Az alábbi két levél történelmi dokumentum, amely hű képet ad annak szerzőjéről, akiről utcákat, tereket neveztek el az 1945 utáni, leigázott Magyarországon, és aki még ma is sokak fejében példaképként él. De nem csak a bolsevizmus emlőin nevelkedett gyógyíthatatlanok között, hanem a magukat előszeretettel nemzeti elkötelezettségűnek feltüntető, valószínűleg tudathasadásban szenvedő honfitársaink köreiben is.

 A II. Ukrán Front Főparancsnokának

Malinovszky Marsall őexcellenciájának

Marsall Úr!

A magyar nemzet demokratikus többségét, pártjait és szervezeteit képviselő Magyar Front és a német leigázók ellen szervezett Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága megbízásából, dr. Szentgyörgyi Albert egyetemi tanár vezetése alatt küldöttséget menesztek Moszkvába, melynek tagjai Pénzes Géza akadémiai rk. tanár és Radványi Imre hadmérnök-őrnagy, a Szovjet-Unióval való politikai és katonai összeköttetés és együttműködés előkészítésére. Nagyon kérem Nagyméltóságodat, hogy szándékainkról a küldöttség irataiból tájékozódni és a küldöttséget sürgős útjában hathatósan segíteni, egyben a küldöttség útján a Felszabadító Bizottság és a II. Ukrán Hadsereg között a közvetlen kapcsolatot is megteremteni méltóztassék.

Fogadja Nagyméltóságod legőszintébb tiszteletem nyilvánítását.

Budapest. 1944. november 19.

Bajcsy-Zsilinszky Endre s.k.
a Magyar Nemzeti Felszabadító Bizottság elnöke

***

 

Molotov őexcellenciájának,

a Szovjet-Unió Külügyi Népbiztosának

Kegyelmes Uram!

Magyarországnak 1944 márciusában történt megszállása után, azonnal megkezdődött a demokratikus pártok és erők tömörülése, s megalakult a Magyar Front, amelynek magvát a Független Kisgazda Párt, Földmunkás és Polgári Párt és a Szociáldemokrata Párt régi parlamenti szövetsége alkotta. Ez a szövetség kiegészült a Magyar Frontban a Kommunista Párttal, a Nemzeti Paraszt Párttal, a katolikus szervezetek szövetségével, illetve az utóbb alakult Keresztény Demokrata Nép-Párttal, a legitimisták szervezeteivel és a református szervezetek együtteseivel. Ez a Magyar Front megteremtette a maga kapcsolatát és bizalmas együttműködését Horthy Miklóssal, Magyarország kormányzójával. Ez a bizalmas együttműködés volt politikai alapja a magyar kormányzó október 15-i kiáltványának, melyben bejelentette, hogy fegyverszünetet kér a szövetségesektől, és ugyanakkor hadparancsban utasította a honvédséget a további parancsainak végrehajtására. A kormányzói kiáltvány a német-nyilas puccs előrehaladott előkészülete miatt és ifjú Horthy Miklósnak a Gestapo részéről való tőrbecsalása és megsebesítése – talán megölése – miatt, hamarabb hangzott el, mintsem magyar részről a kellő katonai előkészületek megtörténhettek volna. Így a német katonai túlerő a testőrség ellenállásának leverésével aránylag könnyen felülkerekedett, Horthy Miklós német fogságba került.

A Magyar Front a kormányzó személyének kikapcsolásával új elhatározás elé került, mint a nemzet nagy demokratikus többségének képviselője ezekben a válságos időkben. A másik alkotmányos tényezőnek a cselekvésből való kiesése folytán, maga vette kezébe a Magyar Front a kormányzói kiáltvány realizálását, s ennek érdekében a német megszállók ellen való nemzeti felkelés megszervezését és vezetését. Megszervezte mindenek előtt a Magyar Front pártjainak és a legértékesebb pártfölötti felkelő szervezeteknek kiküldötteiből a Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságát. Van szerencsém a Magyar Front és a Felszabadító Bizottság ama tiszteletteljes kívánságát tolmácsolni, hogy mielőbb szoros kapcsolat és együttműködés létesülhessen a Szovjet-Unióval és a szovjet-orosz hadsereggel, hogy így a magyar felkelő erők minél eredményesebben vehessék ki részüket szegény, megpróbált hazánk felszabadításában.

E kapcsolat és együttműködés megteremtésére van szerencsém Nagyméltóságod jóakaratába ajánlani az ezen megbízólevéllel meghatalmazott küldöttséget, amelynek vezetője Szentgyörgyi Albert egyetemi tanár, tagjai pedig Pénzes Géza akadémiai rk. tanár és Radványi Imre hadmérnök-őrnagy. A küldöttség feladata, letárgyalni a következő és az azokkal kapcsolatban adódó kéréseinket:

1. Azok a magyar csapatok, amelyek megnyitják a frontot a szovjet-orosz csapatok előtt és csatlakoznak a szovjet-orosz hadsereghez, ne tekintessenek hadifoglyoknak, hanem külön magyar seregtestekbe szervezve, magyar vezetés alatt vehessenek részt a szovjet-orosz hadsereg hadműveleteiben a Német Birodalom ellen való harcokban;

2. Az 1941 óta szovjet-orosz fogságba került magyar katonák és volt munkaszolgálatosok a felállítandó magyar felkelő hadseregbe szerveztessenek és így magyar vezetés alatt vehessenek részt hazájuk felszabadításában, valamint a Német Birodalom ellen való további harcokban;

3. Az így létesítendő magyar felszabadító hadsereg, melynek legfontosabb kiegészítő részét a még fel nem szabadított területeken, főleg Budapesten felállítás alatt álló munkás csapatok alkotnák, s általában a partizán harcokra önként vállalkozó magyar lakosság, láttassék el sürgősen a szükség szerint, megfelelő modern felszereléssel és fegyverzettel;

4. A felszabadított Magyarországon maradjon meg a magyar polgári közigazgatás, beleértve a rendfenntartás szervezeteit is;

5. Építtessék ki a magyar nemzeti felkelés a felszabadított és még fel nem szabadított területen küzdő erők között, valamint a szovjet-orosz hadsereggel a gyakorlati összhang és együttműködés.

Midőn arra kérem Nagyméltóságodat, hogy a Magyar Front és a Felszabadító Bizottság nevében jelentkező küldöttségünket fogadni és a felsorolt, valamint az azokkal együtt adódó egyéb kérdésekben a magyar nemzeti felkelésnek segítő kezet nyújtani méltóztassék, fogadja Nagyméltóságod legőszintébb tiszteletem nyilvánítását.

Budapest, 1944. november hó 19.

Bajcsy-Zsilinszky Endre s.k.
a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnöke

E két levél elolvasása után – mögöttünk a 45 éves szovjet megszállással és egy példátlan kegyetlenséggel elfojtott szabadságharccal – föltesszük olvasóinknak a kérdést: – Ki volt a nemzet „sírásója”? Az-e, aki még élete árán is védte hazáját a bolsevista barbarizmus ellen, avagy az, aki a nemzet végső, hősies ellenállása idején ilyen leveleket küldött az ellenséghez?

S vajon a legnagyobb birkatürelemmel és a leggalambszelídebb lelkülettel megáldott államban is mi lehet jutalma az ilyen ellenséghez címzett levelek írójának és küldőjének, egy életre-halálra menő véres háború idején?

És mit érdemel az a nemzet, amely árulóinak megbecsülést, kegyeletet, történelmi előléptetést, kitüntetéseket, szobrokat, emléktáblákat juttat, de hőseinek akasztófát, börtönt, száműzetést, gyalázást, kigúnyolást vagy agyonhallgatást, és a mai napig feltáratlan, jeltelen tömegsírokat?

Mindezekre a kérdésekre az idő, és főleg napjaink történései már megadták a választ. Azt kapjuk, amit megérdemlünk!

Csak valahogy nem akarjuk észrevenni.

Dobszay Károly

(Kuruc.info)