A III. zsidótörvény tárgyalása az Országgyűlés felsőházában (46. rész)

Viczián István
„A zsidók házasságai közül a zsidók és nemzsidók közti vegyesházasságok száma 1895-től, tehát az egyházpolitikai törvények meghozatalától kezdve, 1938-ig alig 2%-ról 13,6%-ra emelkedett, pedig ebbe nincsenek is beleértve a házasságkötés előtt megkeresztelt zsidók házasságai.”

(…)

Elnök: Az ülést újból megnyitom.

Következik a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról rendelkező törvényjavaslat tárgyalásának folytatása.

Szólásra következik Viczián István ő méltósága.

Viczián István: Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen t. Felsőház! Nagy figyelemmel és őszinte tisztelettel hallgattam előttem szólott egyháznagyjainknak és ezek között legutóbb saját fő lelkipásztoromnak a vallásos aggodalmait a törvényjavaslattal szemben. Én mint laikus ember az ő megmagyarázásaikkal szemben velük természetesen vitába nem bocsátkozhatom, mert hiszen az ő keresztény hitelveik rám nézve is hitelvek és azoknak ők a hivatott képviselői és magyarázói.

Dr. Viczián István (Budapest székesfőváros) 1874-ben született Tápiószelén. Református, nős, nyug. államtitkár, földbirtokos. Régi magyar nemesi családból származik. Középiskolai tanulmányait Besztercebányán és Szolnokon, jogi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol az államtudományok doktorává avatták. Utána nagyobb tanulmányutat tett, amelynek során megfordult Európa legtöbb államában és járt a Balkánon is. 1896-ban lépett a belügyminisztérium szolgálatába mint fogalmazógyakornok. Fokozatos előrehaladással 1917-ben miniszteri tanácsos és 1921-ben helyettes államtitkár lett. Többnyire a törvényelőkészítő osztályon dolgozott, amelynek később főnöke is volt. Egy ideig a gyámügyi osztályt vezette, amelynek később főnöke lett, végül pedig kevéssel a kommunizmus bukása után a rendőri és közbiztonsági ügykör élére állították államtitkári hatáskörrel. Ezt a szolgálatot látta el az országos főkapitányi állás szervezéséig, amidőn ezt az ügykört az országos főkapitány vette át. 1931 augusztusában vonult nyugalomba és ekkor megkapta az államtitkári címet. A budapesti közgazdaságtudományi karon a közigazgatási jogot adta elő. Szaklapokban megjelent cikkein kívül több szakmunkát is kiadott: A közigazgatási eljárás, A községi szervezett főbb kérdései, A falu háztartása és közéleti intézménye, A drágaság igazi oka és a kibontakozás címmel. Régóta tagja Pest vármegye törvényhatósági bizottságának. 1920-ban a Keresztény Községi Párt programjával Budapest X. kerületében választották meg a törvényhatósági bizottság tagjának. Az 1922. évi nemzetgyűlési választáson a nagykátai választókerületben egységespárti programmal nyert mandátumot. Az 1926. évi általános választáson e választókerület újból megválasztotta, ezúttal egyhangúlag. A mozirendelet miatt, amit mint belügyi államtitkár ő adott ki, gyakran támadta a baloldal, különösen a Szociáldemokrata Párt, amelynek tagjaival gyakran volt éles szóváltása. A költségvetési és indemnitási viták során többször felszólalt. A második nemzetgyűlésen, az utolsó költségvetés belügyi tárcájának vitája során éles hangú beszédben támadta a szociáldemokraták szervezési módszerét és a szabadkőművességet. 1931-ben kisebbségben maradt és azóta nem lépett fel képviselőjelöltnek. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1930-ban örökös tagjának választotta meg. Több nemzeti irányú egyesület vezetőségében foglal helyet, a nagykátai választókerületben több gazdasági és szövetkezeti intézményt, a többi között a tápiószelei Hangyaszövetkezetet alapította. Egyébként tápiószelei családi birtokán gazdálkodik, s élénk részt vesz Pest vármegye közéletében is.Az éremnek azonban másik oldala is van és én mint laikus ember az éremnek csak ezzel a másik lapjával foglalkozom. Mi, akik itt a felsőházban nem a hitfelekezeteket képviseljük, fokozottabb mértékben állunk a minket ide küldő nagyközönség közhangulatának hatása alatt. De nem azért, mintha mi talán csak hangulatok után indulnánk, hanem azért, mert mi magunk is a nagyközönség soraiból valók vagyunk. A közönség kevésbé az elvont igazságok, mint sokkal inkább a saját bőrén megszerzett keserves tapasztalások nyomán alkotja meg a maga meggyőződését. Ilyen meglátások és tapasztalások hívták életre az úgynevezett zsidótörvényeket is, mert a keresztény magyar társadalom közgazdasági és társadalmi téren hihetetlenül elnyomva érezte, sőt még ma is érzi magát. Ha erre mi, amint erre tanácsokat kaptunk, azt mondjuk nekik, hogy legyenek amazokkal szemben megértők, igazságosak, lovagiasak stb., méltóztassék elhinni, hogy ez azonos azzal, mintha mi a magyar közönséget szabad prédául engedjük át a szélsőséges demagógiának. A mi közönségünket az előbb vázolthoz hasonló nyugtalanság tölti el a nemzeti fajvédelem kérdésében is. És ha ebben a tekintetben nyugtalan a közönség, ez nem csodálható akkor, amikor még a statisztika is azt mutatja, hogy a zsidók házasságai közül a zsidók és nemzsidók közti vegyesházasságok száma 1895-től, tehát az egyházpolitikai törvények meghozatalától kezdve, 1938-ig alig 2%-ról 13,6%-ra emelkedett, (Úgy van!) pedig ebbe nincsenek is beleértve a házasságkötés előtt megkeresztelt zsidók házasságai. Ezt a horribilis magas arányszámot még a zsidótörvények hatása is 1939-ben csak alig 10%-ra bírta csökkenteni. Ennek láttára méltán nyugtalankodik a keresztény magyar közönség és méltán kérdezi, hogy hová vezet ez a folyton fokozódó fajkeveredés.

Mélyen t. Felsőház! Én nem tudom, hogy ez tudatos, avagy csak ösztönös fajfenntartó politika-e a zsidóságnál? De tényként azt látom, hogy ma Magyarországon van egy fajtiszta zsidótársadalom és ezenkívül hovatovább, már csak egy másik, mind jobban és jobban keverékessé váló társadalom lesz. Mert ők, miközben kínosan ügyelnek saját fajtisztaságuk megőrzésére, ugyanakkor mind nagyobb és nagyobb mértékben bocsátják bele – hogy úgy mondjam – vérfeleslegeiket a keresztény magyar társadalomba. (Úgy van! Úgy van!) Ez a folyton fokozódó vérkeveredés nyugtalanítja a nemzet jövőjéért aggódó keresztény magyar társadalmat. (vitéz Meskó Zoltán: Jogosan!)

Közönségünknek ezt a közhangulatát nem lehet politikai elfogultságnak tekinteni, de éppen úgy nem lehet a kormány ezt megértő törvényhozási kezdeményezését sem idegenből átültetett neofita álláspontnak minősíteni, mint ahogyan ez a bizottsági tárgyalás során elhangzott. Kérdem: hol voltak még akkor az összes többi országok, az akkor még weimari Németországot is ideértve, amikor nálunk, Magyarországon, már öntudatosult a keresztény nemzeti és fajvédő gondolat? Igenis, elöl jártunk és világviszonylatban is úttörők voltunk. És én azt tartom, hogy ezt nincs okunk sajnálni, mert hiszen a történelem máris kezd minket igazolni ebben a kérdésben.

Sőt tovább megyek, mélyen t. Felsőház és azt mondom, hogy e gondolat történetében még messzebb tekinthetünk vissza: Már száz évvel ezelőtt is sok mások között ugyanezt vallotta nemzetünk legnagyobb prófétája, gróf Széchenyi István is, aki 1844-ben ugyanezzel a most is szóban lévő veszedelemmel szemben és éppen a zsidókra vonatkozó törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása során tette azt az emlékezetes kijelentést, hogy »zagyvalék nép leszünk«, amihez még hozzáfűzte azt is, hogy »ő előtte mindenek előtt áll hűség a fajtánkhoz«.

E törvényjavaslattal kapcsolatban, ennek várható hatásaként egyéni tragédiákról beszélnek, amelyeket a félvérekre megállapított házassági akadályok idézhetnek elő. Én a képviselőház által elfogadott szöveg nyomán nem látok semmi okot ilyen egyéni tragédiák felmerülésének feltételezésére akkor, amikor a képviselőházi szöveg biztosítja minden olyan félvér javára a keresztényekkel való házasságkötési jogot, aki kereszténynek született és szülei is azok voltak házasságkötésükkor. Ezen már alig lehet túlmenni az én igénytelen felfogásom szerint, ha komolyan akarjuk venni a beterjesztett törvényjavaslatnak azt az intencióját, hogy lehetőleg megóvjuk a keresztény magyar társadalom tisztavérűségét és valóban keresztény lelkiségét.

A zsidónak született és zsidónak nevelt, tehát zsidólelkiségű félvérek vélt egyéni tragédiáinak elhárítása kedvéért valóban kár volna megfeledkeznünk azokról a nemzeti tragédiákról, amelyeket a világtörténelem az elfajzott népek sorsa tekintetében sok esetben produkált és amelyek nekünk is méltán mementóul szolgálhatnak.

Legfeljebb még talán a hét éven aluli korban áttért félvérekre lehetne a képviselőházi szöveggel szemben engedményt tenni különös méltánylást érdemlő esetekben, amely esetek elbírálását az én nézetem szerint legcélszerűbben az igazságügy-miniszterre lehetne bízni. Ilyen értelmű módosító javaslatot voltam bátor be is terjeszteni a bizottsági tárgyalás során, azonban ez az én javaslatom nem találkozott a bizottság többségének helyeslésével. Ez az én javaslatom tehát tárgytalanná vált, én azt vissza is vontam és visszatértem eredeti elgondolásomra, a képviselőházi szöveg alapjára. (vitéz Meskó Zoltán: Helyes!)

A bizottsági módosítást, amelyet a felsőház együttes bizottsága elfogadott, nem tudom magamévá tenni, mert ez lényegesen túlmegy az engedékenység terén, szemben a képviselőházi szöveggel. Nevezetesen e szerint a módosító szöveg szerint először is minden hét éven aluli korban áttért félvér ipso facto lenne nem zsidónak tekintendő, annak megvizsgálása nélkül, hogy szülője nem csak konjunktúrából tért-e át a keresztény hitre. Másodszor: ez a módosítás még azt sem kívánja meg, hogy annak, aki nemzsidóval házasságra lép, mindkét szülője keresztény legyen, nemcsak a szülők házasságkötésének idejében, de még a gyermek házasságkötése idejében sem. Ha például egy keresztény férfi és egy izraelita vallású nő áttérés és reverzális nélkül kötött házasságából fiú születik, tehát félvér keresztény, ez, bár anyja zsidó maradt, a módosító javaslat szerint mégis köthetne nem zsidóval is házasságot. Harmadszor: még a felnőtt korban áttért félvér zsidók is köthetnének különös méltánylást érdemlő esetben nem zsidóval házasságot felmentés útján; és végül negyedszer, amit nem tudok helyeselni, még a felmentési eljárás is szerfelett komplikált volna. Ezért nem tartom a módosító javaslatot a magam részéről elfogadhatónak. (vitéz Meskó Zoltán: Helyes!)

Ezzel tulajdonképpen röviden össze is foglaltam azokat az aggályaimat, amelyek a törvényjavaslattal, illetőleg annak legnevezetesebb fejezetével szemben felmerültek. Ezekhez most, amikor a mélyen t. Felsőház dönteni fog a törvényjavaslat kérdésében, még csak azt fűzöm hozzá, hogy amikor sokakat a félvérek vélt tragédiái megindítanak, ne feledkezzünk meg a tisztavérű magyarok egyéni tragédiáiról sem. Ne feledjük el, hogy valahányszor egy félvér egyéni tragédiáját a házasságkötés megengedésével elhárítjuk, ugyanakkor és ugyanazzal könnyen egy másik egyéni tragédiát idézhetünk fel. Gondoljunk csak arra a tisztavérű szülőre, aki látva, hogy fia félvért akar nőül venni, visszadöbben attól a gondolattól, hogy az ő nemzetségének addig tiszta vére keverékessé válik, és ezt a visszadöbbenést nem lehet üres előítéletnek tekinteni, hanem ez olyan ösztönös megérzés, amelyet a természet bizonyára azért plántált bele többé-kevésbé mindnyájunkba, hogy ezzel a fajra káros vérkeveredésnek eleje vétessék.

Ezek előterjesztése után a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom és pedig a 9 §-t a felsőházi együttes bizottság módosító javaslatának mellőzésével a képviselőház által elfogadott szövegében. (Helyeslés és taps.)

(Folytatjuk)

Kapcsolódó: A magyarságtól teljesen fajidegen a zsidó faj - a vérkeveredésük nem kívánatos!