighanem képtelenek.

A holopropagandisták szerint Chelmnóban a németek több százezer foglyot gyűjtöttek össze, és lőttek agyon vagy gyilkoltak le mérges gáz (szén-monoxid) felhasználásával. (Az áldozatok számával kapcsolatos becslések a hivatalosság részéről jellemző módon teljesen bizonytalanok voltak az elmúlt évtizedekben: néhány százezer és 1,3 millió között mozogtak.) Azonban a Chelmnóról írogató számos hivatalos történész a lábát be nem tette az egykori koncentrációs tábor területére. Nem úgy Mattogno, aki nem csupán a Chelmnóra vonatkozó egykori dokumentumokat böngészte át, de alapos vizsgálatokat végzett a helyszínen is. Mondanom sem kell: Mattogno következtetései teljesen eltérnek a hivatalos holotörténészek állításaitól. A könyvben a szerző alapos elemzésnek veti alá a szemtanúk visszaemlékezéseit, a „gáztehereutókkal” kapcsolatos híreszteléseket, a megejtett törvényszéki orvosi, illetve archeológiai vizsgálatok eredményeit, a háború idején, illetve azután keletkezett német és szövetséges dokumentumokat. Mattogno könyve az első Chelmnóval kapcsolatos tanulmány, amely komoly történészi kutatómunka eredménye, nem pedig a háborús propaganda terméke.

Mattogno végkövetkeztetései az alábbiak:

1) A chelmnói láger létrehozása teljességgel beleillett abba a hivatalos nemzetiszocialista politikába, melynek célja a zsidók keleti területekre történő kitelepítése volt. (Amit a német dokumentumokban „végső megoldásnak” neveztek.)

2) Semmiféle írásos vagy tárgyi bizonyítékkal nem lehet alátámasztani a „gázteherautókra” vonatkozó állításokat. (Mint ismert, a hivatalos hazudozók szerint speciálisan kialakított teherautók belső terébe bevezetett kipufogógázzal gyilkolták volna le a zsidókat Chelmnóban.) A Lengyelországban Elkövetett Náci Bűnöket Vizsgáló Bizottság által a háború után az Ostrowski gyár udvarán talált teherautót – melyről fényképfelvétel is készült – nem használták soha emberek kivégzésére.

3) Semmiféle bizonyíték nincsen arra nézve, hogy előre eltervezett népirtó program alapján zajlott volna a zsidók lemészárlása bárhol Warthegau tartomány területén. (Warthegau az egykori lengyel Poznan, valamint Bydgoszcz, Lodz, Pomorze és Varsó vajdaságok bizonyos részeiből létrehozott tartomány Lengyelország német megszállása után.)

4) Az úgynevezett Szlamek-jelentés hozta nyilvánosságra először az állítólagos chelmnói tömeges kivégzésekről beszámoló „szemtanúk” állításait. Azonban Mattogno a jelentésben foglaltak alapos elemzése alapján kimutatja, hogy az úgynevezett túlélők híradásai teljességgel megbízhatatlanok, miképpen a háború után felléptetett szemtanúk beszámolói is súlyos ellentmondások és képtelenségek sokaságát tartalmazzák. A „tanúvallomások” legnagyobb része pedig semmiféle írásos vagy tárgyi bizonyítékkal nem támasztható alá.

5) Csupán egyetlen egy krematóriumi kemence létezését sikerült bizonyítani az archeológiai feltárások nyomán. Ami annyit jelent, hogy hosszú évekig tartott volna az összes feltételezett áldozat elhamvasztása. Tömeges halottégetésnek pedig semmiféle nyoma nincsen a tábor területén.

6) Semmiféle bizonyíték nincs arra nézve, hogy Chelmnóban a szabad ég alatt felállított kemencékben történt volna a halottégetés.

7) A Lengyelországban Elkövetett Náci Bűnöket Vizsgáló Bizottság a háború után 1 millió 340 ezerben határozta meg a lágerben meggyilkolt foglyok számát. Ezt az adatot természetesen semmiféle dokumentummal nem támasztották alá. Később a hivatalos áldozati számot 340 ezerre csökkentették, napjainkban pedig – lengyel történészek vizsgálataira hivatkozva – immár a magukat „mértékadónak” feltüntető történészek is úgy vélik: 152 ezer ember vesztette életét Chelmnóban. Ami azért érdekes, mert egy 1943 márciusában született német dokumentumban, az úgynevezett Korherr-jelentésben az áll, hogy „a Warthegau kerület lágerein keresztül 145 301 zsidót deportáltak Keletre”. (A lágert 1943 áprilisában felszámolták, majd 1944 áprilisa és 1945 januárja között ismét megnyitották, úgyhogy ez idő alatt még érkezhettek oda zsidók.) Magyarán: arra van írásos bizonyíték, hogy hozzávetőleg 150 ezer embert deportáltak Chelmnóba, illetve azon keresztül más keleti területekre. Arra azonban nincsen semmiféle adat, hogy bárkit is egy előre eltervezett népirtó program keretében bármilyen módon is elgázosítottak a táborban.

8) A chelmnói láger 1943 áprilisában nem fogadott több deportáltat, ami teljes mértékben ellentmond a holokauszt-mitológia azon tételének, mely szerint a tábor a Warthegau tartományban élő zsidók megsemmisítésének központja lett volna. Végtére is miért hagyták volna abba a „nácik” a „zsidók megsemmisítését”, ha egyszer éppen ez volt állítólag a legfőbb céljuk? Annál is különösebb a láger felszámolása, mert a közeli lódzi gettóban 1944. március 1-jén a 8 év alatti gyermekek száma 4495 fő volt, és 392, 70 évesnél idősebb ember is élt ott. A gyermekeket és az idős munkaképteleneket vajon miért hagyták életben a lódzi gettóban a vérszomjas nácik, amikor a közeli Chelmnóban kivégezhették volna őket?

9) Semmilyen dokumentum nem támasztja alá azt a holodogmát sem, hogy a lódzi gettó lakóinak meggyilkolása céljából nyitották volna meg újból a tábor kapuit 1944 áprilisában. Arra sincsen semmiféle adat, hogy a lódzi gettóból 1944 június-júliusában „munkára” kivezényelt 10 transzport végállomása a chelmnói láger lett volna.

10) Egyetlen írásos dokumentummal nem lehet bizonyítani azt az állítást sem, mely szerint a chelmnói lágerben Lodzból odaszállított cigányokat gyilkoltak volna le.

11) Senki sem képes dokumentumokkal igazolni azt az elterjedt hiedelmet, hogy a chelmnói lágerben Lidicéből odahurcolt gyermekeket végeztek ki.

12) A Chelmnón keresztül deportált zsidókat valójában többnyire Pinsk körzetébe szállították, főként a Pripjaty- mocsarak vidékére, és részben a balti államok területére.

Carlo Mattogno eddig megjelent könyveiben halomra döntötte a „náci haláltáborokkal” kapcsolatos propaganda-hazugság építményét. Rövidesen a nyomdába kerül az Auschwitz-Birkenaui krematóriumok című, 800 oldalas műve (ebből 500 oldal a szöveg, 300 oldal a kép és dokumentum), amely az e címen megjelent korábbi tanulmányának átdolgozott, kibővített változata. Hasonlóképpen küszöbön áll a Speciális kezelés Auschwitzban című könyve második kiadásának megjelenése is.

Hivatalos holotörténészek, holopropagandisták, minden rendű és rangú holokausztozók és filoszemiták! Lehet ajvékolni, átkozódni és antiszemitázni! Lehet Mattogno bebörtönzését és könyveinek elégetését követelni! Lehet őt (és más revizionistákat) „karanténba zárni”, abban reménykedve, hogy kutatási eredményei nem jutnak el a szélesebb nagyközönséghez. A legjobb lenne azonban Carlo Mattogno műveit elolvasni, és utána kísérletet tenni állításainak megcáfolására. Van hozzá erőtök és bátorságotok?

Perge Ottó